Az elsőfokú bíróság – a másodfokú bíróság által helybenhagyott – ítéletével azért utasította el a felperesnek a bankgarancia szerinti összeg megfizetésére irányuló keresetét, mert az alperes bank nem a bankgarancia kötelezettjének jogutódja. Az elsőfokú bíróság a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. (Nmjt.) 25. § j) pontja alapján az 1984-ben a bankgarancia vállalása idején hatályos jugoszláv jogot alkalmazta, melynek megismerése érdekében megkereste a Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Nemzetközi Magánjogi Főosztályát, valamint szakértőt is kirendelt.
A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Az ügy elbírálása azért volt különösen munkaigényes, mert külföldi jogot kellett alkalmazni, értelmezni, többek között abban kellett dönteni, hogy a Jugoszláv Nemzeti Bank egyik szervezeti egysége önálló jogalanyisággal rendelkezett-e, bankgaranciát kibocsáthatott-e.
A Kúria a rendelkezésre álló jogi szabályozás, a szakértők véleménye alapján – a perben eljárt bíróságokkal egyezően – úgy ítélet meg, hogy a szervezeti egység önálló jogalanyisággal rendelkezett, Ezt követően vizsgálni kellett igen jelentős számú, fordításban rendelkezésre álló dokumentum tükrében, hogy a jugoszláv Nemzeti Bank, vagy annak önálló jogalanyisággal rendelkező szervezeti egysége volt-e a bankgarancia kibocsátója.
A Kúria többek között kimondta: külföldi jog alkalmazása során a bíróság a felperes által megjelölt jogcímen túlmenően a külföldi jog tartalmának megismerése körében csak a peres felek erre irányuló kérelme esetén köteles tájékozódni. Ezzel ellentétes jogértelmezés a magyar polgári eljárás Pp. 1. §-ában rögzített céljának teljesülését veszélyeztetné.
Budapest, 2012. december 3.
A Kúria Sajtótitkársága