Egyedi ügyek

Az ügy különös munkaigényességét az adta, hogy a perben a volt házasfelek 1982-2005-ig fennállott életközössége alatt az eredetileg a férj (I. r. alperes) és édesanyja 1/2-1/2 közös tulajdonát képező házas ingatlanán több szakaszban (1983-ban, 1984-1986-ban, 1994-1996-ban és 2005-ben) végzett hozzáépítésének és értéknövelő beruházásainak jogi következményeit kellett levonni. Az építkezés második szakaszát követően, 1993-ban az I. r.

A halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény (Hhtv.) 54. § (2) bekezdése szerint az államot megillető halászati jog átengedéséről szóló korábbi határozatok az állami tulajdonú vizeken legkésőbb 2001. január 01-én érvényüket vesztették. A Magyar Államot megillető önálló halászati jog hasznosítására a Tisza-tó területére közzétett pályázati felhívás alapján az I.r. alperes nem a kiírás időpontjában haszonbérlő a II.r. alperessel, hanem a felperessel kötött 15 évi időtartamra szóló haszonbérleti szerződést. A szerződésben a felperes vállalta, hogy a Hhtv. 14.

A felperes a választottbírósági ítélet érvénytelenítését kérte több érvénytelenítési okot megjelölve [1994.évi LXXI törvény (Vbt) 55.§ (1) bek. c.) d.) e.) pont, (2) bek. b.) pont]. Az első fokú bíróság jogerős ítéletében a keresetet elutasította, mert úgy ítélte meg, hogy a keresetben megjelölt érvénytelenítési okok megvalósulása nem állapítható meg.

A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

Az elsőfokú bíróság – a másodfokú bíróság által helybenhagyott – ítéletével azért utasította el a felperesnek a bankgarancia szerinti összeg megfizetésére irányuló keresetét, mert az alperes bank nem a bankgarancia kötelezettjének jogutódja. Az elsőfokú bíróság a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. (Nmjt.) 25. § j) pontja alapján az 1984-ben a bankgarancia vállalása idején hatályos jugoszláv jogot alkalmazta, melynek megismerése érdekében megkereste a Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Nemzetközi Magánjogi Főosztályát, valamint szakértőt is kirendelt.

A dunaföldvári volt szovjet laktanya épületei 1998-tól önkormányzati tulajdonba kerültek. A Dunaföldvári Önkormányzat által létrehozott alperes a tulajdonába került épületek közül az egykori katonai szállókat alvállalkozó közreműködésével lakásokká alakította át. A generálkivitelező alperes – egyben mint az épületek tulajdonosa – végezte az átalakítással, felújítással valamint az értékesítéssel kapcsolatos tájékoztatást, ügyintézést. A lakásokat megvásárló felperesek – illetve jogelődeik – a beköltözést követően különböző hibákat észleltek.

Az alperes 2002. január 15-én megrendelte a felperestől 3.200.000 forint + ÁFA egységár ellenében 136 db vasúti személykocsihoz tartozó 272 db forgóváz tervezését, gyártását és készre szerelését. A szerződéstől az alperes 2003. február 04-én az alperes szerződésszegésére hivatkozással elállt, majd lehívta a szerződés biztosítása érdekében a felperes által nyújtott bankgaranciát.

A Kúria az ügyben a 2012. november 13. napján megtartott nyilvános tárgyaláson a Fővárosi Ítélőtábla által meghozott jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, az alperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelmet nem találta megalapozottnak, alaptalannak tartotta az alperes által felhozott eljárási kifogásokat.

A 2003-ban, házastársi közös vagyon megosztása és ajándék visszakövetelése iránt indított perben a bíróságnak a felek két ingatlanán (lakás, garázs) fennálló tulajdoni hányadainak arányáról, a közös tulajdon megszüntetéséről, az ingó vagyon megosztásáról, lakáshitel törlesztés és egyéb kiadások elszámolásáról, valamint – viszontkeresete folytán – a felperes többlethasználati díj fizetési kötelezettségéről kellett döntenie.

A felszámolási eljárásban az elsőfokú bíróság 2005-ben indította meg az adós felszámolását. A felszámoló a bíróság többszöri felhívása, illetve a bíróság által kiszabott pénzbírságok ellenére 2008-ig nem nyújtott be közbenső mérleget arra hivatkozva, hogy az adós iratait a nyomozó hatóság lefoglalta, és ez megnehezíti a hitelezői igények egyeztetését.