Sajtó
Megújul az Európai Jogi Szaktanácsadói Hálózat
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2013-ban kiadott szabályzata új alapokra helyezte az Európai Jogi Szaktanácsadói Hálózat működését. Az új szabályozás értelmében a hálózat központosítottan, átláthatóbb keretek között végzi feladatát. A szaktanácsadók munkáját koordinátor, illetve ügyszakonként (polgári, büntető, közigazgatási, munkaügyi) egy-egy koordinátor-helyettes irányítja és szervezi országos illetékességgel. A szaktanácsadók – a Kúria és a Fővárosi Törvényszék kivételével – megbízásukat az ítélőtáblák illetékességi területéhez igazodva kapják.
Tájékoztató a Kúria Pfv.VI.20.673/2013. számú ügyben hozott határozatáról
A részvénycsomag adásvételével kapcsolatos ügyben a Kúria elvi jelleggel kifejtette, hogy téves az a gyakorlat, amely szerint a bíróság az előszerződést annak ellenére, hogy a felek szándéka kifejezetten ilyen szerződés megkötésére irányult és az a tartalma alapján is előszerződésnek minősült, végleges szerződésnek minősít.
Tájékoztató a Kúria Pfv.VI.20.601/2013.számú ügyében hozott elvi határozatáról
A felek közt létrejött adásvételi szerződésben az eladó alperesek vállalták az eladott ingatlan tehermentesítését, a vevő felperes pedig ezt követően volt köteles kifizetni a vételárhátralékot és ily módon tudta volna megszerezni a tulajdonjogot.
A tehermentesítés elmaradt, ezért a felperes kérte, hogy a bíróság kötelezze az alpereseket a szerződés teljesítésére, azaz arra, hogy a tehermentesítés érdekében fizessenek meg a részére 3.659.000 forintot.
Tájékoztató a Pkk.V.24.972/2013/2.számú elvi jelentőségű ügyben
(sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése)