A felperes 2009. szeptember 1-jén munkaszerződést kötött az alperessel, amely szerint a felperes – aki autószerelő végzettséggel rendelkezik – állatgondozó munkakört töltött be. 2010. április 6-án az alperes sz-i telephelyéről egy hosszabb időn keresztül karbantartáson lévő szippantót vittek fel a h-i telepre, amelynek kardántengelyén védőburkolat nem volt.
Az alperes 2012. június 1-jétől állt határozatlan időtartamú munkaviszonyban a felperesnél, az utolsó munkaköre operátor volt. A munkaszerződése 11.1. pontja szerint a munkaviszonyt mind a munkavállaló, mind a munkáltató rendes felmondással 60 napos felmondási idővel felmondhatja. A felmondási idő a munkáltatónál a munkaviszonyban töltött idő arányában az 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) 92. § (2) bekezdésében meghatározott mértékkel emelkedik.
A felperes 2004. január 1-jétől állt köztisztviselői, utóbb kormánytisztviselői jogviszonyban az alperesnél. Az alperesi munkáltató 2010. szeptember 8-án közölte a felperessel a kormánytisztviselői jogviszonyának megszüntetését, akkor adta át részére a 2010. szeptember 7-én kelt okiratot, amely indokolást nem tartalmazott. A munkáltató ebben hivatkozott a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény (Ktjv.) 8. § (1) bekezdésének b) pontjára, valamint a 9. § (1) bekezdésében rögzítettekre.
A felek 2010. április 29. napján egyezséget kötöttek a kiskorú gyermekük anyai elhelyezéséről. A felperes kérte a gyermekelhelyezés megváltoztatását, amelyet az alperes megalapozatlan, a gyermek sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak miatt tett feljelentésére, ezáltal a kapcsolattartástól való elzárására alapított. Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban ítéletében a felperes keresetét a gyermek elhelyezés megváltoztatására elutasította. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a kiskorú gyermeket a felperesi apa nevelésébe és gondozásába helyezte el.
A jogorvoslathoz való alkotmányos alapjog az állam számára állapít meg kötelezettséget a jogorvoslati lehetőségek intézményes biztosítására. A vonatkozó nemzetközi egyezmények az állam ezzel kapcsolatos esetleges kötelezettségszegésével szemben biztosítanak jogi védelmet, illetve fellépési lehetőséget.
A jogorvoslathoz való jog nem vezethető le az emberi méltósághoz fűződő alapjogból, nem érinti közvetlenül az emberi életminőséget.