Sajtó

Tájékoztató a Bfv.I.867/2015. számú büntetőügyben hozott, a felülvizsgálati eljárásra okot adó indokolási kötelezettség megsértésének kritériumait kifejtő döntésről

Nem állapítható meg az indokolási kötelezettség felülvizsgálati eljárásra okot adó megsértése, ha az ügydöntő határozatokból kitűnik az eljárt bíróságoknak a tényállás megállapításával összefüggő tényfeltáró és értékelő tevékenysége, valamint az, hogy az érdemi döntésben kifejeződő jogi álláspontját – a bűnösséggel, a minősítéssel, a büntetéssel vagy intézkedéssel kapcsolatban – mire alapozta.

Az indokolási kötelezettség megsértésére történt hivatkozás nem alapos.

Tájékoztató a Bhar.I.1067/2015. számú büntetőügyben hozott döntésről:a büntetés-végrehajtási őrök felmentése törvényes volt a gondatlan szolgálati vétség alól.

Az első fokon eljárt katonai tanács a büntetés-végrehajtási őröket az 1978. évi IV. törvény 348. § (1) bekezdésében meghatározott, de a (2) bekezdésre figyelemmel a (4) bekezdés szerint minősülő szolgálatban gondatlanságból elkövetett kötelességszegés vétségében találta bűnösnek, míg az ítélőtábla katonai tanácsa a vádlottakat felmentette. A harmadfokú bírósági eljárást lefolytató Kúria a másodfokú bírósággal értett egyet: az irányadó tényállás alapján nem bizonyított, hogy a vádlottak követtek-e el olyan szintű mulasztást, amely az állandó bírói gyakorlat alapján alapot adhat az 1978.

2015. december 9-én évet értékelt a Kúria vezetése

Dr. Darák Péter elnök, Dr. Kónya István elnökhelyettes, a Kollégiumok vezetői, Dr. Székely Ákos, Dr. Wellmann György, Dr. Kalas Tibor, valamint az egyik joggyakorlat-elemző csoport vezetője, Dr. Molnár Ambrus sajtóreggeli keretében tájékoztatták a médiumok képviselőit a Kúria 2015. második félévi tevékenységéről.

Budapest, 2015. december 11.

A Kúria Sajtótitkársága

Megjelent tudósítások:

Tájékoztató a Pfv.V.20.903/2015/5. számú egyedi ügyben építési szerződés hibás teljesítése miatt érvényesített jótállási igény elbírálásának szempontjairól

A felperes a felek között létrejött vállalkozási szerződés alapján elvégezte egy bevásárlóközpont kivitelezési munkáit. Az alperes az átadás-átvételt követően a felperes hibás teljesítésére hivatkozással lehívta a felperes által biztosított jólteljesítési bankgaranciát. A felperes a perben kártérítés címén a garancia lehívott összegének megtérítésére kérte az alperest kötelezni, az alperes pedig további hibákra – így egy csapadékelvezető csatorna hibájára - tekintettel viszontkeresetet terjesztett elő.