A Kúria története

A felsőbíráskodás történeti összefoglalása

1./ A felsőbíráskodás múltja

 Szent István király törvénykönyveivel megalapozta hazánkban az ezeréves jogfejlődés kezdeteit. A Magyar Királyság jogszolgáltatási szervezetének több évszázadra meghatározó alakja a későbbiekben Werbőczy István nádor volt, aki a főbírói tisztséget is betöltötte. Az 1517-ben nyomtatásban is megjelent Hármaskönyve (Tripartitum) "...az ország minden jogainak, törvényeinek bevett és jóváhagyott szokásainak s rendeleteinek" gyűjteménye lett. 1541-től az ország három részre szakadásával lehanyatlott a központi jelleggel ítélkező curiális bíráskodás, s helyette előtérbe került a helyi, rendi keretek között folytatott ítélkezési tevékenység.

Az 1723-ban végrehajtott bírósági szervezeti reform nyomán a nádorispán lett a hétszemélyes tábla és a Curia elnöke is. A királyi udvartól független, a hétszemélyes táblából és a királyi táblából álló Curia mellett előbb négy, majd öt kerületi tábla jött létre.

Az 1848-49-es szabadságharc leverését követően kiépült az új császári és királyi bírósági szervezet. Az egykor legfőbb jogi fórumnak számító hétszemélyes tábla hatáskörét - Magyarországra is kiterjesztve - a Bécsben ítélkező Legfelsőbb Bíróság vette át. A váltótörvényszék és a királyi tábla utóda 1850-től öt kerületi felsőbíróság lett.

 Az 1861-es Országbírói Értekezlet állította vissza a rendi Curia szervezetét, amely 1861. április 3-án kezdte meg az ítélkezést. 1868-ban a megszüntetett kerületi felsőbíróságok helyett másodfokon eljáró két ítélőtábla jött létre: a pesti és a marosvásárhelyi. Ugyanakkor döntés született arról, hogy "a legfőbb bírói hatóságot a Magyar Királyi Curia gyakorolja Pesten". E legfőbb törvényszék a semmisségi esetekben eljáró Semmitőszékből és a harmadfolyamodású bíráskodást folytató Legfőbb Ítélőszékből állt. 1882. január 1-jétől a Magyar Királyi Curia, mint egységes bíróság járt el.

2./ A Kúria a XX. század első felében

 A század elején a decentralizáció eredményeként 11 királyi ítélőtábla működött az országban. E téren a proletárdiktatúrának nevezett rendszer időleges módosításokat hajtott végre, Trianon viszont már alapvető és több évtizedre szóló változásokat eredményezett: a Magyar Kúria mellett az ítélkezést 5 ítélőtábla, 67 királyi törvényszék és 150 járásbíróság folytatta. A második világháborút követően folyamatosan megindult a szovjet típusú társadalmi-gazdasági és hatalmi-intézményi rendszer kiépítése. Az ezt segítő bírósági szervezet és ítélkezés létrehozása, a közállapotok gyökeres megváltozása 1949-re jórészt a befejező szakaszához ért. A Magyar Kúria 1949-ben megszüntetésre került. Utolsó elnöke dr. Kerekess István (1945-1949) volt.

3./ A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága

 Az 1949. évi XX. törvénnyel elfogadott Alkotmány a törvényszékeket megyei bíróságokként, az ítélőtáblákat felsőbíróságokként, míg a Magyar Kúriát a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságaként jelölte meg. A politikai önkényuralmi rendszer eredményeként a bírói függetlenség egyre inkább formálissá vált; a politikai természetű koncepciós perek területén és az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorlások idején pedig megtörtént a teljes felszámolása.

 A felsőbíróságok elsorvasztásának folyamata 1950. év végével történő megszüntetésükkel fejeződött be.

 A bíróságok szervezetéről szóló 1954. évi II. törvény és az 1972. évi IV. törvény rendelkezései szerint az ítélkezés elvi irányítása a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe tartozott. Ugyanakkor a bíróságok általános működése feletti felügyeleti, igazgatási jogosítványokat a törvények az igazságügy-miniszternek biztosították. Ennek keretében a végrehajtó hatalom képviselője a bíróságok szakmai tevékenységét is folyamatosan vizsgálta és elemezte.

4./ Bírósági reform a rendszerváltás után

a./ A Bszi., a Bjt. és az Iasz. megalkotása

A politikai rendszerváltással, az 1989-es alkotmány-módosítással a legfőbb bírósági fórum a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága elnevezést kapta. A jogállamiság alapjainak fokozatos kiépítésével együtt néhány jelentős átalakítás már az első években is érintette a bírósági szervezetet. A bírák kinevezése a köztársasági elnök hatáskörébe került; a bírói önigazgatás szerveiként intézményesültek az összbírói értekezletek, a bírói tanácsok. Az igazságügy-miniszter igazgatási partnereként megalakult az Országos Bírói Tanács.

 Az átfogó bírósági reform megalapozásához és megvalósításához sor került az Alkotmány módosítására, valamint a bíróságokra vonatkozó három törvényből álló jogszabálycsomag [a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bszi.), a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény (Bjt.), továbbá az igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény (Iasz.)] megalkotására.

 A törvényalkotó - az indokolás szerint - abból indult ki, hogy az igazságszolgáltatás nagymértékben kibővült feladatainak jogállami szinten történő ellátása csak átfogó, minden kapcsolódó részt érintő reformmal lehetséges, ezért az eljárásjogok és a bírósági szervezet, a bíróságok igazgatása, valamint a bírák jogállása, javadalmazása területén alapvető változások szükségesek.

 A törvény az előbbiekre figyelemmel a bírósági szervezetet, mint a végrehajtó hatalomtól elkülönült egységes szervezetet határozta meg, és a bírói függetlenség alapvető biztosítékaként a bíróságok igazgatásának olyan rendszerét kívánta kialakítani, amely a politikailag semleges bírói hatalmat elkülöníti a törvényhozó és a végrehajtó hatalomtól. Ennek érdekében az igazságügy-miniszternek a bíróságok igazgatásával kapcsolatos jogosítványait megszüntette. A bíróságok igazgatására létrehozta a kétharmad részben a bírák által választott bírákból, egyharmad részben delegáltakból álló Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot. Az OIT lett a bírósági igazgatás legfelsőbb irányító szerve. A bíróságok igazgatásában közreműködő bírói testületek véleményezési jogkört kaptak.

 A Legfelsőbb Bíróságot érintően a törvény az ítélkezés egységének biztosítása érdekében meghatározta a jogegységi eljárás feltételeit, a bíróságokra kötelező jogegységi határozat meghozatalának módját, a határozat közzétételének rendjét.

 A háromszintű bírósági rendszert - a jogorvoslati fórumként működő ítélőtáblák beiktatásával - a jogalkotó négyszintűvé alakította. Indokolása szerint ez a megoldás lehetővé teszi a hatáskörök ésszerűbb telepítését, a jogorvoslati rendszer differenciáltabb szabályozását. Megállapította, hogy a Legfelsőbb Bíróság addigi hatásköre és az ebből következő munkaterhe nem teszi lehetővé a bírósági jogalkalmazás egységének biztosításával kapcsolatos alkotmányos feladatainak ellátását, indokolt ezért, hogy a másodfokú ügyeinek döntő része az ítélőtáblákhoz kerüljön.

b./ Az ítélőtáblák felállítása

 Az 1997. évi LXIX. törvény 1999. január 1-jétől három - Budapesten, Pécsett és Szegeden - ítélőtábla működését rendelte el. A másik kettőt - Debrecenben és Győrött - legkésőbb 2003. január 1-ig kellett volna felállítani. Az Országgyűlés 1998. végén a fenti törvényt hatályon kívül helyezte, egyelőre fontosabbnak tartva az alsóbb fokú bíróságok megerősítését. Az Országos Ítélőtábla székhelyéről és illetékességi területének megállapításáról szóló 1999. évi CX. törvény 2003-tól egyetlen, országos illetékességgel rendelkező ítélőtábla felállítását irányozta elő. E törvénnyel összefüggésben az Alkotmánybíróság 49/2001. (XI.22.) AB határozatában kimondta, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő azzal, hogy nem írta elő több ítélőtábla létrehozását, hiszen az Alkotmány 45. §-ának (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban "ítélőtáblák" működnek.

 Az Alkotmánybíróság felhívására az alkotmányellenes helyzet megszüntetéseként az Országgyűlés a 2002. évi XXII. törvényben öt ítélőtábla felállítását rendelte el 2003. január 1-jétől Budapesten, Pécsett és Szegeden, 2004. július 1-től Debrecenben és Győrött. Az első három ítélőtábla 2003. július 1-től, az utóbbi kettő 2005. január 1-jétől kezdte meg a működését.

 Az öt ítélőtáblán összesen 153 bíró ítélkezik. A Fővárosi Ítélőtábla kivételével mindegyik bíróság elhelyezése megfelelően biztosított.

5./A bíróságok központi igazgatásának új rendszere és a Kúria

A 2012. január 1-jétől hatályos Alaptörvény végrehajtásaként a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló CLXII. törvény a fenti fogyatékosságok megszüntetését, az egész bírósági rendszert és ítélkezést korszerűbb és hatékonyabban működő pályára kívánja állítani.

A törvény indokolása kiemeli, hogy 2012. január 1-jétől egy tiszta konstrukció jön létre, ahol a szakmai és igazgatási hatáskörök nem keverednek: a bíróságok központi igazgatását az Országos Bírósági Hivatal elnöke látja el, a Kúria elnöke pedig a szakmai vezetésért lesz felelős. A rendszer elemét képezi a bírák által választott és kizárólag bírákból álló Országos Bírói Tanács, amely döntően kontrollfunkciókat gyakorol. A visszaállított Kúria jog- és hatásköre jelentősen kibővült. Első elnöke 2012. január 1-jétől dr. Darák Péter, 2021. január 1-től dr. Varga Zs. András.