Tájékoztató a Pfv.I.21.215/2015. számú ügyben a végrehajtás megszüntetési per indításának előfeltételeire vonatkozó elvi jelentőségű döntésről

Dátum

A felperesek keresetükben az alperes pénzintézet által – folyószámla-hitelszerződésből eredő követelésének behajtása iránt – kezdeményezett végrehajtás megszüntetését kérték, arra hivatkozással, hogy a végrehajtani kívánt követelés érvényesen nem jött létre.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. A felperesek fellebbezését elbíráló másodfokú bíróság azzal az indokolásbeli módosítással hagyta helyben az elsőfokú bíróság ítéletét, hogy az I. rendű felperes felszámolásának elrendelése miatt a vele szemben folyamatban lévő végrehajtási eljárást meg kellett szüntetni, amelyből következően a végrehajtás megszüntetése iránt az I. rendű felperes keresettel nem élhetett.

A Kúria elvi jellegű álláspontja szerint a végrehajtás megszüntetési és korlátozási per megindításának, továbbá lefolytatásának korlátot szab egyrészt a perindításra feljogosított „adósi” pozíció megszűnése, másrészt a kereset célja, amely a folyamatban levő végrehajtás megszüntetésének (korlátozásának) kieszközlése lenne. Ha a felperes ellen végrehajtás nem indult, vagy ha a végrehajtási eljárás valamilyen ok miatt megszűnt (pl. azért mert a bíróság elrendelte az adós felszámolását), a végrehajtás megszüntetése (korlátozása) iránti per indítása és a már megindított per továbbfolytatása fogalmilag kizárt.

Abban az esetben, ha a végrehajtás megszüntetési és korlátozási per felperese elleni végrehajtási eljárást a végrehajtást foganatosító bíróság a felperes felszámolásának elrendelése miatt a megszüntette, lehetőséget kell biztosítani a felperesnek arra, hogy a keresete módosítása útján - végrehajtás megszüntetése helyett esetleg érvénytelenségi perben – érvényesítse a hitelezővel szembeni igényét.

Budapest, 2016. január 28.

A Kúria Sajtótitkársága