Munkaügyek

Munkaügyek

Tájékoztató az Mfv.II.10.101/2015. szám alatt folyamatban volt, a vezető állású munkavállaló munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntető intézkedés jogellenességének jogkövetkezményei iránti perben hozott határozatról

A felperesnek, mint az alperesi zrt. vezérigazgatójának a munkáltató a 2010. augusztus 16-án kelt intézkedésével rendkívüli felmondással megszüntette a munkaviszonyát. Ezt  többek között azzal indokolta, hogy a vezérigazgató teljesítés nélkül írt alá teljesítési igazolást, és ez alapján az alperes könyveibe bevezette és aktiválta a nem létező, át nem vett fiktív szoftvereket, továbbá 38 szakértő nap teljesítményét anélkül igazolta, hogy annak teljesítésére bármilyen dokumentáció állt volna a rendelkezésére.

Tájékoztató a Kúria M.II. tanácsa által elbírált Mfv.II.10.170/2015. számú elvi jelentőségű ügyről felmondás jogellenességének megállapítása és a jogkövetkezmények körében a nők kedvezményes öregségi nyugdíjazása munkajogi megítélése tárgyában

A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes határozatlan idejű számlázó pénztáros munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes felmondással megszüntette. Intézkedése indokolásában szervezeti átalakításra és átszervezésre hivatkozott. Rögzítette, hogy a termelési mennyiség jelentős csökkenése miatt a munkáltató a felperes foglalkoztatásának helyén egy fővel csökkenti a számlázó pénztáros munkakörök számát.

Tájékoztató a Kúria M.II. tanácsa által elbírált Mfv.II.10.177/2015. számú ügyben az engedély nélküli munkavégzéssel járó tevékenység miatti fegyelmi felelősség bizonyítása kérdéseiről

A hivatásos szolgálati viszonyban álló felperessel szemben a rendőrkapitányság vezetője fegyelmi eljárást indított, majd fegyelmi határozatával szolgálati viszony megszüntetése fenyítésben részesítette. A határozat indokolása szerint a felperes szabadságának ideje alatt egy sörözőben tartózkodva a kialakult garázda helyzetre tekintettel rendőri segítséget kért a szolgálatot teljesítő Készenléti Rendőrség járőreitől.

Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson elbírált Mfv.I.10.534/2014. számú ügyről - rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása tárgyában

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2010. október 1-jétől állt az alperes alkalmazásában projekt manager – projekt vezető munkakörben. A munkaviszonya alatt cégautó használatára volt jogosult, amely magáncélú igénybevételre is kiterjedt az alperes szabályzata szerint. A munkáltató ezenkívül laptopot és telefont is biztosított, amelyek használatát ugyancsak belső szabályzatba foglalták.

Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson elbírált Mfv.I.10.523/2014. számú ügyről – bírói szolgálati jogviszony megszüntetése jogellenességének megállapítása tárgyában

A határozott időtartamra bíróvá kinevezett felperes szabálysértési ügyeket tárgyalt a Bíróságon. 2004. július 8-án szakmai alkalmassági vizsgálat lefolytatását kérte önmagával szemben arra hivatkozással, hogy az elnöke és csoportvezető-helyettese részéről folyamatos támadások érik. A vizsgálati jelentés alapján a felperest az eljárási és jogi ismeretei, személyiségét tekintve alkalmasnak találták a bírói hivatás ellátására.

Összefoglaló az Mfv.III.10.019/2015. számú, üzemi baleset miatt felmerült egészségbiztosítási ellátások megtérítésére kötelező fizetési meghagyás hatályon kívül helyezése tárgyában hozott elvi határozatról

A társadalombiztosítási szerv a 2013. november 28-án kelt fizetési meghagyásában, a felperest - a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (Ebtv.) 67. § (1) bekezdése és 68/A. §-a alapján - az általa foglalkoztatott munkavállaló üzemi balesete miatt felmerült egészségbiztosítási ellátások költségének megtérítésére kötelezte.

Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson kívül elbírált Mfv.I.10.058/2015. számú ügyről – munkaviszony megszüntetése közös megegyezéssel

A felperes az 1990-es évektől kezdve ügyvezetője volt az alperesi gazdasági társaságnak. 2007. január 1-jével vált öregségi nyugdíjassá, erre tekintettel azonban a munkaviszonyát nem szüntették meg. Folyamatosan bére mellett nyugellátásban is részesült. A felperes kezdeményezésére a felek között levélváltásra került sor, majd 2011. június 30-án megállapodás jött létre, amelyben harmadik félként a C. Kft. is szerepelt. A megállapodás 2. pontja értelmében a munkáltató vállalta, hogy a munkavállalónak megfizet az Mt. 100.

Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson kívül elbírált Mfv.I.10.047/2015. számú ügyről - vagyoni és nem vagyoni kártérítés tárgyában

 A felperes ápolási asszisztens végzettséggel rendelkezik. 2005. szeptember 7-én az OOSZI 50 %-os munkaképesség-csökkenést állapított meg nála. Rögzítette, hogy az ápolónői munkakörrel kapcsolatos emelést, gerincet terhelő fizikai munkát nem tudja ellátni.

Összefoglaló az Mfv.III.10.032/2015. számú, üzemi baleset miatt felmerült egészségbiztosítási ellátások megtérítésére kötelező fizetési meghagyás hatályon kívül helyezése tárgyában hozott elvi határozatról

A munkaügyi bíróság az alperes társadalombiztosítási szerv 2013. augusztus 12-én kelt fizetési meghagyását – amelyben a felperest az általa foglalkoztatott munkavállaló üzemi balesete miatt felmerült egészségbiztosítási ellátások költségének megtérítésére kötelezte a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (Ebtv.) 67. § (1) bekezdése alapján – hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 3.

Tájékoztató a Kúria M.II. tanácsa által tárgyaláson elbírált elvi jelentőségű Mfv.II.10.071/2015 számú ügyről – szolgálati időt elismerő támogatás visszafizetése tárgyában

A felperes a hivatásos szolgálati viszonyban álló alperes részére összesen 550.000 forint szolgálati időt elismerő támogatást fizetett ki. A támogatás megállapításakor az alperessel szemben büntetőeljárás volt folyamatban, amelynek eredményeképpen a bíróság büntetőjogi felelősségét állapította meg és büntetést szabott ki vele szemben. Az alperes szolgálati viszonyának megszűnését követően a támogatás összegét többszöri fizetési felszólítás ellenére sem fizette meg a felperesnek.