Sajtó

Tájékoztató a Pfv.V.21.358/2014/5.számú ügyben a tartozáselvállalás kötelezetti egyetemlegességet keletkeztet, ha a jogosult felszámolási eljárásban nem jelentett be hitelezői igényt, a tartozáselvállaló fizetési kötelezettsége nem szűnik meg

A felperes és a perben nem álló Kft. közötti tartós gazdasági kapcsolat keretében a felperes által biztosított alapanyagok felhasználásával a Kft. befőttek és savanyúságok gyártását végezte. Az elszámolás során az egymással szemben fennálló követeléseiket folyamatosan, kölcsönösen beszámították. Az alperes ügyvezetője és tagja volt e Kft-nek. A Kft. felszámolási eljárás alá került.

Tájékoztató a Pfv.V.21.164/2014/6.számú ügyben, ha a jogosult a felszámolási eljárásban követelését határidőben hitelezői igényként nem jelenti be a felszámolónak, a követelés akkor is megszűnik, ha a felszámolási eljárás egyezséggel fejeződik be

A vállalkozói díj megfizetése iránt indult perben a Kúria megállapította, hogy az alperes a kötbérkövetelését megalapozottan beszámítási kifogásként sem érvényesítheti. A felperes felszámolás alá kerülését megelőzően ugyanis a követelését a felpereshez intézett nyilatkozattal nem számította be vállalkozói díjtartozásába, vagyis nem tett beszámítási nyilatkozatot, a felszámolási eljárás megindulását követően pedig a kötbérigényt hitelezői igényként sem jelentette be a felszámolónak.

Tájékoztató a Bfv.II.1628/2014. számú büntetőügyben hozott elvi jelentőségű döntésről: a gyalázkodó, emberi méltóság sérelmével járó nyilatkozatok a becsület csorbítására alkalmas tényállítások, ekként rágalmazásként értékelendők

I. A járásbíróság a 2013. augusztus 27. napján tartott tárgyaláson meghozott és kihirdetett ítéletével a terhelttel szemben korábban alkalmazott 2 év próbára bocsátást megszüntette és a próbára bocsátó rendelkezést hatályon kívül helyezte, továbbá bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett rágalmazás vétségében [1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) 179. § (1) bekezdés]. Ezért és a korábbi próbára bocsátó ítélettel megállapított 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett rágalmazás vétsége [korábbi Btk. 179.

Tájékoztató a Bfv.I.1790/2014. számú büntetőügyben hozott elvi jelentőségű döntésről: nem állapítható meg a jogos védelem a terhelt javára, ha a terhelt előbb csákánnyal, majd késsel támad az előle menekülő eszköztelen sértettre

Az előző este történt szóváltást követően a sértett és három társa a terhelteket a családi házuknál kereste fel és a nyitott kapun bementek. Az ott lakó I. rendű terhelt magához vett egy csákányt, és azt a kezében tartva egy oldalirányú mozdulattal a sértett irányába ütött, miközben felszólította a sértettet az ingatlan elhagyására.