Rendkívüli érdeklődés kísérte azt a konferenciát, amelynek megtartását a Kúria Közigazgatási- Munkaügyi Kollégiumának kollégiumvezető helyettese kezdeményezett az ELTE Munkajogi Tanszékének egyik ülésén.
A 2014. február 27-én megtartott konferenciára zsúfolásig megtelt az ELTE díszterme. A konferencián a munkajog jogági hovatartozásáról és önállóságáról, valamint a munkaügyi bíráskodásról hangzottak el színvonalas előadások. Majd a jelenlévők lehetőséget kaptak, hogy kérdéseket tegyenek fel, illetve észrevételeiket elmondhassák.
A konferencia nyitó előadását Dr. Handó Tünde az OBH elnöke tartotta, majd a munkaügyi bíráskodás hatásköréről és önállóságáról Dr. Tálné Dr. Molnár Erika a Kúria kollégiumvezető helyettese tartott előadást. Szó esett a munkajog és a polgári jog kapcsolódásáról, erről az ELTE ÁJK polgár jogi tanszékének docense Dr. Fuglinszky Ádám beszélt. A konferencia összegzéseként Dr. Tánczos Rita a Kúria bírája, kiemelte az egyes előadások legfontosabb elemeit.
A konferencia előadói egyet értettek abban, hogy a munkajog magánjogi gyökerekkel rendelkezik, de ugyanakkor olyan egyedülálló minősítő jegyekkel bír, amely miatt önálló jogági jellege megállapítható.
Budapest, 2014. március 3.
A Kúria Sajtótitkársága
A konferencia meghívója itt megtekinthető.
Dr. Tálné Dr. Molnár Erika a Közigazgatási- Munkaügyi Kollégium vezető helyettesének a konferencián megtartott előadása, itt megtekinthető.
Megjelent tudósítások:
Dr. Tálné Dr. Molnár Erika a Kúria Közigazgatási- Munkaügyi Kollégiumának vezető helyettese nyilatkozott a Gazdasági Rádiónak. Az interjú itt meghallgatható. Forrás: Gazdasági Rádió.