Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Értekezletének Állásfoglalásai

CKOT2016.02.24:9. Költségviselés
Valamennyi bíróság előtti eljárásban felmerül kérdésként, hogy a kérelmezett eljárási költsége (ügyvédi munkadíj) hogyan jut a bíróság tudomására, esetlegesen fel kellene-e hívni a határozathozatal előtt a kérelmezettet, hogy a felmerült költségeiről nyilatkozzon, hogy annak megfizetésére a bíróság kötelezni tudja a kérelmezőt.
Ez a gyakorlatban jelenleg nem működik, holott az előre elkészített határozatminták mindegyike tartalmaz erről való rendelkezést.
A mögöttesen alkalmazandó Pp.-ből önmagában nem vezethető le az az értelmezés, hogy a bíróságnak a határozathozatal előtt a kérelmezettet fel kellene arra hívnia, hogy a felmerült eljárási költségeiről nyilatkozzon. A bíróság az eljárási költségről a rendelkezésre álló adatok alapján [Pp. 78. § (2) bekezdés], hivatalból dönt. Amennyiben a kérelmezett a nemperes eljárásról nem szerez tudomást, úgy egyébként is fogalmilag kizárt, hogy azzal kapcsolatban eljárási költsége merüljön fel, ha viszont tudomást szerzett és merült fel költsége, úgy erről neki kell nyilatkoznia annak érdekében, hogy a bíróság az eljárási költségről ennek figyelembevételével határozzon.
[2014. évi XL. törvény 25. §, 1952-es Pp. 78. § (2) bekezdés]

CKOT2016.02.24:8. A pénzügyi intézmény által hivatkozott hirdetmény [a DH2 tv. 4. § (2) bek. szerinti kivétel]
A pénzintézetek számos esetben a futamidő egy meghatározott időszakára kamat- és költségkedvezményt biztosítanak a kérelmezőnek, majd a kedvezményes időszak lejártát követően a kamat és a kezelési költség mértékét külön hirdetmény alapján határozzák meg. A kérelmező ezekben az esetekben a hirdetményben megállapított kamat- és költségmértéket egyoldalú szerződésmódosításnak tekinti, és az elszámolást azon az alapon vitatja, hogy a pénzügyi intézmény az elszámolás elkészítésekor nem a kezdő időszakban meghatározott kamattal és költséggel számol.
A DH2 tv. 4. § (2) bekezdése értelmében nem tekinthető egyoldalú szerződésmódosításnak, ha a pénzügyi intézmény a szerződés megkötésekor előre meghatározott időszakra adott kamat-, költség-, díjkedvezményt megszüntetve a kedvezményes időszak lejártát követően a kamatot, költséget és díjat egyoldalúan a szerződésben meghatározott mértékre emelte-e.
Kérdésként merül fel, hogy a pénzügyi intézmény által hivatkozott hirdetmény tekinthető-e a szerződésben meghatározott mértéknek, és e körben alkalmazható-e a DH2 tv. 4. § (2) bekezdésében meghatározott kivétel.
Ha az adott szerződés érvényes kikötése tartalmazza, hogy a szerződés megkötésekor meghatározott türelmi időszak után a törlesztőrészletek hogyan alakulnak, azaz mennyi a kamat, költség és díj mértéke, vagy pedig ha a szerződés a szerződés részeként a szerződéskötéskori hirdetményre utal avégett, hogy az abban foglaltak szerinti kamat, költség és díjmérték szerint alakul a törlesztőrészlet összege a türelmi idő lejártát követően, akkor alkalmazható a DH2 tv. 4. § (2) bekezdése. Amennyiben azonban a nemperes eljárásban bizonyítás nélkül az állapítható meg, hogy az adott szerződéses, illetve hirdetményben szereplő kikötés tisztességtelenségét (és ezért érvénytelenségét) a bíróság jogerős határozata már kimondta, vagy a tisztességtelenség törvényi vélelme beállt, a kikötés nem esik a DH2 tv. 4. § (2) bekezdésében foglalt kivételi kör hatálya alá [2014. évi XXXVIII. törvény (továbbiakban: DH1 tv.) 4. § (2) és (2a) bekezdés]. Ebben az esetben a bíróságnak a pénzügyi intézményt új elszámolás készítésére kell felhívnia [DH2 tv. 25. § (2) bekezdés a) pont], amellyel szemben a fogyasztó szintén panasszal élhet [DH2 tv. 18. §].
[2014. évi XL. törvény 4. § (2) bekezdés, 18. §, 25. § (2) bekezdés].

CKOT2016.02.24:7. A bíróság felülvizsgálati jogköre a testületi tag elfogultságára irányuló kérelem esetén
Ha a PBT határozata szerint elutasította a kérelmező beadványát és az eljárást megszüntette, ugyanakkor a határozat kötelezést nem tartalmaz, akkor a bíróság vizsgálhatja-e azt a kérelmet, ami kifejezetten a testületi tag elfogultságára irányul, és ezt kérelme ellenére nem vették figyelembe a PBT előtti eljárásban?
Ha az erre irányuló kérelem alapján a nemperes eljárásban a bíróság az eljárás szabályosságát vizsgálja, akkor a testületi tag elfogultságát is vizsgálnia kell [DH2 tv. 25. § (2) bekezdés d) pont]. A bíróságnak ebben az esetben tehát azt kell vizsgálnia, hogy a testületi tag elfogultsága érdemben kihatott-e a PBT döntésére. (Peres eljárásban viszont csak akkor vizsgálható a testületi tag elfogultsága, ha a jogorvoslat alapjául szolgáló PBT-döntés kötelezést tartalmaz [DH2 tv. 23. § (2) bekezdés, MNB tv. 116. § (2) és (3) bekezdés]).
[2014. évi XL. törvény 23. § (2) bekezdés, 25. § (2) bekezdés, MNB tv. 116. § (2) és (3) bekezdés]

CKOT2016.02.24:6. A bíróság felülvizsgálati jogkörére irányadó jogszabályok
- Vizsgálhatja-e a bíróság a PBT-nek az ügy érdemében hozott határozata esetén az eljárás szabályosságát?
- Amennyiben igen, arra a Pp. általános, másodfokú vagy a közigazgatási eljárás szabályai irányadók?
A bíróság a jogorvoslati kérelem keretei között, a nemperes eljárás típusa szerint [DH2 tv. 25. § (2) bekezdés szerinti esetek] vizsgálhatja az eljárás szabályosságát (ún. korlátozott revízió). A PBT eljárása eszerint akkor jogszerű, ha az megfelel a DH2 tv. és a MNB tv. vonatkozó szabályainak. [A PBT eljárására a DH2 tv. 21. § (2) bekezdése értelmében a DH2 tv. szerinti eltérésekkel a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: MNB tv.) 102-123. §-ai alkalmazandóak.] A bíróság ennek során nemperes eljárásban jár el a DH2 tv. 23-29. §-ainak és a Pp. általános szabályainak szubszidiárius alkalmazásával. A Pp. általános szabályainak mögöttes alkalmazása a nemperes eljárás sajátosságaira tekintettel azért jön szóba, mert a PBT eljárása nem minősül közigazgatási eljárásnak és a bírósági nemperes eljárásra a DH2 tv. nem rendeli a Pp. másodfokú eljárási szabályainak kifejezett alkalmazását. Mivel azonban a DH2 tv. 28. § (5) bekezdése csak a nemperes eljárás bírósági felülvizsgálatát és a perújítást zárja ki, ezért a Pp.-nek a DH2 tv. 24. §-a szerinti szubszidiárius alkalmazásából az is következik, hogy az első fokon nemperes eljárásban hozott bírósági határozattal szemben fellebbezésnek helye van a Pp. szabályai szerint [Pp. 233. § (1) bekezdés és (3) bekezdés b) pont]. A fellebbezés alapján a bíróság természetesen a Pp. másodfokú bírósági eljárásra vonatkozó szabályai szerint jár el nemperes eljárásban.
[2014. évi XL. törvény 21. § (2) bekezdés, 24. §, 28. § (5) bekezdés, 1952-es Pp. 233. § (1) bekezdés]

CKOT2016.02.24:5. A bíróság felülvizsgálati jogköre az F1 és a P1 formanyomtatványom benyújtott kérelem esetén
A DH2 tv. 25. § (2) bekezdés a) pontja és a 26. § (2) bekezdés a) pontja arra utal, hogy a bíróság határozatában állapítsa meg, hogy a pénzügyi intézmény elszámolása jogszabályt sért, illetve a pénzügyi intézmény kérheti, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy az elszámolás helyes.
Ebben az esetben a bíróságnak felül kell-e vizsgálnia az elszámolás helyességét?
A bíróságnak a jogorvoslati kérelem keretei között vizsgálnia kell az elszámolás helyességét, ez azonban szükségszerűen egy korlátozott – a bevitt számadatok helyességére, az egyszerűbb számítási műveletekre, illetve az elszámolási jogosultságra és határidőkre vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartását vizsgáló – jogorvoslatot jelent, tekintettel arra, hogy a DH2 tv. 28. § (1) bekezdése értelmében a polgári nemperes eljárásban a bíróság kizárólag azon iratok és adatok alapján dönt, amelyek a Pénzügyi Békéltető Testület eljárása során rendelkezésre álltak. Az eljárásban egyéb bizonyításnak – így szakértő kirendelésének – helye nincs.
[2014. évi XL. törvény 28. § (1) bekezdés]

CKOT2016.02.24:4. A bíróság felülvizsgálati jogköre az F4 formanyomtatványon benyújtott kérelem esetén
A PBT kérelmet elutasító és eljárást megszüntető határozatával szembeni jogorvoslati kérelem folytán indult nemperes eljárásban a bíróságnak vizsgálnia kell-e, hogy a PBT hiánypótlási felhívása indokoltan került-e kiadásra, vagy elegendő csak azt figyelembe venni, hogy a kérelmező a hiánypótlásban foglaltaknak eleget tett-e?
Vagyis a PBT egész eljárását kell vizsgálni az F4 nyomtatványon benyújtott jogorvoslati kérelem esetén, vagy kizárólag magát a kérelmet elutasító és eljárást megszüntető határozatot?
Ahhoz, hogy a PBT kérelmet elutasító és eljárást megszüntető határozatával szembeni jogorvoslati kérelem elbírálható legyen, természetesen vizsgálni kell azt is, hogy a PBT e döntéséhez mi vezetett, s az jogszerű volt-e. Vagyis a PBT eljárását is vizsgálnia kell a bíróságnak.
[2014. évi XL. törvény 25. §]

CKOT2016.02.24:3. Igazolási kérelem
Kérdésként merül fel, hogy abban az esetben, ha a PBT az eljárást érdemi döntés nélkül megszünteti, majd ezt követően a kérelmező igazolási kérelmet nyújt be, akkor alkalmazható-e a Pp. 106. §-a?
Amennyiben igen, a bíróság végzéssel dönt arról, hogy az igazolási kérelemnek helyt ad-e, vagy pedig visszaküldi a PBT-nek, hogy határozzon az igazolási kérelem tárgyában?
Tekintettel arra, hogy a PBT eljárása nem egy polgári nemperes eljárás, a Pp. 106. §-át a PBT legfeljebb analógia útján alkalmazhatja. Ezért a beadványt a bíróság átirattal visszaküldi a PBT-nek.
Kivételesen, abban az esetben van mód a kérelem elbírálására, ha az tartalma szerint jogorvoslati kérelem (jogsértésre hivatkozik) és címzettje a bíróság. Ebben az esetben azonban a kérelmet formanyomtatványon, a PBT-nél kell előterjeszteni. (Lásd ehhez a 13. és a 14. kérdést.)
[2014. évi XL. törvény 25. §, 1952-es Pp. 106. §]

CKOT2016.02.24:2. A nemperes eljárás megindítása iránti kérelem előterjesztésének határideje
A kérelem előterjesztésére nyitva álló 30 napos határidő anyagi jogi jellegű, tehát 30 napon belül a kérelemnek meg kell érkeznie a Pénzügyi Békéltető Testülethez vagy eljárásjogi jellegű, valamint alkalmazható-e ilyenkor a Pp. 130. § (1) bekezdés h) pontja? [DH2 tv. 25. § (1) bekezdés, 26. § (1) bekezdés, 1952-es Pp. 130. § (1) bekezdés h) pont]
Mind a DH2 tv. 25. § (1) bekezdése, mind a DH2 tv. 26. § (1) bekezdése szerinti 30 napos határidő anyagi jogi jellegű, mivel a kérelem benyújtása még nem része a nemperes eljárásnak, hanem az ezzel kezdődik meg. Vagyis nem elegendő, ha a kérelmet a határidő utolsó napján ajánlott küldeményként postára adták, hanem annak meg is kell érkeznie a PBT-hez. A DH2 tv. 25. § (1) bekezdése szerinti 30 napos határidő azonban szubjektív (elévülési jellegű) határidő annyiban, amennyiben a kérelmező igazolhatja, hogy a kérelem határidőben való előterjesztésében akadályoztatva volt. S akadályoztatására tekintettel a kérelem benyújtására az akadályoztatás megszűnését követően még 30 napon belül, de legfeljebb 2016. október 31-ig módja van [az utóbbi határidő viszont már objektív (jogvesztő), kimentést nem tűrő határidő]. A DH2 tv. 26. § (1) bekezdése szerinti határidő viszont elévülési természetű annak ellenére, hogy kimentést nem enged a pénzügyi intézmény számára. Ez utóbbi határidő jogvesztőnek azért nem tekinthető, mert arról a törvénynek kifejezetten rendelkeznie kellene, de ezt nem teszi. Minderre tekintettel más a DH2 tv. 25. § (1) bekezdése és 26. § (1) bekezdése elmulasztásának a jogkövetkezménye. Míg a fogyasztói kérelem [DH2 tv. 25. § (1) bekezdés] késedelmes benyújtása esetén, ha a kérelem előterjesztésére megállapított határidő jogszabály kifejezett rendelkezése folytán jogvesztő – az akadályoztatást követő újabb 30 nap, illetve a 2016. október 31. ilyen jellegű –, vagy ha a mulasztás kimentésére előírt igazolással a fél nem él, illetőleg az alaptalan, a kérelmet a Pp. 130. § (1) bekezdés h) pontja alapján hivatalból el kell utasítani, ennek elmaradása esetén az eljárást meg kell szüntetni [Pp. 157. § a) pont]. Addig a pénzügyi intézmény kérelmét [DH2 tv. 26. § (1) bekezdés] annak késedelmes benyújtása esetén nem lehet hivatalból elutasítani a Pp. 130. § (1) bekezdés h) pontja alapján, mert az sem nem jogvesztő határidő, sem nem olyan jellegű elévülési természetű szubjektív határidő, amelynek elmulasztásával szemben igazolásnak lehet helye (ti. nem szerepel a törvényben az "akadályoztatásra utalás"). Ezért az utóbbi esetben a mulasztás jogkövetkezményéről az ellenérdekű fél elévülési kifogása alapján az ügy érdemében hozott határozatban kell dönteni. Pontosítani szükséges ezért a P1-P4-es formanyomtatványokat, mivel a pénzügyi intézmény akadályoztatása kizárt. Lásd mindehhez a 4/2003. PJE határozatot.
[2014. évi XL. törvény 25. § (1) bekezdés, 26. § (1) bekezdés, 1952-es Pp. 130. § (1) bekezdés h) pont]

CKOT2016.02.24:1. A panasz előterjesztésének határideje részletes elszámolás esetén.
Abban az esetben, amikor a pénzügyi intézmény a fogyasztó részére, kérelmére a már megküldött elszámolást követően egy részletes(ebb) elszámolást küld, az elszámolással szembeni panasz előterjesztésének 30 napos határideje az eredeti elszámolás kézhezvételétől vagy az utóbb megküldött részletes elszámolás kézhezvételétől számítandó?
A panasz előterjesztésének határideje az eredeti elszámolás kézhezvételétől számítandó, kivéve, ha a fogyasztó – élve az MNB rendeletben biztosított jogával – a pénzügyi intézménytől részletes elszámolást kér. Ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy a fogyasztó a részletes elszámolás kiadására vonatkozó kérelme előterjesztése és az annak pénzügyi intézmény általi teljesítése között eltelt időben a panasza előterjesztésében akadályoztatva van.
Ennek indoka az, hogy a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény (a továbbiakban: DH2 tv.) 16. § (2) bekezdése szerint az elszámolást az MNB rendeletben meghatározott tartalommal és formában kell elkészíteni. A DH2 tv. 46. § c) pontjának felhatalmazása alapján megalkotott rendelet a fogyasztói kölcsönszerződések érvénytelen szerződéses kikötéseire tekintettel szükséges elszámoláshoz, valamint a fogyasztói kölcsönszerződések módosulásához kapcsolódó fogyasztóvédelmi rendelkezésekről szóló 58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet, amelynek 2. § (1) bekezdése szerint a pénzügyi intézmény eleget tesz elszámolási kötelezettségének, ha a rendelet 1. mellékletének megfelelő szerkezetű és tartalmú értesítő levélben nyújt tájékoztatást a fogyasztónak az elszámolásról. A rendelet 2. § (4) bekezdés a) pontja szerint, amennyiben az elszámolás alapján a pénzügyi intézménynek a fogyasztóval szemben fizetési kötelezettsége keletkezik, tájékoztatást nyújt a fogyasztót megillető összeg kifizetéséhez szükséges teendőkre vonatkozóan. A 2. § (5) bekezdés értelmében a pénzügyi intézmény a fogyasztó részére küldött értesítő levélhez a 4. melléklet szerinti hiteltörténeti kimutatást és segédletet csatolja. Az e feltételeknek megfelelő elszámolásról szóló értesítő levél határidőben való megküldésével a pénzügyi intézmény eleget tesz elszámolási kötelezettsége tájékoztatással kapcsolatos részének [az elszámolás alapján történő pénzügyi teljesítésre a DH2 tv. 17. § (1a) bekezdése, valamint az 55/2014. (XII. 10.) MNB rendelet 10. §-a tartalmaz határidőt]. Ehhez képest rendelkezik úgy a DH2 tv. 18. § (1) bekezdése, hogy ha a fogyasztó a pénzügyi intézmény által a számára megküldött elszámolást vitatja, az elszámolás kézbesítésétől számított 30 napon belül panasszal élhet a pénzügyi intézmény felé. Ha a fogyasztó a panasz benyújtásában akadályozva volt, a panaszt az akadály megszűnésétől számított 30 napon belül, de legkésőbb a panasz benyújtására nyitva álló határidőt követő 90 napig terjesztheti elő.
A kérdésben megfogalmazott "részletes elszámolást" jelentő, az 58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet. 2. § (6) bekezdése szerinti tájékoztatási elemek tehát nem kötelező jellegűek, hanem csak a tájékoztatás értelmezését segítik elő, amelyekkel a pénzügyi intézmény az 1-4. mellékleteket kiegészítheti, valamint ezen túl is nyújthat az elszámolással kapcsolatos egyéb tájékoztatást is a fogyasztó részére, továbbá egyéb mellékletet, nyomtatványt is csatolhat az elszámolásról szóló értesítő levélhez. A 2. § (8) bekezdése értelmében a pénzügyi intézmény a fogyasztó kérésére elektronikus úton vagy nyomtatott formában a fogyasztó rendelkezésére bocsátja az elszámolás számszaki ellenőrzéshez szükséges, teljes körű levezetését, valamint az adatok beazonosítását és értelmezését lehetővé tevő formátumban az elszámolás során figyelembe vett valamennyi adatot is, vagy pedig internetes szolgáltatói felületén lehetővé teszi, hogy a fogyasztó ezen kimutatáshoz és adatokhoz hozzáférjen. A pénzügyi intézmény a fogyasztó kérelmére történő adatszolgáltatást a kérelem beérkezésétől számított 5 munkanapon belül teljesíti.
Tekintettel arra, hogy a fogyasztó az igénye érvényesítéséhez szükséges valamennyi információ birtokába a részletes elszámolás kérelmére való megküldését, illetve elektronikus hozzáférhetővé tételét követően jut, indokolt az a gyakorlat, amelyet a PBT is kialakított. Vagyis, ha a fogyasztó a pénzügyi intézménytől részletes elszámolást kért, akkor az elszámolással kapcsolatos panasza előterjesztésében mindaddig akadályoztatva van, amíg a részletes elszámolásra vonatkozó kérelmét a pénzügyi intézmény nem teljesíti.
A fentiektől eltér az az eset, amikor a pénzügyi intézmény új elszámolást készít, és nem csak az eredeti elszámolással kapcsolatos részletes elszámolás megküldésére kerül sor. Új elszámolás két esetben készülhet. Készülhet egyrészt akkor, ha az elszámolásra jogosult panasza eredménnyel jár és a pénzügyi intézmény ennek hatására az eredeti elszámolást egy új elszámolás révén orvosolja [DH2 tv. 20. § (1) bekezdése értelmében a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) 288. § (7), (10) és (11) bekezdés, a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról szóló 28/2014. (VII. 23.) MNB rendelet 2. § (1) bekezdés, 3. § (4) bekezdés, 4. § (1) és (2) bekezdés, DH2 tv. 20. § (7) bekezdése, az adott pénzügyi intézmény panaszkezelési szabályzata] , másrészt akkor, ha ugyanazon szerződés alapján több elszámolásra jogosult is van, és nem csak egy nyújtott be panaszt a saját elszámolása ellen. Utóbbi esetben új elszámolás készítésére kerülhet sor vagy még a pénzügyi intézmény előtti panaszeljárás eredményeként [DH2 tv. 20. § (2) bekezdés] vagy a DH2 tv. 22. § (1c) bekezdése szerint akkor, ha az elszámolás vitatására jogosult olyan elszámolás miatt nyújtott be panaszt a pénzügyi intézményhez, amely miatt a Pénzügyi Békéltető Testület (a továbbiakban: PBT) vagy a bíróság eljárása már ugyanazon szerződés vonatkozásában egy másik elszámolásra jogosult kérelme alapján folyamatban van [DH2 tv. 20. § (3) bekezdés] . E tényről a DH2 tv. 20. § (3) bekezdése alapján a pénzügyi intézmény legkésőbb 8 napon belül tájékoztatja a PBT-t vagy a bíróságot, amely a saját eljárását a DH2 tv. 22. § (1a) bekezdése alapján felfüggeszti. A pénzügyi intézménynek az ugyanazon szerződést érintő másik jogosult általi újabb panasz benyújtása mellett arról is tájékoztatnia kell a PBT-t vagy a bíróságot, hogy ha az új panasz alapján új elszámolást készített vagy az újabb panaszt elutasította [DH2 tv. 20. § (4) bekezdés].
[2014. évi XL. törvény 16. §, 17. §, 20. § (4) bekezdés, 22. § (1a) bekezdés, 46. §, Hpt. 288. § (7), (10) és (11) bekezdés, 28/2014. (VII. 23.) MNB rendelet 2. § (1) bekezdés, 58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet. 2. § (6) bekezdés]

CKOT2015.11.9:15. Látszólagos keresethalmazatban előterjesztett eshetőleges kereseti kérelmek esetén a másodfokú bíróság döntésének keretei
A perek ésszerű időn belül történő befejezésére előírt a Pp. 2. § (1) bekezdésében írt követelmény megtartása különösen élesen vetődik fel azokban a kivételes esetekben, amikor a felperes látszólagos keresethalmazatban eshetőleges kereseti kérelmeket terjesztett elő, és mivel valamennyi kereseti kérelem vonatkozásában ténylegesen ugyanazt a bizonyítást kellett lefolytatni, ezért az elsőfokú bíróság valamennyi kereseti kérelemmel kapcsolatban tájékoztatta a feleket a bizonyítási teherről és valamennyi kereseti kérelem körében lefolytatta (ugyanazt) a bizonyítást, majd ítéletében az elsődleges kereseti kérelmet alaposnak ítélve annak megfelelően marasztalta az alperest, érdemben nem vizsgálva a többi, eshetőlegesen előterjesztett kereseti kérelmet.
Hasonló probléma áll fenn abban a kivételes helyzetben is, amikor a kártérítési/kártalanítási igényre alapított perben a jogalap és az összegszerűség körében ténylegesen ugyanazt a bizonyítást kellett lefolytatni, majd ezt követően a bíróság ítéletében a jogalap körében elutasította a keresetet, és ezért az összegszerűség kérdését – az összegszerűség körében is rendelkezésre álló a felek által szolgáltatott valamennyi bizonyíték ellenére, a jogalap körében fennálló eltérő jogi álláspontja miatt – nem vizsgálta.
Ezekben a kivételes esetekben a másodfokú bíróság részére rendelkezésre áll a döntéshez szükséges valamennyi adat, hiszen az elsőfokú bíróság teljeskörűen tájékoztatta a feleket a bizonyítási teherről, teljeskörűen lefolytatta a bizonyítási eljárást, csak eltérő jogi álláspontja okán ítéletében nem értékelte az egyébként rendelkezésre álló adatokat.
Kérdésként merült fel, hogy ezekben a kivételes esetekben a másodfokú bíróság dönthet-e olyan kérdésekben, amelyekben az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja miatt nem határozott, vagy ezzel a másodfokú bíróság elvonná a fél jogorvoslathoz való jogát. A tanácskozás a kérdés megválaszolása érdekében vizsgálta és értékelte a perek ésszerű időn belül történő befejezésére előírt Pp. 2. § (1) bekezdésében írt követelményt, Magyarország Alaptörvényének a XXVIII. cikk (7) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való jog Alkotmánybíróság által kifejtett tartalmát, a Pp. 253. § (1)-(3) bekezdéseinek az Alaptörvény 28. cikke szerinti értelmezéssel feltárható tartalmát, valamint az 1/2014. (VI. 30.) PK véleményt.
A résztvevők álláspontja szerint, ha a Pp. 252. §-ában meghatározott hatályon kívül helyezési okok nem állnak fenn, és a másodfokú bíróság érdemi döntéséhez szükséges adatok rendelkezésre állnak, akkor a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét érdemben megváltoztathatja, melynek körében olyan kérdésekben is határozhat, amelyekben az elsőfokú bíróság nem határozott. A másodfokú bíróság ezzel az érdemi döntésével nem vonja el a fél jogorvoslathoz való jogát.
[1952-es Pp. 2. § (1) bekezdés, 253. § (1)-(3) bekezdés]

CKOT2015.11.9:14. A 2014. évi XL. törvény 37. és 39. §-ai alapján előterjeszthető kereseti kérelmek, és azok követelményei: az érvénytelenség további jogkövetkezménye iránti kereset
A fentiek alapján, a 2014. évi XL. törvény 37. és 39. §-ainak rendelkezéseire figyelemmel, külön feltételek nélkül csak a szerződés érvénytelenségének további jogkövetkezményei iránt lehet előterjeszteni a keresetet, és főszabályként érdemben csak az ilyen kereset bírálható el. A gyakorlat számára azonban jelentős problémát jelent, hogy ezeknél a kereseteknél milyen módon kell a keresetet előterjeszteni, mi a kereseti kérelem határozottságának elvárt szintje. A helyes dogmatikai álláspont kialakítását nagymértékben nehezíti, hogy ennek során összhangba kell hozni a Ptk., a Pp. és a 2014. évi XL. törvény eltérő tartalmú rendelkezéseit.

1. A teljes és részleges érvénytelenség alapvető különbsége
A többségi álláspont szerint a tisztességtelen szerződési feltételből eredő részleges érvénytelenség jogkövetkezménye tekintetében a 93/13/EGK irányelv 6. cikk (1) bekezdéséből, valamint annak EU Bíróság általi értelmezéséből (Banco Español és Kásler-ügy) az következik, hogy részleges érvénytelenség esetén a szerződés bíróság általi érvényessé nyilvánításának nincs helye, hanem a tisztességtelen feltétel ex lege kiesik, így a szerződést e nélkül kell teljesíteni. Ebből pedig az is következik, hogy részleges érvénytelenség esetén a szerződés hatályossá nyilvánítása is kizárt, tekintve, hogy a tisztességtelen feltétel már a szerződés megkötésétől nem jelenthet kötelezettséget a fogyasztónak, az ex lege kiesik a szerződésből, valamint a részleges érvénytelenség önmagában a szerződés megszűnését sem eredményezheti.
Mindezek alapján részleges érvénytelenség esetén nem jöhet szóba a 2014. évi XL. törvény 37. § (1) bekezdése szerinti érvényessé vagy hatályossá nyilvánítás, így csak a tartozatlan szolgáltatás visszatérítése iránti marasztalási kereset előterjesztése lehetséges. A 2014. évi XL. törvény normaszövege ebből a szempontból dogmatikailag pontatlan. Részleges érvénytelenségre irányuló kereset esetén a felperest ezért nem kell felhívni arra, hogy az érvényessé vagy a hatályossá nyilvánítás jogkövetkezményét kéri-e, hiszen ez nem lehetséges. Részleges érvénytelenség esetén a felperesnek a felek közötti elszámolásra kiterjedő és összegszerűen is megjelölt, marasztalásra irányuló határozott kérelmet kell előterjesztenie.

2. Megállapítás vagy marasztalás általában
A Pp. élesen megkülönbözteti egymástól a megállapításra és a marasztalásra irányuló kereseti kérelmeket oly módon, hogy a megállapítási kereset mindig kivételt jelent, megállapítást csak bizonyos feltételek esetén lehet kérni a bíróságtól. A Pp. 123. §-ának harmadik feltételéből ("teljesítést nem követelhet") egyértelmű az is, hogy a megállapítási és marasztalási kereset kizárja egymást, hiszen megállapításra irányuló kereseti kérelemnek csak akkor van helye, ha marasztalásra (teljesítésre) irányuló kereseti kérelem nem terjeszthető elő. Fogalmilag kizárt tehát az a lehetőség, hogy a felperes megállapítást és marasztalást is kérjen, hiszen ha lehetséges marasztalás, akkor kizárt a megállapítás. A kétfajta kereseti kérelem a vagylagosság viszonyában áll egymással, ezért a felperesnek mindig választania kell: a szerződés érvénytelenségét állítva vagy megállapítási vagy marasztalási keresetet terjeszt-e elő.
A 2014. évi XL. törvény 37. § (1) bekezdésének normaszövege szerint viszont a szerződés érvénytelenségének vagy a szerződés egyes rendelkezései érvénytelenségének megállapítását a bíróságtól a fél csak az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazására is kiterjedően kérheti. A normaszöveg a fentiek alapján dogmatikailag helytelen – hasonlóan a régi Ptk. 239/A. § (1) bekezdésének normaszövegéhez –, mert olyan lehetőségre utal, mely szerint a felperes egyidejűleg kérhetné a szerződés érvénytelenségének a megállapítását, valamint a jogkövetkezmények alkalmazását. Ezzel szemben – dogmatikailag helyesen – a felperes vagy az érvénytelenség megállapítását, vagy a jogkövetkezmény alkalmazását kérheti.
Mindebből következik, hogy a 2014. évi XL. törvény 37. §-ának értelmezése alapján – az I/A/2. pont második bekezdésében írt egyetlen kivétellel – a felperes a szerződés érvénytelenségének vagy a szerződés egyes rendelkezései érvénytelenségének a megállapítását egyáltalán nem kérheti, hanem az érvénytelenség jogkövetkezménye iránt kell keresetet előterjesztenie.

3. A felperesi kereseti kérelem határozottságának elvárt szintje
A kereset egy anyagi jogszabály által biztosított valamely jog érvényesítését jelenti, mellyel kapcsolatos eljárási szabályokat a Pp. tartalmazza. A perbeli jogérvényesítés lehetőségeire, követelményeire vonatkozó Pp.-ben rögzített rendelkezésektől csak akkor és annyiban lehet eltérni, amennyiben azt valamely speciális jogszabály lehetővé teszi. Ilyen speciális törvényi rendelkezés esetén is csak akkor és annyiban nem érvényesülnek a Pp. szabályai, amennyiben felülírja őket a speciális rendelkezés. Ennek hiányában – a speciális rendelkezéssel nem érintett körben – a Pp. általános szabályait kell alkalmazni. A szerződés érvénytelenségének jogkövetkezménye iránti kereset vonatkozásában a kérelemhez kötöttség csak speciálisan érvényesül, mert az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása körében a fél kérelmének tartalma a bíróságot nem köti, de ez nem jelenti azt, hogy a felperes keresetlevelének, és az abban előterjesztett kereseti kérelemnek ne kellene a Pp. 121. § (1) bekezdésében írt követelményeknek megfelelnie.
A Pp. 121. § (1) bekezdés e) pontja alapján a felperesnek a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet kell előterjesztenie. A kereset határozottságának első lépcsője: egyértelmű legyen, hogy a felperes az alperest marasztalni (kötelezni) kéri valamire, vagy valaminek a megállapítását kéri, vagy jogalakítást kér a bíróságtól. A kereset határozottságának második lépcsője: egyértelmű legyen, hogy a felperes pontosan minek a megállapítását, milyen jogalakítást kér, pontosan mire kéri kötelezni az alperest.
A 2014. évi XL. törvény 37. § (1) bekezdése alapján a felperes az érvénytelenségnek csak két jogkövetkezménye – az érvényessé vagy a hatályossá nyilvánítás – között választhat. Mindkét választható jogkövetkezmény a bíróság konstitutív hatályú döntésére vonatkozik, tehát a felperes keresete jogalakításra irányul. Ugyanakkor a kereseti kérelemnek mindkét esetben ki kell terjednie a felek közötti elszámolásra, annak összegszerűségére, és ebben a körben is határozott (marasztalási) keresetet kell tartalmaznia. A felperes keresetének tehát jogalakításra és marasztalásra kell irányulnia.
A többségi álláspont szerint a Pp. 121. § (1) bekezdés c) és e) pontjai, valamint a 2014. évi XL. törvény 37. § (1) bekezdése és 37/A. §-a alapján a felperesnek a felülvizsgált elszámolás adatainak alapulvételével, a DH2 tv.-ben meghatározott elszámolási szabályok (2014. évi XL. törvény 3-5. §) alkalmazásával le kell vezetnie a felek közötti elszámolást, ebben a körben is meg kell jelölnie a tényeket és azok bizonyítékait, majd annak végeredménye alapján – a jogalakítási és a marasztalási keresetre is irányadó, fenti követelményeknek megfelelő – határozott kérelmet kell előterjesztenie. A 2014. évi XL. törvény 37. § (1) bekezdése szerint a felperesnek nemcsak a jogkövetkezményre irányuló (jogalakítási) kereset, hanem az elszámolásra is kiterjedő, összegszerűen is megjelölt (marasztalási) kereset körében is határozott kérelmet kell előterjesztenie. A 2014. évi XL. törvény 37. § (1) bekezdése a határozott kérelem követelményét nem szűkíti le a jogalakítási keresetre, hanem a jogkövetkezmény teljes alkalmazása körében – amely a fentiek szerint dogmatikailag magában foglalja a jogalakítást és a marasztalást is – megköveteli azt.

4. A felperesnek kérnie kell-e a saját marasztalását?
Kérdésként merül fel, hogy ha a kért jogalakításhoz – érvényessé vagy hatályossá nyilvánítás – kapcsolódóan levezetett felperesi elszámolás eredménye szerint a felperes lenne köteles fizetésre, úgy a felperesnek kérnie kell-e önmaga marasztalását. Ezzel a kérdéssel már a 2015. szeptember 28-i értekezleten is foglalkoztak a kollégiumvezetők (lásd: Emlékeztető 3. pont).
Az egyik álláspont szerint a felperes nem köteles a saját marasztalását kérni, hiszen a felperes kereseti kérelme csak az alperessel szembeni kérelemként értelmezhető.
Felmerülhet olyan álláspont is, amely abból indul ki, hogy a felperes kérelme az érvénytelenség jogkövetkezményének bíróság általi alkalmazására irányul. Ha a felperes ezt kéri, és ennek az az általa megjelölt eredménye, hogy a felperes jogalakításra irányuló kereseti kérelmének alaposságából egyenesen következik a felperes fizetési kötelezettsége, akkor a felperesnek a marasztalási kereset körében saját maga marasztalását kell kérnie, mert az elszámolásra kiterjedő és összegszerűen is megjelölt kereseti kérelem csak ebben az esetben határozott [2014. évi XL. törvény 37. § (1) bekezdés utolsó mondata].
A tanácskozás azt a köztes álláspontot fogadta el, hogy a felperesnek a jogalakítási kereset körében határozott kérelmet kell előterjesztenie, megjelölve, hogy a szerződés érvényessé vagy a hatályossá nyilvánítását kéri-e, azt pontosan milyen tartalommal kéri [2014. évi XL. törvény 37. § (1) bekezdés], majd a fenti követelményeknek megfelelően a felülvizsgált elszámolás adatainak alapul vételével, a DH2 tv.-ben meghatározott elszámolási szabályok alkalmazásával – a tényekre és bizonyítékokra is kiterjedően – le kell vezetnie a felek közötti elszámolást [2014. évi XL. törvény 37. § (1) bekezdés, 37/A. § (1) bekezdés, Pp. 121. § (1) bekezdés c) pont], és ennek eredményét közölnie kell abban az esetben is, ha a végeredmény szerint a felperes tartozik az alperesnek [2014. évi XL. törvény 37. § (1) bekezdés], de nem kell kifejezett kérelmet előterjesztenie a saját marasztalására. Ez az álláspont összhangban áll a 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 7. pontjának indokolásával, amely bár az eredeti állapot helyreállításának esetére vonatkozik, ugyanakkor anyagi jogi értelemben az érvényessé és hatályossá nyilvánítás esetén is a tartozatlan szolgáltatások kölcsönös, pénzbeli elszámolására kerül sor.

5. A kereseti kérelem az elutasítás/megszüntetés körében milyen mélységig vizsgálható?
A 2015. szeptember 28-án megtartott konzultáció emlékeztetőjének II/1. pontjában írtak, valamint a fentiek alapján az elutasítás/megszüntetés körében az nem vizsgálható, hogy egy nem a szerződés érvénytelenségére alapított megállapítási/számadási kereset vonatkozásában a megállapítási/számadási kereset feltételei fennállnak-e vagy sem, mert ezt a per érdemében, ítélettel kell elbírálni.
a) Kérdésként merült fel, hogy ha a felperes hatályossá nyilvánítást kér, de az általa kért jogkövetkezmény tartalmában ténylegesen eredeti állapot helyreállítására irányul, úgy az eljárás megszüntethető-e, vagy a keresetlevél idézés kibocsátása nélkül elutasítható-e?
Többségi álláspont szerint, ha a felperes – annak tartalmának megjelölése mellett – egyértelműen hatályossá nyilvánítást kér, levezeti a hatályossá nyilvánításhoz szükséges elszámolást a 2014. évi XL. törvény 37. § (1) bekezdésében és a 37/A. §-ában írtak szerint, feltünteti az alapul szolgáló tényeket és bizonyítékokat, majd ennek eredményeként határozott marasztalási kérelmet terjeszt elő, úgy eleget tett a 2014. évi XL. törvény 37. § (1) bekezdésében írt követelményeknek, ezért nincs helye a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának vagy az eljárás megszüntetésének. A per érdemére tartozó kérdés, hogy a bíróság a hatályossá nyilvánítás körében ténylegesen milyen tartalmú elszámolást tart helyesnek.
b) Kérdésként merült fel az is, hogy a felek közötti elszámolásra kiterjedő és összegszerűen megjelölt határozott kérelemhez szükséges-e a teljes matematikai levezetés, vagy ha van összegszerűségében határozott kereseti kérelem az elszámolás körében (tehát ha a felperes megjelölte, hogy melyik jogkövetkezmény alkalmazását kéri és annak kapcsán az elszámolás eredménye mi, vagyis hogy mekkora összeg visszafizetésére kéri adott esetben kötelezni az alperest), akkor az elég a tárgyalás kitűzéséhez.
Többségi álláspont szerint, ha az elszámolás keretében előadott tények, összegszerűségek oly mértékig hiányosak, melyek alapján megállapítható, hogy a felperes nem teljesítette a fentiekben megjelölt, a 2014. évi XL. törvény 37. § (1) bekezdésében és 37/A. §-ában részletezett feltételeket, abban az esetben lehetséges a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítása vagy az eljárás megszüntetése. E követelmények teljesítését mindig a konkrét ügy körülményei alapján lehet egyedileg elbírálni.

[2014. évi XL. törvény 37. §, 37/A. §, 39. §, 1952-es Pp. 123. §, 1959-es Ptk. 239/A. § (1) bekezdés]

CKOT2015.11.9:13. A 2014. évi XL. törvény 37. és 39. §-ai alapján előterjeszthető kereseti kérelmek, és azok követelményei. Számadási kötelezettség megállapítása, számadás helyességének megállapítása, valamint a számadási kötelezettség megállapítása és a felperes által előterjesztett számadás helyességének megállapítása iránti kereset (a továbbiakban: számadási kereset)
A Pp. 123. § első mondatán alapuló számadási keresetek is megállapítási keresetek. Kérdés ezért, hogy a 2014. évi XL. törvény 37. és 39. §-ainak a megállapítási keresetek tilalmára vonatkozó rendelkezései kiterjednek-e a számadási keresetekre. Ahogy a 2015. szeptember 28-án megtartott konzultáció emlékeztetőjének II/1. pontja is tartalmazza, a 2014. évi XL. törvény fenti rendelkezései csak az érvénytelenség megállapítása iránti megállapítási kereset előterjesztését nem teszik lehetővé, így bármilyen más megállapítási kereset (pl.: szerződés létre nem jöttének megállapítása, a jövőbeli törlesztőrészletek összegének megállapítása stb.) előterjeszthető. Az ilyen, nem a szerződés teljes vagy részleges érvénytelenségére vonatkozó megállapítási kereseteket érdemben kell elbírálni, és ha annak feltételei hiányoznak, ítéletben kell elutasítani.
A Pp. 123. § első mondatán alapuló számadási keresetek ugyan megállapítási keresetek, de ebben az esetben a kereset nem az érvénytelenség megállapítására, hanem a számadás (fennállásának, helyességének, fennállásának és helyességének) megállapítására vonatkozik, így az ilyen keresetek előterjesztése és érdemi elbírálása nem tiltott a 2014. évi XL. törvény 37. és 39. §-ai alapján.
A számadási keresetek megállapításra irányulnak, de nem vonatkoznak rájuk a megállapítási keresetek – Pp. 123. § második mondatában – megjelölt feltételei, vagyis számadási keresetek esetén nem szükséges vizsgálni, hogy a kért megállapítás a felperesi jogmegóváshoz szükséges-e, az az alperessel szemben szükséges-e, és a felperes teljesítést (marasztalást) követelhet-e. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a felperes számadási keresetet bármilyen jogviszonyban alappal előterjeszthetne, feltétel nélkül sikerrel érvényesíthetne. A Pp. 123. § második mondata csak a megállapítási keresetek előterjeszthetőségének eljárásjogi feltételeit, az első mondata pedig – e feltételek megkövetelése nélkül – a számadási keresetek lehetséges fajtáit jelöli meg. Ettől még a megállapítási/számadási kereset esetén az érvényesíteni kívánt jog nem a Pp. 123. §-a, hanem az az anyagi jogi rendelkezés, amely lehetővé teszi a keresettel érvényesített igény támasztását. Erre figyelemmel számadási kereset esetén mindig a felek közötti jogviszonyt kell vizsgálni, és ez alapján kell elbírálni, hogy a felek közötti jogviszony alapján az alperesnek fennáll-e jogszabályból vagy szerződésből eredő számadási/elszámolási kötelezettsége a felperessel szemben (BH 1993.249.). Ha a felek közötti jogviszonyt szabályozó jogszabályok vagy a felek szerződése alapján az alperesnek fennáll ilyen kötelezettsége, úgy a felperes előterjeszthet számadási keresetet, ennek hiányában az ilyen keresetet ítélettel el kell utasítani.
Számadási/elszámolási kötelezettség terheli a régi Ptk. alapján
- a gondnokot évente (régi Ptk. 20/D. §),
- a zálogjogosultat a zálogkötelezettel szemben a zálogtárgy értékesítése után [régi Ptk. 258. § (3) bekezdés],
- kézizálogjog jogosultját a zálogtárgy hasznaival kapcsolatban [régi Ptk. 265. § (4) bekezdés],
- óvadék jogosultját a kötelezettel szemben [régi Ptk. 271. § (3) bekezdés],
- a megbízottat a megbízóval szemben a megbízási szerződés megszűnésekor [régi Ptk. 479. § (2) bekezdés],
- a polgári jogi társaság tagjait évente [régi Ptk. 571. § (1)-(2) bekezdés], valamint a társaság megszűnésekor [régi Ptk. 578/A. § (1) bekezdés].
A régi Ptk. alapján hitel- vagy kölcsönszerződés alapján számadási/elszámolási kötelezettség nem áll fenn. Ha a felperes számadási keresetet terjeszt elő, úgy mindig a felek jogviszonyát létrehozó szerződés tartalma, valamint az adott szerződésre irányadó speciális jogszabályok alapján kell abban a kérdésben állást foglalni, hogy az alperest terheli-e számadási/elszámolási kötelezettség. Ha nem, úgy a számadási keresetet – a számadás tartalmának érdemi vizsgálata nélkül – ítélettel el kell utasítani.

1. Fennálló vagy megszűnt szerződés teljes érvénytelenségére alapított számadási kereset
A fentiekben kifejtettek szerint számadási/elszámolási kötelezettség a felek közötti jogviszonyból eredhet, jogszabály vagy a felek szerződése alapján. A felperes ezért sikerrel nem alapíthatja keresetét arra, hogy a felek közötti szerződés teljesen érvénytelen, és ezért terjeszt elő számadási keresetet, hiszen ha a felek közötti szerződés érvénytelen, akkor a szerződésre jogosultságot – így számadásra való jogosultságot – nem lehet alapítani. Ha a felperes a szerződés teljes érvénytelenségét állítja, akkor az érvénytelenség további jogkövetkezményei iránt terjeszthet csak elő keresetet, ezért ilyen esetben a számadási keresetet érdemben ítélettel el kell utasítani. Mindezek egyaránt vonatkoznak a fennálló és a megszűnt szerződésekre is.

2. Fennálló vagy megszűnt szerződés részleges érvénytelenségére alapított számadási kereset
Ha a felperes fennálló vagy megszűnt szerződés részleges érvénytelenségére alapítva terjeszt elő számadási keresetet, úgy először abban a kérdésben kell állást foglalni, hogy a felek jogviszonyát létrehozó szerződés, valamint az adott szerződésre irányadó speciális jogszabályok alapján az alperest terheli-e számadási/elszámolási kötelezettség. Ha nem, úgy a számadási keresetet – a részleges érvénytelenség és a számadás tartalmának érdemi vizsgálata nélkül – ítélettel el kell utasítani.
Ha a felek jogviszonya alapján az alperest számadási/elszámolási kötelezettség terheli, úgy lehetséges, hogy a szerződés valamely feltételének érvénytelenségét - és így annak kiesését - állítva kéri annak figyelembevételét a számadás helyessége körében. Ebben az esetben először el kell bírálni a részleges érvénytelenség kérdését, majd annak eredményét figyelembe véve kell dönteni a számadás helyességéről.
A felek jogviszonya – a számadási kötelezettséget előíró szerződéses vagy jogszabályi rendelkezés tartalma – alapján lehet abban a kérdésben állást foglalni, hogy a felperes csak a jogviszony megszűnésekor, vagy ezt megelőzően is kérhet-e számadást. Ha csak a jogviszony megszűnésekor kérhető a számadás, akkor fennálló szerződés esetében a számadás követelése idő előtti, ezért a Pp. 130. § (1) bekezdés f) pontja alapján a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kell utasítani, vagy a Pp. 157. § a) pontja alapján a pert meg kell szüntetni.
Ha a szerződés megszűnt, akkor érdemben kell elbírálni a számadási kötelezettség fennállását, ha pedig ez fennáll, akkor először a részleges érvénytelenségről, majd annak eredményeként a számadás helyességéről kell határozni.

[2014. évi XL. törvény 37. §, 39. §, 1952-es Pp. 123. §, 130. § (1) bekezdés f) pont, 157. § a) pont]

CKOT2015.11.9:12. A 2014. évi XL. törvény 37. és 39. §-ai alapján előterjeszthető kereseti kérelmek, és azok követelményei: az érvénytelenség megállapítása iránti kereset

1. Fennálló és megszűnt szerződés teljes érvénytelenségének megállapítása iránti kereset
A DH törvények hatálya alá tartozó szerződések tekintetében a 2014. évi XL. törvény 37. és 39. §-ai alapján a felperes nem kérheti a szerződés teljes érvénytelenségének a megállapítását. Ha a felperes keresete mégis erre irányul, úgy eredménytelen hiánypótlást követően a kereset érdemben nem bírálható el, és – attól függően, hogy a perindítás hatályai beálltak-e – a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kell utasítani, vagy az eljárást meg kell szüntetni, ha a felperes a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti kereseti kérelem mellett más kereseti kérelmet nem terjesztett elő.
E kereseti kérelem esetén nem kell különbséget tenni a fennálló és a megszűnt szerződések között, hiszen mindkét esetben tiltott a teljes érvénytelenség megállapítása iránti kereset érdemi elbírálása.

2. Fennálló és megszűnt szerződés részleges érvénytelenségének megállapítása iránti kereset
A DH törvények hatálya alá tartozó szerződések tekintetében a 2014. évi XL. törvény 37. és 39. §-ai alapján főszabály szerint a felperes nem kérheti a szerződés egyes rendelkezései érvénytelenségének a megállapítását sem. Ha a felperes keresete mégis erre irányul, úgy eredménytelen hiánypótlást követően a kereset érdemben nem bírálható el, és a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kell utasítani, vagy az eljárást meg kell szüntetni, ha a felperes a részleges érvénytelenség megállapítása iránti kereseti kérelem mellett más kereseti kérelmet nem terjesztett elő.
Ez alól a főszabály alól kivételt képez az a korábbi emlékeztetőkben írt esetkör, amikor a kereset olyan szerződési feltétel részleges érvénytelenségének a megállapítására vonatkozik, amely alapján a felek között teljesítés nem történt, így fizetési kötelezettségnek, elszámolásnak fogalmilag nem lehet helye. Ebben az esetben a felperes kérheti a fizetési kötelezettséggel nem járó szerződési feltétel részleges érvénytelenségének a megállapítását, függetlenül attól, hogy a szerződés fennáll-e még, vagy megszűnt.
Ha a részleges érvénytelenségre vonatkozó keresettel érintett szerződési feltétel alapján teljesítés történt, úgy az e feltétel részleges érvénytelenségének megállapítására vonatkozó kereseti kérelem esetén sem kell különbséget tenni a fennálló és a megszűnt szerződések között, figyelemmel a 2014. évi XL. törvény 37. és 39. §-aira, hiszen mindkét esetben tiltott a részleges érvénytelenség megállapítására vonatkozó kereset érdemi elbírálása.
Ha a részleges érvénytelenségre vonatkozó keresettel érintett szerződési feltétel alapján teljesítés történt, és a szerződés megszűnt, úgy a részleges érvénytelenség jogkövetkezményeként a kikötés "kiesik" a szerződésből, és a szerződési feltétel kiesése ellenére a szerződéses feltétel alapján teljesítő fél – a másik fél jogalap nélküli gazdagodására alapítva – követelheti a kiesett feltétel alapján megfizetett összeg visszatérítését, vagyis lehetőség van a felek közötti elszámolásra kiterjedő és összegszerűen megjelölt, határozott kérelem előterjesztésére.
Ha a részleges érvénytelenségre vonatkozó keresettel érintett szerződési feltétel alapján teljesítés történt, és a szerződés még fennáll – esetlegesen a fél az esedékessé váló törlesztőrészletekben folyamatosan teljesíti is az érvénytelennek állított szerződési feltételen alapuló fizetési kötelezettségét –, ettől még alkalmazandóak a 2014. évi XL. törvény 37. és 39. §-ai, amelyek tiltják a részleges érvénytelenség megállapítása iránti kereset érdemi elbírálását.
Annak a kérelemnek sincs anyagi jogi alapja, hogy a bíróság a jövőre nézve állapítsa meg a felperest terhelő havi törlesztőrészletek összegét, mert nincs olyan anyagi jogszabály által biztosított jog, melyet a felperes ilyen kereseti kérelemmel érvényesíthetne, így az ilyen tartalmú kereseti kérelmet érdemben kell elutasítani.
A felperes a fennálló szerződés már teljesített időszakai vonatkozásában viszont nincs elzárva attól, hogy a szerződési feltétel érvénytelenségét – és így a szerződésből való kiesését – állítva az alperes jogalap nélküli gazdagodására alapítva követelje a kiesett feltétel alapján megfizetett összeg elszámolását Ennek körében a 2014. évi XL. törvény 37/A. §-a alapján a 3-5. §-ok szerinti elszámolás során a 38. § (6) bekezdése szerinti felülvizsgált elszámolást kell alapul venni akként, hogy az abban megállapított folyósított, illetve törlesztett összegekhez képest kell meghatározni az újabb részleges érvénytelenséget eredményező szerződési rész alapján a fogyasztó által törlesztett, ám a részleges érvénytelenség miatt javára előtörlesztésként beszámítandó pontos marasztalási összeget. Mivel a szerződés ekkor még fennáll, abból fakadóan a felperesi fogyasztó tartozik az alperesi pénzügyi intézmény felé, ezért – bár a felperesnek szükségképpen csak marasztalásra irányulhat a keresete – nem lehetséges az alperesi pénzügyi intézmény kötelezése az újabb érvénytelen feltétel alapján történt teljesítés visszafizetésére, azt a 2014. évi XL. törvény 37/A. §-a és a 3. § (1) bekezdése alapján a fogyasztó javára túlfizetésként kell elszámolni. Erre figyelemmel a felperes kereseti kérelmének és alapos kereset esetén a bírósági ítélet rendelkező részének azt kell tartalmaznia, hogy "A bíróság kötelezi az alperest, hogy a [...] szerződés [...] érvénytelen feltétele alapján a felperes által megfizetett [...] forint összeget a felperes javára túlfizetésként számolja el."

[2014. évi XL. törvény 3-5. §, 37. §, 37/A. §, 38. § (6) bekezdés, 39. §]

CKOT2015.11.9:11. A 2014. évi XXXVIII. törvény hatálya alá tartozó fogyasztói kölcsönszerződések teljes érvénytelensége

1. A teljes érvénytelenség esetén alkalmazható további jogkövetkezmények
A DH törvények hatálya alá eső szerződések teljes érvénytelensége esetén – a régi Ptk. 237. §-ára és a 2014. évi XL. törvény 37. § (1) bekezdésére tekintettel – további jogkövetkezményként vagy az érvényessé vagy a hatályossá nyilvánítás alkalmazása kérhető. A többségi álláspont szerint mind az érvényessé, mind a hatályossá nyilvánítás csak a szerződés teljes érvénytelensége esetén alkalmazható olyan további jogkövetkezmény, amely jogalakítás és - többnyire - marasztalás is egyben.

2. Az érvényessé nyilvánítás tartalma

a) Jogalakítás
Az érvényessé nyilvánítás a bíróság olyan ex tunc hatályú konstitutív (jogalakító) döntése, amelynek célja a szerződés teljes érvénytelenségét eredményező érvénytelenségi ok - szerződés megkötésére visszamenőleges - kiküszö¬bölésével a szerződés fenntartása. Az érvényessé nyilvánítás szerződésmódosítást eredményez, de annak jogszabályi alapja, feltételrendszere és időbeli hatálya sem azonos a régi Ptk. 241. §-a szerinti szerződésmódosításéval.
Az érvényessé nyilvánításra a régi Ptk. 237. § (2) bekezdése alapján az alábbi anyagi és alaki jogi feltételek együttes fennállása esetén van lehetősége a bíróságnak:
- a fél a teljes érvénytelenség valamely további jogkövetkezményének levonását (viszont)keresetében kérte (nem feltétel azonban, hogy a fél kérelme kifejezetten az érvényessé nyilvánításra irányuljon),
- a teljes érvénytelenséget eredményező okot a fél kérelmében megjelölte vagy az olyan nyilvánvaló semmisségi ok, amelyet a bíróságnak hivatalból kell észlelnie (az azonban a rendelkezési elvre, a kérelemhez kötöttségre és az anyagijogerő-hatásra tekintettel nem feltétel, hogy a bíróság a szerződés valamennyi, a fél kérelmében nem szereplő, illetve a bíróság által hivatalból nem észlelendő érvénytelen részét kiküszöbölje (lásd részletesen: Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazhatósága kölcsönszerződéseknél tárgykörű joggyakorlat-elemző csoport összefoglaló véleménye VI/5. pontjában szereplő többségi álláspont),
- a teljes érvénytelenséget eredményező ok megszűnt (a konvalidálódás felek akaratától függő és attól független esetei) vagy az kiküszöbölhető,
- a felek akarata az érvényessé nyilvánítást nem zárja ki, mert az a szerződéses jogviszony fenntartására irányul (a felek perbeli nyilatkozatai utalhatnak ennek ellenkezőjére, így valamennyi félnek az érvényessé nyilvánítással szembeni perbeli tiltakozása az érvényessé nyilvánítást kizáró ok),
- az érvényessé nyilvánítást az egyedi eset egyéb körülményeinek jellege sem zárja ki (pl. vizsgálni kell e tekintetben, hogy az érvénytelen szerződés alapján milyen mértékben történt teljesítés, a teljesítést követően mi lett a szolgáltatások sorsa, a szerződés megkötése óta eltelt hosszabb idő és az ezalatt bekövetkezett, a felek helyzetét érintő változások az érvényessé nyilvánítást megakadályozzák-e [6/2013. PJE határozat 4. pontja és annak indokolása, 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 5. pontja és annak indokolása] .
Az érvényessé nyilvánított szerződést – annak ex tunc hatályú bírói módosítása folytán – úgy kell tekinteni és teljesíteni, mintha az eleve az ítéletben foglaltaknak megfelelő tartalommal, érvényesen jött volna létre. Az érvényessé nyilvánítás alapján kialakult tartalom irányadó a tekintetben is, hogy a konstitutív döntést megelőzően teljesített szolgáltatások jogi sorsa hogyan alakul.

b) Marasztalás
Az érvényessé nyilvánítás szükségképpeni jogalakítási eleme mellett a marasztalási elem esetleges, utóbbira csak akkor kerülhet sor, ha a szerződés teljes érvénytelensége ellenére már történt a felek között teljesítés. Mivel azonban a DH törvények hatálya alá eső szerződések speciális időbeli vetülete elvben is kizárja, hogy a szóban forgó szerződések alapján teljesítésre még ne került volna sor, a 2014. évi XL. törvény 37. és 39. §-a megalapozottan rendelkezik úgy, hogy az érvényessé nyilvánításra (az a szerinti jogalakításra) tipikusan csak marasztalással egyidejűleg van lehetőség. Ez azonban a felperesre nem azt a kötelezettséget rója, hogy a felperesnek a saját marasztalását kellene kérnie, hanem csak azt, hogy a felperesnek a jogalakítási kereset körében határozott kérelmet kell előterjesztenie, megjelölve, hogy a szerződés érvényessé vagy hatályossá nyilvánítását kéri-e, azt pontosan milyen tartalommal kéri, majd a felülvizsgált elszámolás adatainak alapulvételével, a 2014. évi XL. törvény 3-5. §-aiban meghatározott elszámolási szabályok alkalmazásával – a tényekre és bizonyítékokra is kiterjedően – le kell vezetnie a felek közötti elszámolást, és ennek eredményét közölnie kell abban az esetben is, ha a végeredmény szerint a felperes tartozik az alperesnek [2014. évi XL. törvény 37. § (1) bekezdés, 37/A. § (1) bekezdés, Pp. 121. § (1) bekezdés c) pont].

c) Érvényessé nyilvánítás esetén történő marasztalás a DH törvények hatálya alá tartozó olyan szerződések vonatkozásában, amelyek teljes érvénytelenségéhez nem a 2/2014. PJE határozat 1. pontja szerinti érvénytelenségi ok vezet
Az érvényessé nyilvánítás esetén történő marasztalás tartalma kétféle lehet, attól függően, hogy a szerződés teljes érvénytelenségének az oka az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás tisztességtelensége-e (2/2014. PJE határozat 1. pontja) vagy pedig más ok (pl. a fogyasztó cselekvőképtelensége, korlátozott cselekvőképessége). Az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás tisztességtelensége - az egyéb semmisségi okoktól eltérően - ugyanis kihat a szerződés kirovó pénznemére is: ebben az esetben a teljes érvénytelenség folytán a szerződés devizaalapú helyett forintalapú kölcsönszerződésnek lesz tekinthető.
A nem a 2/2014. PJE határozat 1. pontjában szereplő okok miatt teljesen érvénytelen szerződés - a 2014. évi LXXVII. törvény szerinti forintosítás időpontjáig - megőrzi devizaalapúságát, így az érvényessé nyilvánítása során a bíróságnak a fenti 2. a) és b) pontban foglalt régi Ptk.-beli és Pp.-ből fakadó követelményeken túl
- a 2014. évi XL. törvény alapján a pénzügyi intézmény által a fogyasztónak már teljesített elszámolásra, és
- a 2014. évi LXXVII. törvény szerinti forintosításra és kamatszabályozásra
is figyelemmel kell lennie az egyes fogyasztóikölcsön-szerződésekből eredő követelések forintra átváltásával kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2015. évi CXLV. törvény 28-29. §-a szerint meghatározott módon.
A kétszeres elszámolás tilalmának való megfelelést a hivatkozott törvénymódosítás technikailag úgy kívánja elősegíteni, hogy előírja a bíróság számára, hogy az érvényessé nyilvánítás keretében a perbeli marasztalás során
- vegye figyelembe a 2014. évi XL. törvény 38. § (6) bekezdése szerinti elszámolást, valamint
- 120/121 -
- maga is alkalmazza a 2014. évi XL. törvény 3-5. §-ában foglalt elveket, továbbá
- a 2014. évi LXXVII. törvény új 15/A. §-a szerint meghatározott átváltási árfolyamot és kamatszabályt.
E kívánalomnak a bíróság úgy tud eleget tenni, ha a szerződést - a fél kérelmének keretei között, a nyilvánvaló semmisségi okok hivatalbóli észlelési kötelezettségére is tekintettel - abból a szempontból vizsgálja, hogy abban szerepel-e olyan, a fogyasztó fizetési kötelezettségével járó érvénytelenségi ok, amely túlmutat az árfolyamrés, illetve a tisztességtelen egyoldalú kamat-, költség- és díjemelés miatti részleges érvénytelenségen, és az annak alapján megtörtént felülvizsgált elszámoláson.
Ha szerepel ilyen fizetési kötelezettséget eredményező érvénytelenségi ok, és az maga teljes érvénytelenséget eredményez, vagy ugyan maga csak részleges érvénytelenségre vezet, ám mellette van a szerződésben olyan fizetési kötelezettséggel nem járó, teljes érvénytelenségre vezető érvénytelenségi ok is, amelynek kiküszöbölésével a szerződés érvényessé nyilvánítható, akkor a bíróságnak a teljes érvénytelenséget eredményező okot a pénzügyi intézmény marasztalásával egyidejűleg kell kiküszöbölnie. A részleges érvénytelenségre vezető ok kiküszöbölése ebben az esetben sem merül fel, mivel az ilyen hibában szenvedő kikötés ex lege kihullik a szerződésből. Annak azonban az ítélet rendelkező részéből álláspontunk szerint ki kell tűnnie, hogy a szerződés végül milyen tartalommal marad fenn a részleges érvénytelenséget eredményező okok kihullását, a bírósági "szerződésalakítást" és a 2014. évi LXXVII. törvény 15/A. § (3) bekezdése érvényre juttatását (ex lege kamatmódosulás) követően. Az érvényessé nyilvánító határozat marasztaló rendelkezéseinek ellenben minden olyan fogyasztói túlfizetés előtörlesztésként való "beszámítására" ki kell terjedniük, amely érvénytelen kikötés alapján történt, függetlenül attól, hogy azok a szerződés teljes vagy részleges érvénytelenségét eredményezték-e. Fontos, hogy a marasztalási összeg meghatározásánál a forintosításáig terjedő időre teljesített fogyasztói túlfizetések összegéből le kell vonni az egyes tételekben szereplő árfolyamrésnek megfelelő összeget. Ezáltal lehet eleget tenni a kétszeri értékelés tilalmának. A forintosítást követően az árfolyamrés számítása, így a kétszeres értékelés veszélye fogalmilag nem merülhet fel.
Végül lehetséges egy olyan eset is, hogy az érvényessé nyilvánítandó szerződésben nem szerepel olyan – a felülvizsgált elszámolás körén túlmutató – egyéb fizetési kötelezettséggel járó érvénytelenségi ok (hanem az csak fizetési kötelezettséggel nem járó, teljes érvénytelenséget eredményező okot tartalmaz); ekkor érvényessé nyilvánítás címén legfeljebb csak jogalakítás történhet, marasztalásnak viszont nem lesz helye.
Ha pedig az érvénytelenségi ok csak olyan további, részleges érvénytelenséget eredményező oknak tekinthető, amely túlmutat az árfolyamrés, illetve a tisztességtelen egyoldalú kamat-, költség- és díjemelés körén, akkor a felperes keresetét – mint többen a kevesebbet – részleges érvénytelenség iránti keresetként kell elbírálni. Vagyis úgy kell tekinteni, mint amely csak a részleges érvénytelenség figyelembevételére és a pénzügyi intézménynek az ezzel kapcsolatos túlfizetések előtörlesztésként való marasztalására irányul a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint a felülvizsgált elszámolásra, a 2014. évi XL. törvény 3-5. §-aira és a 2014. évi LXXVII. törvény szerinti átváltási árfolyamra tekintettel.

3. A hatályossá nyilvánítás tartalma

a) Jogalakítás
A hatályossá nyilvánításnak két fajtája képzelhető el aszerint, hogy annak alapján van-e helye a felek közötti elszámolásnak (marasztalásnak). A hatályossá nyilvánítás a bíróság olyan ex nunc hatályú konstitutív (jogalakító) döntése, amelynek célja a teljesen érvénytelen szerződésen alapuló felek közötti "szerződéses" jogviszony felszámolása
- a felek között az ítélethozatalig történt kölcsönös (egyenértékű) teljesítések elismerésével, jogalapjuk megteremtésével, vagy
- az ítélethozatal előtti időszakból fennmaradó, részben vagy egészben ellenszolgáltatás nélkül álló szolgáltatás, illetve a tartós jogviszonyt keletkeztető érvénytelen szerződés által a határozathozatal utáni időszakra ütemezett, hátralékos törlesztőrészletek tőkerészének felek közötti olyan elszámolásával, amely magán a bírósági döntésen alapul.
Rögzíthető, hogy a fenti meghatározás szerinti mindkét esetre jellemző, hogy a konstitutív bírói döntéssel hatályossá nyilvánított szerződés a határozathozatal időpontját követően egyáltalán nem vált ki joghatást, hiszen a hatályossá nyilvánítás a még fennálló szerződéses jogviszony felszámolására irányuló érvénytelenségi jogkövetkezmény. Ezért a szerződés a határozathozatallal, annak időpontjában megszűnik.
A fenti meghatározás szerinti első esetben az ítélethozatalig történt teljesítések egyenértékűségére tekintettel a felek között nincs mit elszámolni: a hatályossá nyilvánításnak tehát kizárólag jogalakító szerepe van, marasztalási nincs. A bíróság jogalakító döntése az, amely – a felek között a múltban kialakult tényhelyzet elismerésével – megteremti az érvénytelen szerződés ellenére bekövetkezett vagyonmozgások jogalapját. Ekként maga a bírósági határozat válik a természetben visszafordíthatatlan, ám egymással egyenértékű szolgáltatások alapjává, kötelmet keletkeztető tényállássá.
A fenti meghatározás szerinti második esetben a hatályossá nyilvánítás keretében a jogalakítással egyidejűleg marasztalás is történik, és a felek közötti tartozatlan szolgáltatások ellenértékének elszámolására is sor kerül a bíróság ítélete alapján.
Hangsúlyozandó, hogy hatályossá nyilvánításra a fenti meghatározás szerinti mindkét esetben csak akkor kerülhet sor, ha sem a teljesen érvénytelen szerződés érvényessé nyilvánításának, sem az eredeti állapot helyreállításának nincs helye. [Az érvényessé nyilvánítás feltételeit lásd a 2. pontban. Az eredeti állapot helyreállítását a DH törvények hatálya alá tartozó szerződések esetén a 2014. évi XL. törvény 37. § (1) bekezdése maga zárja ki.]

b) Marasztalás
A régi Ptk. 237. § (2) bekezdése szerinti határozathozatalig történő hatályossá nyilvánítás – összhangban az 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 6. pontjával és annak indokolásával – a bíróság olyan konstitutív hatályú (jogalakító) döntése, amelynek értelmében a bíróság a határozathozatalig a hatályossá nyilvánított szerződés alapján már teljesített egyenértékű szolgáltatásokat nem érinti, és a felek helyzetét csak a jövőre nézve, ex nunc hatállyal rendezi. Az ex nunc hatályú rendezés a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazásához hasonló elszámolást jelent, amelynek értelmében az adóst az ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatás ellenértékének a Ptk. 301. §-a szerinti késedelmi kamattal terhelt megfizetésére kötelezi a bíróság. Ha azonban a határozathozatalig is ellenszolgáltatás nélkül álló szolgáltatás maradt fenn, a bíróságnak ennek adós általi megtérítését is kifejezetten el kell rendelnie.
A hatályossá nyilvánítás ugyan nem szükségképpen jár marasztalással, ám a DH törvények hatálya alá tartozó kölcsönszerződések esetén helye lesz marasztalásnak, mert azok olyan múltban kötött szerződések, amelyek alapján már mind a kölcsönadó, mind a kölcsönvevő teljesített, ám a kölcsönadó a kölcsönvevőhöz képest előre teljesítésben van. A 2014. évi XL. törvény 37. és 39. §-a ezért megalapozottan rendelkezik úgy, hogy hatályossá nyilvánításra (az a szerinti jogalakításra) csak marasztalással egyidejűleg van lehetőség. Ez azonban a felperesre nem azt a kötelezettséget rója, hogy a felperesnek a saját marasztalását kellene kérnie, hanem csak azt, hogy a felperesnek a jogalakítási kereset körében határozott kérelmet kell előterjesztenie, megjelölve, hogy a szerződés érvényessé vagy hatályossá nyilvánítását kéri-e, és azt milyen tartalommal, majd a felülvizsgált elszámolás adatainak alapulvételével, a 2014. évi XL. törvény 3-5. §-aiban meghatározott elszámolási szabályok alkalmazásával - a tényekre és bizonyítékokra is kiterjedően - le kell vezetnie a felek közötti elszámolást. E levezetés eredményét a felperesnek közölnie kell abban az esetben is, ha a végeredmény szerint a felperes tartozik az alperesnek [2014. évi XL. törvény 37. § (1) bekezdés, 37/A. § (1) bekezdés, Pp. 121. § (1) bekezdés c) pont]. Ez az eset az anyagi jognak az eljárásjogra gyakorolt hatásában tehát hasonlít a 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 7. pontjában és annak indokolásában foglalt, az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kérelmek értelmezéséhez. A közös elem az, hogy a felperesként indítványozott alperesi marasztaláshoz a felek közötti szolgáltatások anyagi jogi értelemben megkívánt összemérésére van szükség. Erre az adott esetben csak akkor kerülhet sor, ha a bíróság a felek egymással szembeni teljesítéseinek kölcsönös vizsgálatára akkor is jogosult, ha a felperes a saját marasztalását nem kéri és az alperes sem terjeszt elő a felperes marasztalására vonatkozó ellenkérelmet. A marasztalás azt azonban feltételezi, hogy az alperes jogról való lemondással kapcsolatos nyilatkozatot se tegyen.

c) Hatályossá nyilvánítás esetén történő marasztalás a DH törvények hatálya alá tartozó szerződések vonatkozásában
A teljesen érvénytelen szerződés hatályossá nyilvánítása során a bíróságnak a 3. a) és b) pontban foglalt régi Ptk.-beli és Pp.-ből fakadó követelményeken túl
- a 2014. évi XL. törvény alapján a pénzügyi intézmény által a fogyasztónak már teljesített elszámolásra, és
- a 2014. évi LXXVII. törvény szerinti forintosításra, illetve kamatmódosításra
is figyelemmel kell lennie az egyes fogyasztóikölcsön-szerződésekből eredő követelések forintra átváltásával kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2015. évi CXLV. törvény 28-29. §-a szerint meghatározott módon.
A kétszeres elszámolás tilalmának való megfelelést a hivatkozott törvénymódosítás technikailag úgy kívánja elősegíteni, hogy előírja a bíróság számára, hogy a hatályossá nyilvánítás keretében a perbeli marasztalás során
- vegye figyelembe a 2014. évi XL. törvény 38. § (6) bekezdése szerinti elszámolást, valamint
- maga is alkalmazza a 2014. évi XL. törvény 3-5. §-ában foglalt elveket, továbbá
- a 2014. évi LXXVII. törvény új 15/A. §-a szerint meghatározott átváltási árfolyamot és kamatszabályt.
E kívánalomnak a bíróság úgy tud eleget tenni, ha a szerződést – a fél kérelmének keretei között, a nyilvánvaló semmisségi okok hivatalbóli észlelési kötelezettségére is tekintettel –, abból a szempontból vizsgálja, hogy abban szerepel-e olyan, a fogyasztó fizetési kötelezettségével járó érvénytelenségi ok, amely túlmutat az árfolyamrés, illetve a tisztességtelen egyoldalú kamat-, költség- és díjemelés miatti részleges érvénytelenségen, és az annak alapján megtörtént felülvizsgált elszámoláson. Ha szerepel ilyen ok, és az, vagy amellett más, fizetési kötelezettséggel ugyan nem járó érvénytelenségi ok a szerződés teljes érvénytelenségét eredményezi, és nincs mód a szerződés érvényessé nyilvánítására, akkor a bíróságnak az érvénytelenségi ok alapján a fogyasztónak felszámított összeget olyan szolgáltatásnak kell tekintenie, amellyel a 2014. évi XL. törvény 3-5. §-ai alkalmazásával a fogyasztónak a hatályossá nyilvánítás értelmében egy összegben megfizetendő tartozását csökkenteni kell. Az így kivonandó összegbe azonban a már felülvizsgált elszámolással érintett árfolyamrést nem lehet újból beleszámítani, tehát csak a fizetési kötelezettség szerinti összeg árfolyamréssel csökkentett része az, amit a fogyasztó javára az ő tartozását csökkentő tényezőként a bíróságnak be kell tudnia.
Mindez tehát tételesen annyit jelent, hogy a bíróság a 2014. évi XL. törvény 38. § (6) bekezdése szerinti felülvizsgált elszámolást alapul véve állítja szembe egymással a kölcsönadó által folyósított, árfolyamréstől megtisztított kölcsönösszeget és a fogyasztó által teljesített, árfolyamréstől és tisztességtelen egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléstől megtisztított, szerződés szerint fizetett/fizetendő törlesztőrészleteket. A bíróság az így szembeállított szolgáltatáshoz és ellenszolgáltatásokhoz képest veszi számba, hogy van-e még olyan fizetési kötelezettséget eredményező érvénytelenségi ok, amelyre a fogyasztó hivatkozott, illetve amelyre kiterjed a bíróság hivatalbóli észlelési kötelezettsége, és amelyből fakadóan a fogyasztó még fennálló tartozását tovább kell csökkenteni. Ha van ilyen érvénytelenségi ok, akkor az annak alapján a fogyasztó által fizetett/fizetendő összegből ki kell vonni az árfolyamrést, hiszen azt a felülvizsgált elszámolás már egyszer figyelembe vette: a felülvizsgált elszámolás ugyanis a szerződés valamennyi fizetési kötelezettségére vonatkozóan csökkentette a fogyasztó tartozásának összegét az árfolyamréssel akként, hogy azt túlfizetésként jóváírta a fogyasztó javára.
A hatályossá nyilvánítás szempontjából a forintosítás hatását akként kell figyelembe venni, hogy a felek szolgáltatásait csak a szerződés megkötésétől a 2014. évi LXXVII. törvény 10. §-a szerinti fordulónapig (2015. február 1-jéig) terjedő időre lehet devizában összevetni, ezt követően az egymással szembeállítandó szolgáltatásokat a 2014. évi LXXVII. törvény 10. §-a szerinti árfolyamon forintra kell átváltani. A forintosítás eredményként pedig már nem merül fel az árfolyamrés kétszeres figyelembevételének a veszélye, ezért a fentiek szerint kalkulált fogyasztói tartozás összegét az árfolyamrés összegével a forintosítást követően már nem kell csökkenteni. A 2014. évi LXXVII. törvény 11. §-a azt is meghatározza, hogy a forintosítást követően mi lesz a szerződés szerinti ügyleti kamat. A fogyasztó kamattartozását a bíróságnak erre tekintettel kell kalkulálnia.
A bíróság – a régi Ptk. 237. § (2) bekezdésén alapuló – marasztaló ítéletének rendelkező részében a fentieknek megfelelően kiszámított tartozás megfizetésére a Ptk. 301. §-a szerinti késedelmi kamattal terhelten kötelezi a fogyasztót. A késedelmi kamatot a tartozás tényleges megfizetéséig kell felszámítani.

[2014. évi XL. törvény 3-5. § 37. § (1) bekezdés, 39. §, 2014. évi LXXVII. törvény 10. §, 15/A. §, 1959-es Ptk. 237. §, 1952-es Pp. 121. § (1) bekezdés c) pont, 6/2013. PJE határozat 4. pont, 2/2014. PJE határozat 1. pont, 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 5. pontja]

CKOT2015.11.9:10. A 2014. évi XXXVIII. törvény hatálya alá tartozó fogyasztói kölcsönszerződések részleges érvénytelensége

A szerződés részleges érvénytelensége – nem csupán tisztességtelen általános, illetve egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételek, hanem egyéb érvénytelenségi okok esetén is – csak akkor merülhet fel, ha a szerződésnek már megkötésétől kezdve jogi hibában szenvedő része a szerződés többi részétől jól elkülöníthető, és e rész hiányában a szerződés egésze nem dől meg. Vagyis fogyasztói szerződés esetén az érvénytelen rész nélkül is lehetséges a szerződés teljesítése [régi Ptk. 239. § (2) bekezdés], nem fogyasztói szerződés esetén pedig e rész nélkül is megkötötték volna a felek a szerződést [régi Ptk. 239. § (1) bekezdés]. Ha azonban az érvénytelen szerződési feltétel nélkül a fogyasztói szerződés nem teljesíthető, a nem fogyasztói szerződést a felek nem vagy pedig más tartalommal kötötték volna meg, akkor nem részleges, hanem már teljes érvénytelenségről van szó.
A részleges érvénytelenség a többségi álláspont szerint olyan önálló jogintézmény, amelynek értelmében a szerződés érvénytelenséggel nem érintett részei továbbra is fennmaradnak, megőrzik eredeti kötőerejüket. A részleges érvénytelenség lényege, "szankciós hatása" tehát az, hogy a szerződést a régi Ptk. 239. §-a értelmében ex lege mellőzendő ("kihulló") része nélkül kell a feleknek teljesíteniük: gyakorlatilag úgy, mintha a szerződés eredetileg is ezzel a "maradék" tartalommal jött volna létre. Ebből pedig egyrészt az következik, hogy részleges érvénytelenség esetén fogalmilag nem lehet helye olyan további érvénytelenségi jogkövetkezmény bíróság általi alkalmazásának, amely az érvénytelen rész ellenére történt teljesítést a szerződés felszámolására tekintettel rendezi (ez alapján kizárt az eredeti állapot helyreállítása vagy a hatályossá nyilvánítás), másrészt az érvénytelen rész bíróság általi érvényessé nyilvánítására sem kerülhet sor. A bíróság a felek szerződésébe alakító módon azért nem avatkozhat bele, mert az a felek magánautonómiáját, szerződési szabadságát megengedhetetlenül sértené. Ám erre részleges érvénytelenség esetén nincs is szükség: a szerződés fogalmilag csak akkor lehet részlegesen érvénytelen, ha a "maradék" része alkalmas arra, hogy kötőerejét megőrizve teljesítésre kötelezze a feleket. Jogalakításra a bíróságnak érvényessé nyilvánítás címén tehát csak abban az esetben van törvényi felhatalmazása, ha a részleges érvénytelenség teljes érvénytelenségbe fordul át, mert az érvénytelensége miatt kihulló rész nélkül a fogyasztói szerződés nem teljesíthető, a nem fogyasztói szerződést pedig e tartalommal a felek nem kötötték volna meg.
Mindebből az következik, hogy a szerződés részleges érvénytelensége ellenére már szolgáltatott és ellenszolgáltatás nélkül maradt, ún. tartozatlan szolgáltatás értékének megtérítésére csak a jogalap nélküli gazdagodás szabályai alapján kerülhet sor (régi Ptk. 361. §). A jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazása - a hatályossá és az érvényessé nyilvánítástól eltérően - nem eredményez jogalakítást, ám azokhoz hasonlóan marasztalást igen. Dogmatikailag pontatlan ezért a 2014. évi XL. törvény 37. § (1) bekezdésének és 39. §-ának a megfogalmazása, mert a részleges és a teljes érvénytelenség között e tekintetben nem tesz különbséget. E törvényhozói pontatlanság azonban a felperes terhére nem lehet értékelhető. Amennyiben a kereseti kérelem a teljes érvénytelenségre hivatkozva kéri a további jogkövetkezmény levonását, ám a bíróság megítélése szerint a fél által kifogásolt, illetve a hivatalból észlelendő érvénytelenségi (semmisségi) ok csak a szerződés részleges érvénytelenségét eredményezi, az érvénytelenség jogkövetkezménye is csak a részleges érvénytelenséghez fűzött szankciós hatás lehet. A felperes keresetét ilyen esetben úgy kell tekinteni, hogy az a szerződés részleges érvénytelenségét eredményező érvénytelenségi ok ellenére történt, felülvizsgált elszámolás hatálya alá nem tartozó vagyonmozgás jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerinti rendezésére irányul. Ha azonban a felperes részleges érvénytelenség címén perel, ám a bíróság megítélése szerint az adott esetben nem részleges, hanem teljes érvénytelenség esete forog fenn, a részleges érvénytelenségre irányuló keresetet is el kell utasítani, ha a teljes érvénytelenség jogkövetkezményének levonását az erre vonatkozó tájékoztatást követően a fél nem kéri. Ez következik abból, hogy a részleges érvénytelenség fogalma és szankciós hatása a teljes érvénytelenségétől a többségi álláspont szerint eltér.
Ha a részleges érvénytelenség oka nem az árfolyamrés vagy a tisztességtelen egyoldalú kamat-, díj-, költségemelés, hanem egyéb olyan, a fogyasztó fizetési kötelezettségét eredményező ok, amelynek "kihullása" a szerződést nem teszi teljesíthetetlenné, akkor az ezen érvénytelen kikötés alapján történt fogyasztói teljesítések perbeli rendezése a 2014. évi XL. törvény 37. § (1) bekezdése és 39. §-a alapján lehetséges. E vagyoneltolódás rendezése – a fentebb írtak értelmében – a jogalap nélküli gazdagodás régi Ptk. szerinti szabályai alkalmazásával történik, úgy azonban, hogy a bíróságnak figyelemmel kell lennie az egyes fogyasztóikölcsön-szerződésekből eredő követelések forintra átváltásával kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2015. évi CXLV. törvény 28-29. §-ára is. A 2015. évi CXLV. törvény 28. §-a a 2014. évi XL. törvényt kiegészíti egy 37/A. §-sal, 29. §-a pedig a 2014. évi LXXVII. törvényt egy 15/A. §-sal. E kiegészítő szabályok értelmében a fogyasztó által a pénzügyi intézménynek az érvénytelen szerződéses rész alapján a forintosításig megfizetett, devizában kalkulált többletösszeget – az árfolyamrés kétszeri elszámolásának tilalma miatt – csökkenteni kell az árfolyamréssel, és ekként kell azt a fogyasztó javára túlfizetésként (előtörlesztésként) betudni. A szerződés részleges érvénytelenségét eredményező szerződési rész alapján a fogyasztó által törlesztett olyan többletösszegből viszont már nem kell kivonni az árfolyamrést, amelynek törlesztése a forintosítástól a marasztalásról rendelkező határozat meghozataláig terjedő időszakra esett, hiszen a forintosítás értelmében a szerződés egésze (így az érvénytelen kikötés alapján fizetett többletösszeg is) forintalapúvá vált. Vagyis a jogalap nélküli gazdagodás szerinti elszámolás valójában a 2014. évi XL. törvény 3-5. §-a szerinti olyan elszámolást fog jelenteni, amelyre a 2014. évi LXXVII. törvény szerinti átváltási szabályokat is alkalmazni kell. Ehhez a perben elvégzendő elszámoláshoz a 2014. évi XL. törvény 38. § (6) bekezdése szerinti felülvizsgált elszámolást kell alapul venni akként, hogy az abban megállapított folyósított, illetve törlesztett összegekhez képest kell – ha szükséges, szakértő igénybevételével – meghatározni az újabb részleges érvénytelenséget eredményező szerződési rész alapján a fogyasztó által törlesztett, ám a részleges érvénytelenség miatt javára előtörlesztésként beszámítandó pontos marasztalási összeget. A végeredmény tehát az lesz, hogy a fogyasztóikölcsön-szerződés részleges érvénytelenségét eredményező részei alapján már történt teljesítésekkel a fogyasztó jövőbeli törlesztőrészletei csökkennek és az így fennmaradó szerződés a 2014. évi LXXVII. törvény szerinti időponttal már nem devizaalapú, hanem forintalapú, érvénytelen elemektől megtisztított szerződésként él tovább.

[2014. évi XXXVIII. törvény 3-4. §, 1959-es Ptk. 239. §, 2014. évi XL. törvény 3-5. §, 37. §, 38. § (6) bekezdés, 39. §, 2015. évi CXLV. törvény 28-29. §, 2014. évi LXXVII. törvény 15/A. §]

CKOT2015.11.9:9. A felülvizsgált elszámolással kapcsolatos kérdések

1. Érinti-e a felmondás jogszerűségét, ha a felülvizsgált elszámolás alapján az tűnik ki, hogy a fizetési késedelemre alapított felmondás időpontjában az adós nem volt késedelemben?

A felmondás a szerződésben kikötött vagy a törvényben meghatározott felmondási ok fennállta hiányában érvénytelen (mert a felmondás joga a feltételek hiányában nem illette meg a szerződő felet), ezért ha az elszámolás alapján a felmondási ok megdől (pl. az adós nem esett késedelembe, késedelme nem éri el a felmondási okként megjelölt időt stb.), akkor a kölcsönszerződés a felmondás érvénytelensége miatt nem szűnik meg.

2. Miként kell értelmezni a 2014. évi XXXVIII. törvény 29. §-ában foglalt azon rendelkezést, hogy a felülvizsgált elszámolás utóbb vitássá nem tehető, ha a folytatódó perben további, fizetési kötelezettséget keletkeztető kikötés érvénytelenségének megállapítására is sor kerül?

Ha tehát a szerződés a 2014. évi XXXVIII. törvény 3-4. §§-aiban hivatkozott érvénytelenségi októl eltérő, más okból is teljes egészében vagy részlegesen érvénytelen, az Elszámolási törvény 29. §-ában foglalt szabály akként alkalmazandó, hogy a bíróság nem állapíthatja meg a felülvizsgált elszámolástól eltérő összegben, illetőleg mértékben a tisztességtelenül felszámított árfolyamrés, tételes díjemelés, tételes költségemelés összegét, illetve a tisztességtelenül alkalmazott kamatemelés, %-os díj, költségemelés mértékét. Egyéb, a fizetésre kiható tartalmú kikötés részleges érvénytelenségének megállapítása ugyanis szükségképpen kihat a felülvizsgált elszámolás végeredményére.

A 2014. évi XL. törvény 29. §-a szerint a Pénzügyi Békéltető Testület előtti eljárásban és a 23. § (1) bekezdése alapján lefolytatott nemperes eljárásban hozott jogerős, az elszámolás tárgyában született határozat más polgári eljárásban nem vitatható.
A 2014. évi XL. törvény 3-5. §§-aiból azonban egyértelműen kitűnik, hogy az elszámolás során kizárólag a 2014. évi XXXVIII. törvény 3-4. §§-aiban hivatkozott érvénytelenségi ok fennállta miatt keletkezett túlfizetés figyelembevételére van lehetőség, vagyis az elszámolás során a pénzügyi intézmény, a Pénzügyi Békéltető Testület, illetve a bíróság csak azt állapítja meg, hogy a fogyasztónak mekkora összeg jár vissza az árfolyamrés, illetve a tisztességtelen egyoldalú kamat, költség és díjemelés miatti túlfizetés jogcímén, és ennek elszámolását követően mekkora tartozás terheli a feleket.
Ebből okszerűen következik, hogy a 2014. évi XL. törvény 29. §-ában foglalt szabály is akként értelmezendő, hogy a felülvizsgált elszámolás csak e körben nem vitatható. Ha azonban a fél bizonyítani tudja, hogy más okból is többet teljesített, mint amelyre érvényes kötelezettsége alapján köteles lett volna, a felülvizsgálat elszámolásról szóló határozat nem akadálya annak, hogy a bíróság összességében, végeredményét tekintve eltérő elszámolás alapján rendezze a felek jogviszonyát.
A felülvizsgált elszámolás léte annyiban korlátozza a bíróságot, hogy nem bírálhatja felül azt az árfolyamrés, illetve a tisztességtelen egyoldalú kamat, költség és díjemelés miatti túlfizetés jogcímén visszajáró összegek vonatkozásában. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bíróságnak az elszámolás során a tételesen meghatározott díjat, költséget érintő emelés, továbbá – feltéve, hogy a forintosítás időpontjáig devizában számol el – az árfolyamrés fejében visszajáró túlfizetést összegszerűen változatlanul, míg kamatemelés és a százalékos mértékben meghatározott költség, díj emelése tekintetében – mivel azok konkrét összege függ a tőketartozás összegétől – azonos százalékos mértékkel kell figyelembe vennie.

[2014. évi XXXVIII. törvény 3-4. §, 29. § 2014. évi XL. törvény 3-5. §, 29. §]

CKOT2015.11.9:8. Mi az alkalmazható jogkövetkezmény, ha a régi Hpt. 213. § (1) bekezdés c) vagy d) pontjának megsértése állapítható meg?

1. A régi Hpt. 213. § (1) bekezdés c) pontja szerinti érvénytelenségi ok megállapításának az a jogkövetkezménye, hogy a szerződésben fel nem tüntetett járulékok a fogyasztóval szemben nem érvényesíthetők, késedelmi kamatként pedig a törvényes késedelmi kamat érvényesíthető; az ügyleti kamatra vonatkozó rendelkezés hiánya esetén a szerződés érvényessé nyilvánítható akként, hogy a kamat mértékét a bíróság állapítja meg a felek e körben szóban vagy ráutaló magatartással megkötött megállapodása, ennek hiányában a régi Ptk. 232. § (3) bekezdése alapján.

2. A régi Hpt. 213. § (1) bekezdés d) pontja szerinti érvénytelenség jogkövetkezményeivel nem kell külön foglalkozni, mert az egyoldalú módosítással kapcsolatos kérdéseket a 2014. évi XXXVIII. törvény és a 2014. évi XL. törvény rendezi.
1. A régi Hpt. 213. § (1) bekezdés c) pontja szerint semmis az a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza a szerződéssel kapcsolatos összes költséget, ideértve a kamatokat, járulékokat, valamint ezek éves, százalékban kifejezett értékét. Ez a tartalmi követelmény a 87/102/EGK Irányelv 4. cikke (3) bekezdése átültetéseként került a régi Hpt.-be. E rendelkezés megsértése esetén alkalmazandó jogkövetkezmények meghatározása körében külön kell választanunk a kamat feltüntetésének elmaradását az egyéb járulékok feltüntetésének elmaradásától.
Az ügyleti kamat meghatározása a kölcsönszerződés lényeges eleme, így annak elmaradása esetén elvben még a szerződés létrejöttének kérdése is felvetődhet a régi Ptk. 205. § (2) bekezdése alapján. A régi Ptk. 205. § (2) bekezdése szerint azonban nem kell a feleknek megállapodniuk olyan kérdésekben, amelyeket jogszabály rendez. A régi Ptk. 232. § (1) bekezdése értelmében a szerződéses kapcsolatokban – ha jogszabály kivételt nem tesz – kamat jár; a törvényes kamat mértékét a régi Ptk. 232. § (3) bekezdése, a törvényes késedelmi kamat mértékét a régi Ptk. 301. §-a határozza meg.
Ha tehát a felek sem a bankkölcsön ügyleti kamatának (késedelmi kamatának) mértékében, sem a kamat kizárásában nem állapodtak meg, szerződésüknek a régi Ptk. 232. § (1) bekezdése alapján részét képezi a régi Ptk. 232. § (3) bekezdésében, illetve a régi Ptk. 301. §-ában meghatározott diszpozitív (szerződéspótló) szabály. Ha tehát az írásbeli szerződés az ügyleti kamatra vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz, a szerződés létrejön ugyan, de az írásbafoglalás elmaradása miatt a kamatkikötés a régi Hpt. 213. § (1) bekezdés c) pontja alapján érvénytelen.
Az ügyleti kamatra vonatkozó kikötés hiánya esetén a szerződés a régi Ptk. 217. § (1) bekezdése, a régi Ptk. 218. § (1) bekezdése alapján is, teljes egészében érvénytelen. Tekintettel azonban arra, hogy a felek az ügyleti kamat mértéke tekintetében vagy megegyeztek szóban vagy ráutaló magatartással, vagy azt diszpozitív szabály rendezi, az érvénytelenség oka kiküszöbölhető azáltal, ha a kamat mértékét írásban rögzítik; az érvényessé nyilvánítás a fogyasztó részére általában érdeksérelmet nem okoz, ezért a bíróság érvényessé nyilváníthatja a szerződést akként, hogy az érvényessé nyilvánított szerződésben kifejezetten meghatározza a kamatot.
A késedelmi kamatra vonatkozó rendelkezés – mivel az nem tartozik a szerződés lényeges tartalma körébe, vagyis a szerződés annak hiányában is teljesíthető – csak részleges érvénytelenséget okoz, ezért arra alkalmazható a 2/2014. PJE határozat 3. pontjában meghatározott elv, vagyis a kikötés érvénytelensége miatt annak helyébe a diszpozitív rendelkezés lép.
Az egyéb járulékok esetén a diszpozitív szabály befűződése nem jöhet szóba, és nincs olyan szabály sem, amely kényszerítőleg megkövetelné vagy vélelmezhetővé tenné ezek kikötését. A fogyasztónak ezért az ügylet megkötésekor nem kell számítani ezek kikötésére, így ha a felek ezek kikötésében kifejezetten nem állapodtak meg szóban vagy ráutaló magatartással, akkor e járulékok a fogyasztóval szemben nem érvényesíthetők. A járulékok tekintetében – mivel azok nélkül a szerződés teljesíthető – a régi Hpt. 213. § (1) bekezdés c) pontjának megsértése kizárólag részleges érvénytelenséget okoz.
2. A régi Hpt. 213. § (1) bekezdés d) pontja szerint semmis az a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza azon feltételeknek, illetőleg körülményeknek a részletes meghatározását, amelyek esetében a hiteldíj megváltoztatható, vagy ha ez nem lehetséges, az erről szóló tájékoztatást. Tekintettel arra, hogy a 2014. évi XXXVIII. törvény 4. §-a alapján az ilyen kikötések tisztességtelennek minősülnek, azok hiánya nem eredményezheti a szerződés érvénytelenségét.

[1996. évi CXII. törvény 213. § (1) bekezdés c) és d) pont, 2014. évi XXXVIII. törvény 4. §, 2014. évi XL. törvény, 1959-es Ptk. 205. § (1)-(2) bekezdés, 217. §, 232. § (1) bekezdés, 301. §, 2/2014. PJE határozat 3. pont]

CKOT2015.11.9:7. Mi az alkalmazandó jogkövetkezmény, ha a szerződés a régi Hpt. 213. § (1) bekezdés a) pontja alapján érvénytelen?

A régi Hpt. 213. § (1) bekezdés a) pontja szerinti érvénytelenség esetén a szerződés ugyan általában létrejött (a felek között van szóbeli vagy ráutaló magatartással kötött megállapodás a szerződés tárgya tekintetében), de alaki okból érvénytelen (ezt nem foglalták írásba). Ebben az esetben a szerződés érvényessé nyilvánításának van helye akként, hogy a bíróság a felek alaki okból érvénytelen, de létező megállapodása alapján rögzíti a szerződésben a szerződés tárgyát, és ennek alapulvételével számol el.
A régi Hpt. 210. § (1) bekezdése szerint a pénzügyi intézmény pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződést csak írásban vagy minősített elektronikus aláírással ellátott elektronikus okirat formájában köthet. Az írásban kötött szerződés egy eredeti példányát a pénzügyi intézmény köteles az ügyfélnek átadni. A régi Hpt. 213. § (1) bekezdés a) pontja szerint semmis az a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza a szerződés tárgyát. A régi Hpt. 213. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott tartalmi követelmény a 87/102/EGK Irányelv 4. cikke (3) bekezdése átültetéseként került a Hpt.-be, amely szerint "az írásba foglalt szerződésnek továbbá tartalmaznia kell a szerződés egyéb lényeges feltételeit".
A régi Ptk. 205. § (1)-(2) bekezdése szerint a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre; a szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges, valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges; nem kell a feleknek megállapodniuk olyan kérdésekben, amelyeket jogszabály rendez. A régi Ptk. 218. § (1) bekezdése szerint, ha jogszabály vagy megállapodás írásbeli alakot rendel, legalább a szerződés lényeges tartalmát írásba kell foglalni. A régi Ptk. 217. § (1) bekezdése szerint az alakiság megsértésével kötött szerződés – ha jogszabály másként nem rendelkezik – semmis.
A kölcsönszerződés esetén a kölcsönösszeg, a futamidő és az ügyleti kamat meghatározása a szerződés lényeges tartalmi elemeit képezik, ennek hiányában a szerződés a régi Ptk. 205. §-ának (1)-(2) bekezdése értelmében nem jön létre. E körben ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy a régi Ptk. 205. §-a (2) bekezdésének második bekezdése szerint nem kell a feleknek megállapodniuk olyan kérdésekben, amelyeket jogszabály rendez.
A régi Hpt. 213. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott kérdésben - a szerződés tárgyában, vagyis a kölcsönösszegben - való megállapodás hiányában tehát a szerződés nem jön létre. Ha viszont a felek között e vonatkozásban szóban vagy ráutaló magatartással létrejött a megállapodás, a szerződés a régi Hpt. 210. § (1) bekezdésére, a régi Ptk. 217. § (1) bekezdésére, a régi Ptk. 218. § (1) bekezdésére és a régi Hpt. 213. §-a (1) bekezdésének a) pontjára tekintettel semmis. Ha a megállapodás ráutaló magatartással jött létre, akkor a szerződés tárgya a tényleges teljesítés alapulvételével (mekkora összeget folyósítottak), illetve a körülmények mérlegelésével (pl.: mire irányult a hitelkérelem) állapítható meg.
Az alakiság megkövetelésének garanciális jellege van, és általában vagy azt a célt szolgálja, hogy a megállapodás, illetve nyilatkozat tartalma utóbb könnyen bizonyítható legyen [vö. régi Ptk. 242. § (2) bekezdés], vagy a hatóság részére az alaki vizsgálatot akarja lehetővé tenni [vö. régi Ptk. 365. § (3) bekezdés]. Az e rendelkezésekkel kapcsolatos bírósági gyakorlat következetesen elzárkózott attól, hogy ilyen esetekben a szerződést a hiányzó alakiság pótlásával a szerződéskötés időpontjára visszamenő hatállyal érvényessé nyilvánítsa, hiszen ez ezekben az esetekben nemcsak a felek érdekeit sérthetné, de az írásba foglalás jogkövetkezményeinek alkalmazására hivatott bírósági vagy hatósági eljárás (bizonyítás, nyilvántartásba vétel) rendjét is megzavarná.
A régi Hpt. 213. §-ában foglalt szabályozás célja azonban a fentiektől eltér: az egyik szerződő fél (a fogyasztó) számára akarja azt lehetővé tenni, hogy szerződéses jogait és kötelezettségeit át tudja tekinteni, és ennek alapján döntsön arról, hogy a szerződést ezzel a tartalommal megköti-e. E célra tekintettel különbséget kell tennünk a között a két eset között, amikor a szerződés megkötésekor az írásban nem foglalt, bár a régi Ptk. 205/B. §-a alapján a szerződés részévé váló kikötés tartalmát a fogyasztó ténylegesen nem ismerte, illetve nem értette meg, és aközött, amikor a fogyasztó nyilvánvalóan tisztában volt a kikötés tartalmával, és annak jelentőségével, ezért – az írásba foglalása hiányában is – úgy kötötte meg a szerződést, hogy a kikötés tartalmát megfelelően mérlegelhette. Előbbi esetben a fogyasztó érdeksérelme az utólagos írásba foglalással nem orvosolható, így az érvénytelenség oka a szerződés utólagos írásba foglalása révén nem küszöbölhető ki; utóbbi esetben viszont – mivel az írásba foglalás célja annak hiányában is megvalósult – nincs olyan érdeksérelem, amely az utólagos írásba foglalás révén ne lenne elhárítható.
Ha a szerződés létrejött, akkor a felek között a szolgáltatás tárgya vonatkozásában is létrejött a megállapodás, a szerződés tárgya pedig a fogyasztó számára legkésőbb a másik fél általi teljesítéskor ismertté vált, így a fogyasztó érdeksérelme nem, csupán a tételes szabály megsértése állapítható meg; ebben a speciális esetben tehát a bíróság érvényessé nyilváníthatja a szerződést akként, hogy az érvényessé nyilvánított szerződésben kifejezetten meghatározza a szerződés tárgyát.

[1996. évi CXII. törvény 213. § (1) bekezdés a) pont, 210. § (1) bekezdés, 1959-es Ptk. 205. § (1)-(2) bekezdés, 205/B. §, 218. § (1) bekezdés, 242. § (2) bekezdés, 365. § (3) bekezdés]

CKOT2015.11.9:6 Akadályát képezheti-e a szerződés hatályossá nyilvánításának, illetve alapot adhat-e a részletfizetés engedélyezésére, ha a fél az ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás egyösszegű visszatérítésének teljesítésére nem képes?

A teljesítőképesség vizsgálata nem tekinthető a hatályossá nyilvánítás alkalmazási feltételének. A teljesítőképesség hiánya hatályossá nyilvánítás esetén nem a hatályossá nyilvánítást kizáró feltétel, hanem a végrehajthatóság akadálya.

A hatályossá nyilvánítás kapcsán a részletfizetési kedvezmény engedélyezése körében nemcsak a kérelmező jövedelmi és vagyoni viszonyainak kell kiemelt jelentőséget tulajdonítani, hanem a jogosult teljesítéshez fűződő érdekének is.
Kétségtelen, hogy az 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 4. pontja szerint az érvénytelen szerződés alapján kölcsönösen teljesített szolgáltatások visszatérítése is csak kölcsönösen és egyidejűleg történhet. Csak az a fél követelheti eredményesen a neki visszajáró szolgáltatást, aki egyben vállalja, hogy maga is visszatéríti a számára teljesített szolgáltatást és erre képes is. Egyfelől az ahhoz fűzött indokolásból egyértelmű, hogy a megállapítás csak az eredeti állapot helyreállítására vonatkozik, hiszen az eredeti állapot akkor áll helyre, ha "az érvénytelen szerződés alapján kölcsönösen teljesített szolgáltatások esetén [...] a visszatérítés is kölcsönösen megtörténik". Az indokolás ebből vezeti le azt, hogy "csak az a fél követelheti eredményesen a neki visszajáró szolgáltatást, aki a maga részéről is képes és kész az általa kapott szolgáltatás visszatérítésére. Ez tekintendő ugyanis a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelő joggyakorlásnak [régi Ptk. 4. § (1) bekezdés] ".
Másfelől a félnek a Pp. 217. § (3) bekezdésén alapuló kérelmét a hatályossá nyilvánítás anyagi jogi szabályaitól el kell választanunk. A Pp. 217. §-ában foglalt részletfizetési kedvezmény ugyanis elsősorban nem az anyagi jogi szabályok szerint részletekben vagy időszakonként visszatérően teljesítendő szolgáltatásokban való marasztalás körében alkalmazandó jogintézmény, hanem tipikusan éppen az anyagi jog szerint egy összegben teljesítendő szolgáltatások részletekben történő teljesítésére ad lehetőséget. A részletfizetés engedélyezhetősége tehát független attól, hogy a fél az eredeti állapot vagy a hatályossá nyilvánítás anyagi jogi szabályai alapján egyösszegű teljesítésre köteles.
A részletfizetés engedélyezése körében azonban a PK 187. számú állásfoglalásnak megfelelően az eset összes körülményét figyelembe kell venni, így a felek méltányolandó érdekeit is mérlegelni kell. A Pp. 217. § (3) bekezdése értelmében ezért a részletfizetési kedvezmény engedélyezése körében nemcsak a kérelmező jövedelmi és vagyoni viszonyainak kell kiemelt jelentőséget tulajdonítani, hanem a jogosult teljesítéshez fűződő érdekének is. Ez annyit jelent, hogy a bíróság nem hozhat olyan, a kérelmező adós számára egyoldalúan kedvező döntést, amely a jogosultnak nagyobb érdeksérelmet okozna, mint a részletfizetési kedvezmény mellőzése a kérelmező adósnak. A részletfizetési kedvezmény biztosításának feltételeként értékelni kell továbbá azt is, hogy mikor és milyen okokból keletkezett a tartozás, továbbá, hogy a lejárat után a kötelezett az önkéntes teljesítésre hajlandónak mutatkozott-e, valamint, hogy a kérelmező által indítványozott részletek a követelés teljes megtérülését az eredeti teljesítési határidőhöz képest mennyiben növelnék meg.

[1959-es Ptk. 4. § (1) bekezdés, 1952-es Pp. 217. §, 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 4. pont, PK 187. számú állásfoglalás]

CKOT2015.11.9:5. Akadályát jelenti-e a szerződés érvényessé nyilvánításának, ha a szerződésben további, a felek által nem hivatkozott és a bíróság által figyelembe nem vett érvénytelen kikötések is vannak?

Nem jelenti akadályát a szerződés érvényessé nyilvánításának, ha a szerződésben további, a felek által nem hivatkozott és a bíróság által nem észlelt érvénytelen kikötések vannak; ezek részleges érvénytelenségének megállapítása iránt a fél újabb pert indíthat, mert a szerződést érvényessé nyilvánító ítélet jogereje erre a kérdésre nem terjed ki.
A kérdésben az érvénytelenség jogkövetkezményeit vizsgáló joggyakorlat-elemző csoport Összefoglaló véleménye (VI/5.) már állást foglalt, amelytől – új körülmények vagy újabb érvek felmerülése hiányában – nem indokolt eltérni.
Az érvénytelenségi perben a felek rendelkezési jogára az érvényessé nyilvánítás során is figyelemmel kell lenni, vagyis a bíró a szerződést csak a kérelem keretei között, az ott megjelölt érvénytelenségi okok tekintetében, illetve a hivatalból észlelt semmisségi okok vonatkozásában nyilváníthatja érvényessé, feltéve, hogy a fél kérte valamely további jogkövetkezmény levonását és az érvényessé nyilvánítás feltételei fennállnak.
A rendelkezési elvre, a kérelemhez kötöttségre és az anyagijogerő-hatásra tekintettel tehát a szerződés érvényessé nyilvánítható akkor is, ha abban maradt további érvénytelen feltétel, de azt a fél a keresetében nem "kifogásolta", illetve arra a bíróság hivatalbóli észlelési kötelezettsége nem terjedt ki. Ebben az esetben sem az anyagi, sem az eljárásjog nem zárja ki azonban egy olyan újabb érvénytelenségi per indítását, amelyben egy korábban nem kifogásolt, illetve hivatalból nem észlelt érvénytelenségi okra hivatkozással kér további jogkövetkezményt. A keresettel nem érintett, illetve hivatalból nem észlelt, a szerződésben továbbra is benne maradó tisztességtelen szerződési feltételek nem képezik akadályát a szerződés érvényessé nyilvánításának. A bíróság tehát helyt adhat a kérelemnek abban az esetben is, ha ezzel érvényessé nyilvánítana egy olyan szerződést, amely tisztességtelen feltételt is tartalmaz.

[1959-es Ptk. 238. §, 2014. évi XXXVIII. törvény, 2014. évi XL. törvény]

CKOT2015.11.9:4. Az érvényessé vagy hatályossá nyilvánítás esetén milyen módon kell figyelembe venni azokat a kikötéseket, amelyek – ha a szerződés nem lenne teljesen érvénytelen – részlegesen érvénytelennek minősülnének?

Mind az érvényessé, mind a hatályossá nyilvánítás esetén az elszámolás körében figyelmen kívül kell hagyni azokat a szerződéses kikötéseket, amelyeket önmagukban is a szolgáltatás/ellenszolgáltatás mértékére kiható, tartalmi érvénytelenségi ok érint (vagyis a szerződés érvényessége esetén részlegesen érvénytelenek lennének), míg a többi kikötést – forintban történő elszámolás esetén ide nem értve a kamatkikötést is – eredeti tartalma szerint kell figyelembe venni (hatályossá nyilvánítás esetén a határozathozatalig terjedő időszakban).
A szerződés érvényessé vagy hatályossá nyilvánítása minden esetben a szerződés egészének érvénytelenségét eredményező érvénytelenségi okokra tekintettel történik; lehetséges azonban, hogy a szerződés olyan hibákban is szenved, amely a szerződés részleges érvénytelenségét eredményeznék, ha maga az egész szerződés nem lenne érvénytelen.
A részleges érvénytelenség alapvető jogkövetkezményének a szerződés érvényessé, illetve hatályossá nyilvánítása esetén is érvényesülnie kell, így a szerződés egészének érvénytelensége sem járhat azzal a hatással, hogy a feleket az érvénytelen szerződéses rész tekintetében a szolgáltatás teljesítésének kötelezettség terhelje, illetve a teljesítés követelésére vonatkozó jogosultság illesse [vö. régi Ptk. 198. § (1) bekezdés].
A szerződés érvényessé vagy hatályossá nyilvánítása esetén tehát ki kell hagyni, illetőleg figyelmen kívül kell hagyni azokat a szerződési kikötéseket, amelyek a szerződés érvényességének esetén részlegesen érvénytelenek lennének, vagyis amelyek valamely konkrét, tartalmi érvénytelenségi okot valósítanak meg. Ez vonatkozik azokra a kikötésekre, amelyek a 2014. évi XXXVIII. törvény 3. és 4. pontja alapján érvénytelennek minősülnek, továbbá azokra, amelynek érvénytelenségére a fél alappal hivatkozik, illetve amelyeket a bíróság hivatalból észlel.
A 2014. évi XXXVIII. törvény 3. §-ában foglaltakra tekintettel tehát a szerződés érvényessé vagy hatályossá nyilvánítása esetén – ha az elszámolás devizában történik – a forintban teljesített összegeket (ideértve mind a folyósítás, mind a törlesztés körében teljesített összegeket) a régi Ptk. 231. § (2) bekezdése alapján a teljesítés napján érvényes MNB hivatalos árfolyam – vagy ha a szerződés szerint az átszámítás a banki középárfolyam alapján történik ennek – alapulvételével kell átszámítani.
A 2014. évi XL. törvény 37/A. § (1) bekezdése alapján az e kikötések "részleges" érvénytelenségéből adódó tartozatlan fizetést a 2014. évi XL. törvény szabályainak megfelelő alkalmazásával a fogyasztó javára túlfizetésként kell elszámolni, vagyis azt a teljesítés határnapjával a már esedékessé vált tartozások teljesítéseként, illetve – ha az esedékes tartozások maradéktalan teljesítése megtörtént – a még esedékessé nem vált tartozás jogszerű előteljesítéseként kell elszámolni. Ez az elszámolás adott esetben szakértő igénybevételét teheti szükségessé.

[1959-es Ptk. 198. § (1) bekezdés, 231. § (2) bekezdés, 2014. évi XXXVIII. törvény 3. §, 2014. évi XL. törvény 37/A. § (1) bekezdés]

CKOT2015.11.9:3. A teljes érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása. Az érvénytelen devizaalapú szerződés esetén a szerződés érvényessé vagy hatályossá nyilvánítás esetén hogyan (milyen pénznemben, illetve milyen mértékben) kell meghatározni a kölcsönösszeget és az ügyleti kamatot?

1.1. Abban az esetben, ha az adott szerződés tekintetében az 2/2014. PJE határozat 1. pontjának harmadik bekezdésében megjelölt okból teljesen érvénytelen, és ezért a fogyasztó az árfolyamkockázat viselésére nem kötelezhető, a szerződés érvényessé vagy hatályossá nyilvánítása esetén a tartozás tőkeösszegének a ténylegesen folyósított forintösszeget kell tekinteni, ügyleti kamatként pedig a szerződésben kikötött kamatfelár alapulvételével megállapított piaci forintkamatot kell alkalmazni.

Amennyiben a kamatfelár mértékét a szerződésben a felek kifejezetten nem rögzítették, a kamatfelárat akként kell megállapítani, hogy a szerződéskötéskor meghatározott ügyleti kamatból ki kell vonni a szerződéskötés napján a szerződésben kirovó pénznemként meghatározott devizanemre irányadó pénzpiaci kamat mértékét. Az így képzett kamatfelárat kell hozzáadni a szerződéskötés napján a forintra irányadó pénzpiaci kamat (HUF BUBOR) mértékéhez.
Ebben az esetben az érvényessé vagy hatályossá nyilvánított szerződés - minthogy a kirovó pénznem megváltozása miatt már nem minősül devizaszerződésnek - nem tartozik a 2014. évi LXXVII. törvény hatálya alá.

1.2. Abban az esetben, ha a bíróság azt állapította meg, hogy a fogyasztó csak egy konkrét mértéket meghaladóan nem kötelezhető az árfolyamkockázat viselésére ("részleges érvénytelenség"), a szerződést - a tőkeösszeget és az ügyleti kamat mértékét meghatározó kikötés érintetlenül hagyásával - olyan tartalommal nyilvánítja érvényessé vagy hatályossá, hogy az árfolyamkockázat e meghatározott mértékig terhelje a fogyasztót, vagyis az átszámításra a hivatalos árfolyamon, illetve a banki középárfolyamon, de legfeljebb a tájékoztatásban "konkrét, hitelt érdemlőnek tűnő" módon megjelölt maximális árfolyamon kerüljön sor.

Ebben az esetben az érvényessé vagy hatályossá nyilvánított szerződés - mivel a kirovó pénznem nem változik meg - továbbra is devizaszerződésnek minősül, ezért a 2014. évi LXXVII. törvény hatálya alá tartozik, így a forintosítás határnapján a tartozást a 2014. évi LXXVII. törvényben meghatározott árfolyamon át kell számítani forintba, így a marasztalás - amely a forintosítás határnapját követően történik - forintban történik.

1.3. Abban az esetben, ha az adott szerződés nem a 2/2014. PJE határozat 1. pontjának harmadik bekezdésében megjelölt okból, hanem valamely más okból teljesen érvénytelen, a szerződés érvényessé vagy hatályossá nyilvánítása esetén a forintosítás határnapjáig a szerződésben kikötött pénznemet kell kirovó pénznemként alapul venni. A forintosítás határnapján a tartozást a 2014. évi LXXVII. törvényben meghatározott árfolyamon át kell számítani forintba, így a marasztalás – amely a forintosítás határnapját követően történik – forintban történik.
1.1. A régi Ptk. 237. § (2) bekezdése szerint, ha a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet nem lehet visszaállítani, a bíróság a szerződést a határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánítja. Az érvénytelen szerződést érvényessé lehet nyilvánítani, ha az érvénytelenség oka – különösen uzsorás szerződés, a felek szolgáltatásainak feltűnő aránytalansága esetén az aránytalan előny kiküszöbölésével – megszüntethető. Ezekben az esetekben rendelkezni kell az esetleg ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás visszatérítéséről.
A pénzkötelmek érvénytelensége esetén a jogkövetkezmények alkalmazása körében különleges kérdésként vetődik fel a szerződésben nyújtott szolgáltatások meghatározásának kérdése. A pénzkötelmek ugyanis valójában pénzérték-mennyiség szolgáltatásra irányulnak: a pénzérték mennyiségét a kirovó pénznem (ritkábban: kirovó jószág, pl.: búza, arany) határozza meg, míg a pénzérték hordozóját a lerovó pénznem; előbbivel tehát azt határozzuk meg, hogy mennyit kell szolgáltatnunk, utóbbival pedig azt, hogy konkrétan mit. Tekintettel arra, hogy a lerovó pénznemben megfizetett összeggel a szerződés teljesítése körében - általában a szerződésben meghatározott - kirovó pénznemben kifejezett értéket szolgáltatja a kötelezett, a szerződés érvénytelensége esetén felmerül, hogy a szerződésben kikötött kirovó pénznemben meghatározott összeg vagy a lerovó összegben meghatározott összeg szolgáltatására került-e sor.
A kérdés a kirovó pénznem meghatározásának kérdésével függ össze. Főszabályként elsődlegesen a felek megállapodása határozza meg a kirovó pénznemet (ti. milyen összegben határozták meg a tartozást), de ennek hiányában általában a fizetés pénzneme lesz a kirovó pénznem ("a leolvasott összeg" válik a tartozás gerincévé). A valós kérdés tehát az, hogy a felek kirovó pénznemre vonatkozó, az érvénytelen szerződésbe foglalt megállapodása alkalmazható-e a kirovó pénznem meghatározására a szerződés érvénytelenné vagy hatályossá nyilvánítása esetén.
E körben a dogmatikailag egyszerűbb kérdést az érvényessé nyilvánítás veti fel. Mivel a szerződés érvényessé nyilvánítás esetén a bíróság csak az érvénytelenségi ok kiküszöböléséhez szükséges mértékben módosíthatja az érvénytelen szerződés tartalmát, ezért ha a kirovó pénznem meghatározására vonatkozó kikötés tekintetében nem áll fenn konkrét érvénytelenségi ok, a szerződést a bíróság az érvénytelen szerződésben meghatározott kirovó pénznem alkalmazásával nyilvánítja érvényessé.
Hatályossá nyilvánítás esetén a szerződést a bíróság a határozathozatalig terjedő időre nyilvánítja hatályossá; bár a régi Ptk. 237. § (2) bekezdésének szövegéből nem következik, hogy a bíróság a szolgáltatások szerződésben kikötött mértékét az elszámolás (ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás értékének meghatározása) körében ne vizsgálhatná felül, a bírósági gyakorlat az elszámolás körében – ha az a régi Ptk. 201. §-át nem sérti – a szerződésben meghatározottakból indul ki, a szolgáltatások értékét a felek által meghatározottak alapulvételével határozza meg, vélelmezve, hogy a szerződésben kikötött szolgáltatás és ellenszolgáltatás értéke nem feltűnően aránytalan, így ha a szolgáltatásért a szerződésben kikötött ellenszolgáltatást teljesítették, nincs ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatás, amelynek visszatérítéséről rendelkezni kellene. Ebből a gyakorlatból az következik, hogy ha a kirovó pénznem meghatározására vonatkozó kikötés tekintetében nem áll fenn konkrét érvénytelenségi ok, a szerződést a bíróság az érvénytelen szerződésben meghatározott kirovó pénznem alapulvételével nyilvánítja hatályossá, és ennek alapulvételével rendelkezik az ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatás visszatérítéséről.
1.2. A devizaalapú szerződések esetén azonban fennállhat annak lehetősége, hogy a kirovó pénznem meghatározására vonatkozó kikötés a 2/2014. PJE határozat 1. pontjában foglaltak alapján teljes egészében érvénytelen. Ebben az esetben a szerződés érvényessé, illetve hatályossá nyilvánítása esetén a feleknek a kirovó pénznemre vonatkozó megállapodása nem vehető figyelembe, vagyis a tartozás mértékét a lerovó pénznem alapulvételével lehet meghatározni. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a kölcsön összegét a ténylegesen a fogyasztó rendelkezésére bocsátott forintösszegben kell meghatározni, a fogyasztót a szerződés alapján terhelő, idegen pénznemben tételes összegben meghatározott költségek, díjak és jutalékok összegét pedig a szerződés megkötésekor érvényben lévő MNB hivatalos árfolyam alapulvételével forintba kell átszámolni, és a tartozásokat és teljesítéseket is forintban kell elszámolni.
A szerződés érvényessé vagy hatályossá nyilvánítása ugyanakkor nem járhat azzal a következménnyel, hogy a felek közötti szerződési egyensúly olyan mértékben és módon boruljon fel, hogy a jogviszonyban a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között feltűnő értékaránytalanság alakuljon ki. A kirovó pénznem megváltozása azonban – az ügyleti kamat mértékének változatlanul hagyása mellett – ezzel a következménnyel jár, hiszen az ügyleti kamat meghatározása mindig az adott pénznemre irányadó általános kamatszint alapulvételével történik. Az adott pénznemre irányadó referenciakamat szintjétől való eltérés – az ún. kamatfelár – a felek megállapodásának tárgya, amely a feleknek az ügylettel kapcsolatos üzleti várakozásait, az ügylet kockázatával kapcsolatos várakozásait tükrözi. A kamatfelár fejezi ki tehát leginkább azt, hogy a kölcsönnyújtás ellenszolgáltatásaként mit tartottak a felek – az irányadó kamatszintekhez képest - értékarányos ellenszolgáltatásnak.
A fentiekre tekintettel a szerződés érvényessé, illetve hatályossá nyilvánítása körében a kirovó pénznem megváltozása esetén a bíróságot az a kötelezettség is terheli, hogy az ügyleti kamat mértékét - az adott pénznemre irányadó kamatszint és a kamatfelár alapulvételével - módosítsa. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ha a kirovó pénznemmé a forint válik, akkor ügyleti kamatként az irányadó forintkamat (pl. ha szerződésben a devizára irányadó pénzpiaci kamat figyelembevételét kötötték ki, akkor a forintra vonatkozó pénzpiaci kamat, a HUF BUBOR) szerződéskötéskori értékének kamatfelárral növelt mértékét kell figyelembe venni. Ha a szerződésben a felek a kamatfelár mértékét kifejezetten nem jelölték meg, annak mértékét akként kell a bíróságnak kiszámolnia, hogy a szerződéskötéskor meghatározott ügyleti kamatból ki kell vonni a szerződésben kikötött devizanemre a szerződéskötéskor irányadó pénzpiaci kamat mértékét (pl.: CHF LIBOR-t), hiszen tipikusan ez a figyelembe vett általános kamatszint, amelyre tekintettel az ügyleti kamat mértékét meghatározzák.
A fentiekre tekintettel a szerződés az érvényessé vagy hatályossá nyilvánítás körében meghatározott tartalommal már nem minősül deviza- vagy devizaalapú szerződésnek, hiszen a kirovó pénznem a forint, és ehhez igazodik a kamatkikötés is, így arra a 2014. évi LXXVII. törvény 15/A. §-ára is tekintettel nem kell alkalmazni az 2014. évi LXXVII. törvény 10. §-ában foglalt rendelkezéseket.
1.3. Abban az esetben, ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a fogyasztó csak egy konkrét mértéket meghaladóan nem kötelezhető az árfolyamkockázat viselésére, a kirovó pénznem megváltoztatásának nincs indoka, hiszen a fogyasztó a szerződés megkötésekor az árfolyamkockázat viselését e korlátozott mértékig tudatosan vállalta, így a polgári jog alapelveivel, különösen a jóhiszeműség és tisztesség elvével ellentétes lenne, ha e kötelezettsége alól a bíróság az érvényessé vagy hatályossá nyilvánítás körében a pénzügyi intézmény rovására mentesítené. A bíróságnak tehát a szerződést olyan tartalommal kell érvényessé vagy hatályossá nyilvánítani, hogy e mértékig az árfolyamkockázat terhelje a fogyasztót, ezt meghaladóan azonban ne. Ez a gyakorlatban úgy oldható meg, ha az átszámításra vonatkozó kikötés akként rendelkezik, hogy az átszámításra a hivatalos árfolyamon (banki középárfolyamon), de legfeljebb a tájékoztatásban "konkrét, hitelt érdemlőnek tűnő" módon megjelölt maximális árfolyamon kerüljön sor.
Tekintettel arra, hogy e "módosítás" folytán a kirovó pénznem nem változik meg, az egyéb feltételek – így a tőkeösszeg meghatározásának, az ügyleti kamat mértékének – módosítására sincs indok. E szerződés változatlanul deviza- vagy devizaalapú szerződésnek minősül, így arra a 2014. évi LXXVII. törvény 15/A. §-ára tekintettel alkalmazni kell az 2014. évi LXXVII. törvény 10. §-ában foglalt rendelkezéseket.
Ez a jogszabályi rendelkezés nem sérti a fogyasztói jogokat, hiszen nem az érvénytelen kikötésre alapítottan kötelezi a fogyasztót további árfolyamkockázatból eredő többletfizetésre, hanem – a 6/2013. PJE határozat 7. pontjának szellemében – a régi Ptk. 226. § (2) bekezdése alapján – az utólagos, a felek által előre nem látható rendkívüli mértékű árfolyam-növekedésre tekintettel – a szerződés jogszabállyal történő módosítása körében osztja újra a jövőre nézve a fogyasztó és a pénzügyi intézmény között az érvényessé vagy hatályossá nyilvánított szerződésben meghatározott tartalommal megosztott árfolyamkockázatot. Ez az eset csak annyiban különleges, hogy ebben az esetben a szerződés változatlan tartalommal történő teljesítése nem a fogyasztó, hanem a pénzügyi intézmény lényeges jogos érdekét sértené.
1.4. Ha a kirovó pénznem meghatározására vonatkozó kikötés nem a 2/2014. PJE határozat 1. pontjában foglaltak alapján, hanem más okból érvénytelen, akkor az érvényessé vagy hatályossá nyilvánítás körében kirovó pénznemnek a szerződésben kikötött pénznemet kell figyelembe venni, és ennek alapulvételével kell elszámolni. Figyelembe kell azonban venni, hogy a legújabb jogszabályi változás alapján a forintosítás az érvénytelen szerződésekre is kiterjed, így a forintosítás napjával a devizában fennálló tartozást a törvényben meghatározott árfolyamon át kell számítani forintra, és ezt követően forintban kell elszámolni, illetve a feleket marasztalni.
[2014. évi LXXVII. törvény 10. §, 15/A. §, 1959-es Ptk. 201. §, 226. § (2) bekezdés, 237. § (2) bekezdés, 2/2014. PJE határozat 1. pont]

CKOT2015.11.9:2. Hogyan alakul a bizonyítási teher az árfolyamkockázat tisztességtelenségének megállapítása körében?

Az árfolyamkockázat valós tartalmára vonatkozó, konkrét és egyedi tájékoztatás megtörténtét és tartalmát a pénzügyi intézménynek kell bizonyítania.

A pénzügyi intézmény által csatolt, a fogyasztó által aláírt és a tájékoztatás lényeges tartalmát is rögzítő kockázatfeltáró nyilatkozattal szemben a fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy a tájékoztatást nem kapta meg, annak tartalma eltért a nyilatkozatban foglaltaktól, illetve a kiegészítő tájékoztatásra tekintettel alappal gondolhatta úgy, hogy az általa viselendő árfolyamkockázat nem valós, annak nincs reális valószínűsége, vagy az bizonyos mértékben korlátozott.
A 2/2014. PJE határozat, illetve az Európai Bíróság C-26. számú ítéletének indokolása, továbbá az 1996. évi CXII. törvény (továbbiakban: régi Hpt.) korábban hatályban volt 203. §-a mögött meghúzódó jogalkotói szándék is abból indul ki, hogy az átlagos fogyasztónak az árfolyamkockázat valós tartalmával nem kell tisztában lennie, azt a pénzügyi intézménynek egyedileg, konkrétan el kell magyaráznia a fogyasztó számára.
Ennek a tájékoztatási kötelezettségnek a megfelelő teljesítését tehát elsődlegesen a pénzügyi intézménynek kell a perben bizonyítania. A régi Hpt. korábban hatályban volt 203. §-ának hatálya alá eső kölcsönszerződés esetén a pénzügyi intézmény alapvetően a kockázatfeltáró nyilatkozat csatolásával igazolhatja a tájékoztatás megtörténtének tényét; ha a kockázatfeltáró nyilatkozat konkrétan rögzíti a tájékoztatás lényeges tartalmát is, akkor egyben a tájékoztatás tartalmát is igazolja.
Ha a pénzügyi intézmény bizonyította a tájékoztatás megtörténtét és megfelelő tartalmát, akkor a fogyasztónak kell ezeket az állításokat ellenbizonyítás útján cáfolnia. Ha tehát kockázatfeltáró nyilatkozat igazolja a tájékoztatás megtörténtét és annak helyes tartalmát, a fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy a tájékoztatás nem történt meg, a tájékoztatás tartalma nem egyezett meg a kockázatfeltáró nyilatkozatban foglaltakkal, illetve hogy a "szerződéskötés során a pénzügyi intézménytől kapott [kiegészítő] tájékoztatás alapján a [...] alappal gondolhatta úgy, hogy az általa viselendő árfolyamkockázat nem valós, annak nincs reális valószínűsége, vagy az bizonyos mértékben korlátozott (van egy maximuma)" [vö. 2/2014. PJE határozat 1. pontjához fűzött indokolás] .
[1996. évi CXII. törvény 203. §, 2/2014. PJE határozat 1. pont]

CKOT2015.11.9:1. A 2014. évi XXXVIII. törvény hatálya alá tartozó fogyasztóikölcsön-szerződések érvénytelenségével kapcsolatos egyes anyagi jogi vonatkozású gyakorlati kérdések

I. A 2/2014. PJE határozat 1. pontjának értelmezése

1. Mitől függ, hogy az árfolyamkockázat tisztességtelensége esetén a szerződés részlegesen vagy teljesen érvénytelen?

1.1. Ha a fogyasztó

- a jogszabály által előírt tájékoztatást nem kapta meg, vagy

- az árfolyamkockázat korlátlan viselésének szerződési rendelkezése a fogyasztó számára a pénzügyi intézménynek felróható okból nem volt világosan felismerhető, illetve érthető, vagy

- a szerződés egyértelmű megfogalmazása, a megfelelő tartalmú kockázatfeltáró nyilatkozat ellenére a szerződéskötés során a pénzügyi intézménytől kapott tájékoztatás alapján alappal gondolhatta úgy, hogy az általa viselendő árfolyamkockázat nem valós, annak nincs reális valószínűsége,

a fogyasztó az árfolyamkockázat viselésére nem kötelezhető, vagyis az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó szerződési kikötés teljes egészében érvénytelen; mivel az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó rendelkezés a szerződéses főszolgáltatás körébe tartozik, annak tisztességtelensége a szerződés egészének érvénytelenségét eredményezi.

1.2. Ha a szerződés egyértelmű megfogalmazása, a megfelelő tartalmú kockázatfeltáró nyilatkozat ellenére a szerződéskötés során a pénzügyi intézménytől kapott tájékoztatás alapján a fogyasztó alappal gondolhatta úgy, hogy az árfolyamkockázat bizonyos mértékben korlátozott (van egy maximuma), a fogyasztó csak ebben a korlátozott mértékben kötelezhető az árfolyamkockázat viselésére, ezt meghaladóan nem. Mivel a Banco Espanol-ügyben hozott ítéletben kifejtettekre tekintettel a részleges érvénytelenség körében a tisztességtelenség a kikötés módosításával (a fogyasztót terhelő fizetési kötelezettség tisztességes mértékűre korlátozásával) nem küszöbölhető ki, továbbá mivel az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó rendelkezés a szerződéses főszolgáltatás körébe tartozik, a szerződés ebben az esetben is teljes egészében érvénytelen. A szerződés érvényessé, illetve hatályossá nyilvánítása körében azonban a fogyasztó csak e meghatározott mértéket meghaladóan nem kötelezhető az árfolyamkockázat viselésére, ezért a jogkövetkezmények alkalmazása körében a tisztességtelenség jogkövetkezménye ebben az esetben - hatását tekintve - a részleges érvénytelenséggel egyenértékű.
A 2/2014. PJE határozat 1. pontja értelmében a deviza alapú fogyasztóikölcsön-szerződés azon rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot – a kedvezőbb kamatmérték ellenében – korlátozás nélkül a fogyasztó viseli, a főszolgáltatás körébe tartozó szerződéses rendelkezés, amelynek a tisztességtelensége főszabályként nem vizsgálható, csak akkor, ha az általánosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó (a továbbiakban: fogyasztó) számára annak tartalma a szerződéskötéskor – figyelemmel a szerződés szövegére, valamint a pénzügyi intézménytől kapott tájékoztatásra is – nem volt világos, nem volt érthető; ha a pénzügyi intézménytől kapott nem megfelelő tájékoztatás vagy a tájékoztatás elmaradása folytán a fogyasztó alappal gondolhatta úgy, hogy az árfolyamkockázat nem valós, vagy az őt csak korlátozott mértékben terheli, a szerződésnek az árfolyamkockázatra vonatkozó rendelkezése tisztességtelen, aminek következtében a szerződés részlegesen vagy teljesen érvénytelen.
A jogegységi határozat indokolása utal arra, hogy "a Ptk. 205. § (3) bekezdése értelmében a felek a szerződés megkötésénél együttműködni kötelesek, és tájékoztatniuk kell egymást a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről. Ezt az általános együttműködési és tájékoztatási kötelezettséget fogyasztónak minősülő ügyféllel kötendő devizahitel nyújtására irányuló szerződés esetén – ide nem értve a pénzügyi lízingszerződést – a jelenleg már nem hatályos 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 203. §-a akként konkretizálja, hogy a pénzügyi intézménynek fel kell tárnia a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő kockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával igazolja".
Hivatkozással az Európai Unió Bírósága által a C-26/13. számú ügyben hozott ítéletben kifejtettekre kimondja, hogy a fogyasztó számára ténylegesen lehetőséget kell biztosítani a szerződés összes feltételének (67. pont) és a szerződéskötés következményeinek megismerhetőségére (70. pont). A fogyasztó alatt nem a konkrét fogyasztó értendő, hanem az "általánosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó" (74. pont). Azt pedig, hogy az ekként értelmezett fogyasztó képes volt-e értékelni az árfolyamváltozás rá nézve esetlegesen hátrányos gazdasági következményeit is, "a releváns ténybeli elemek összességére tekintettel" kell megállapítani, vagyis ebből a szempontból nemcsak a szerződés tartalmának, szövegének van jelentősége, hanem a szerződéskötés során "közzétett reklámnak és tájékoztatásnak" is (74. pont). Az irányelv 4. cikk (1) bekezdése, valamint az azt átültető Ptk. 209. § (2) bekezdése szerint is egy szerződési feltétel tisztességtelenségének megítélésekor a szerződés megkötésére vezető minden körülményt - így a kapott tájékoztatást is - figyelembe kell venni.
A jogegységi határozat indokolása kifejezetten leszögezi, hogy "abban az esetben, ha a szerződés szövegéből és a pénzügyi intézmény által nyújtott tájékoztatásból egyértelműen felismerhető volt az "átlagos fogyasztó" mércéjén keresztül megítélt konkrét fogyasztó számára, hogy az árfolyamkockázat korlátozás nélkül kizárólag őt terheli, és hogy az árfolyam rá nézve kedvezőtlen változásának nincs felső határa, a vizsgált kikötés tisztességtelenségét a Ptk. 209. § (5) bekezdésében foglaltakra tekintettel nem lehet megállapítani".
Ezzel szemben, ha "a szerződés egyértelmű megfogalmazása, a megfelelő tartalmú kockázatfeltáró nyilatkozat ellenére a szerződéskötés során a pénzügyi intézménytől kapott tájékoztatás alapján a fogyasztó alappal gondolhatta úgy, hogy az általa viselendő árfolyamkockázat nem valós, annak nincs reális valószínűsége, vagy az bizonyos mértékben korlátozott (van egy maximuma) [...] a szerződés a nem megfelelő (téves, félreérthető, nem egyértelmű) tájékoztatással érintett rendelkezése tisztességtelen, amely a szerződés részleges vagy teljes érvénytelenségét eredményezi". Az indokolás szerint ez az eset áll fenn, "ha a fogyasztó az árfolyamváltozás várható alakulásáról, maximális mértékéről a pénzügyi intézménytől, annak képviselőjétől konkrét, hitelt érdemlőnek tűnő, később azonban tévesnek, valótlannak bizonyult tájékoztatást kapott".
A jogegységi határozat indokolása értelméből tehát a tájékoztatásból ki kell tűnnie, hogy
1. az árfolyamváltozás hatására a törlesztőrészlet összege korlátozás nélkül (akár többszörösére is) megemelkedhet;
2. az árfolyamváltozás iránya és mértéke előre nem állapítható meg, annak nincs felső határa;
3. a fenti árfolyamváltozás lehetősége valós, vagyis a hitel futamideje alatt is bekövetkezhet.
A fentiekre tekintettel a tisztességtelenség megállapíthatóságának az alapja az, hogy az átlagos fogyasztó a kapott tájékoztatás alapján nem láthatta át azt: reális lehetősége áll fenn annak, hogy az árfolyam változásának hatására az általa teljesítendő szolgáltatás mértéke a hitel futamideje alatt akár korlátlanul is megnövekedhet, vagyis úgy vállalta az ügylet jellegéből eredő árfolyamkockázatot, hogy nem volt tisztában annak valós tartalmával.
Ha a fogyasztó az árfolyamkockázat valós tartalmáról nem kapott világos és érthető tájékoztatást, vagy olyan tartalmú tájékoztatást kapott, amelyből nem volt világos a kockázat korlátlansága és realitása, az árfolyam-kockázat telepítse teljes egészében tisztességtelen, vagyis a fogyasztó – a 93/13/EGK Irányelv 6. cikkének 1. bekezdése alapján – egyáltalán nem kötelezhető az árfolyamkockázat viselésére.
Más a helyzet akkor, ha a fogyasztó számára adott tájékoztatásból az átlagos fogyasztó számára az tűnhetett ki, hogy bár az árfolyamkockázat őt terheli, és megemelheti a fogyasztó által fizetendő szolgáltatás mértékét, azonban az árfolyamváltozás valós lehetőségére is tekintettel ez a kockázat – konkrétan meghatározott – korlátozott mértékben áll fenn; ebben az esetben az árfolyamkockázat e konkrétan meghatározott mértékig a fogyasztó számára világos volt, e mértékig az árfolyamváltozás viselését a fogyasztó annak valós tartalmának ismeretében vállalta, ezért az árfolyam-kockázat fogyasztóra telepítése csak e konkrét mértéket meghaladó részében tisztességtelen, vagyis a fogyasztó a 93/13/EGK Irányelv 6. cikkének 1. bekezdése alapján csak e mértéket meghaladóan nem kötelezhető az árfolyamkockázat viselésére.
Az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó rendelkezés a szerződéses főszolgáltatást meghatározó szerződéses kikötés, ezért annak érvénytelensége a szerződés egészének érvénytelenségét eredményezi; ez az érvénytelenségi ok azonban – az alább kifejtettek szerint – kiküszöbölhető, ezért a 6/2013. PJE határozat 4. pontja értelmében a szerződést – egyéb, ki nem küszöbölhető érvénytelenségi ok hiányában – érvényessé kell nyilvánítani.
Ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a fogyasztó az árfolyamkockázat viselésére egyáltalán nem kötelezhető, a szerződést olyan tartalommal nyilvánítja érvényessé, hogy a fogyasztót az árfolyamkockázat egyáltalán ne terhelje. Ha viszont az állapítható meg, hogy a fogyasztó csak egy konkrét mértéket meghaladóan nem kötelezhető az árfolyamkockázat viselésére, a szerződést olyan tartalommal nyilvánítja érvényessé, hogy az árfolyamkockázat e mértékig terhelje a fogyasztót, vagyis az átszámításra a hivatalos árfolyamon, illetve a banki középárfolyamon, de legfeljebb a tájékoztatásban "konkrét, hitelt érdemlőnek tűnő" módon megjelölt maximális árfolyamon kerüljön sor (részleges érvénytelenség).
[1959-es Ptk. 205. § (3) bekezdés, 209. § (2) és (5) bekezdés, 1996. évi CXII. törvény 203. §, 2/2014. PJE határozat 1. pont, 6/2013. PJE határozat 4. pont)

CKOT2015.09.28:13. Az érvénytelenségi perre illetékes bíróság

1. A Pp. 36. § (2) bekezdésének alkalmazhatósága az érvénytelenségi perekben
A gyakorlatban kérdésként merült fel, hogy a pénzügyi intézmény által kötött szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti, valamint az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása iránti marasztalási perek megindíthatók-e a Pp. 36. § (2) bekezdésére alapítottan, a szerződéskötés helye szerint illetékes bíróság előtt.
Az egyik álláspont szerint ez az illetékességi ok egyik esetben sem alkalmazható, mert a szerződés érvényessége vitás, a per nem a szerződésből eredő követelés iránt kerül megindításra. A szerződés érvénytelenségére alapított megállapítási kereset esetén a per nem követelésre irányul, a vagylagos illetékességi ok ezért sem alkalmazható. Az érvénytelenség jogkövetkezményének alkalmazása iránti marasztalási kereset esetén a per szintén nem az ügyletből eredő követelés érvényesítése iránt kerül megindításra, hiszen az érvénytelen szerződés joghatás kiváltására alkalmatlan, arra jogot alapítani nem lehet, a szerződés teljesítését nem lehet követelni. A kereset ekkor nem az ügyletből, hanem az érvénytelenség jogkövetkezményét szabályozó törvényi rendelkezésből eredő követelés érvényesítésére irányul.
Más álláspont szerint ez az illetékességi ok az érvénytelenségre alapított perek közül csak a marasztalási kereset esetén alkalmazható, mert az érvénytelenség jogkövetkezménye iránti marasztalási keresettel érvényesített igény az ügyletből eredő követelésnek minősül.
A harmadik álláspont szerint e speciális illetékességi ok mindkét esetben alkalmazható, mert a szerződés érvénytelenségére alapított megállapítási és marasztalási kereset is a szerződéssel kapcsolatos, ezért az ügyletből eredő követelés iránti pernek minősül. Ez az illetékességi ok a bírói gyakorlat szerint csak akkor nem alkalmazható, ha az ügylet létrejötte – nem pedig annak érvénytelensége – vitatott (BDT 2000.149., 2000.150., 2002.688.).
A szakmai konzultáció a fenti harmadik álláspontot fogadta el, vagyis a Pp. 36. § (2) bekezdése szerinti vagylagos illetékességi ok alkalmazható minden olyan esetben, amikor nem az ügylet létrejötte, hanem csak annak érvényessége vitatott.
[1952-es Pp. 36. § (2) bekezdés]

2. A Pp. 30/A. §-ának és a 36. § (2) bekezdésének a viszonya
Mivel a szakmai konzultáció álláspontja szerint a Pp. 36. § (2) bekezdése alkalmazható az érvénytelenségi perekben, ezért kérdésként merül fel a Pp. 30/A. §-ának és a 36. § (2) bekezdésének a viszonya. Az Emlékeztető IV/1. pontja a 17. oldalon kifejezetten kimondja, hogy a Pp. 30/A. §-a elsőbbséget élvez a Pp. 36. § (2) bekezdéséhez képest. Ugyanakkor továbbra is bizonytalan, hogy – a Pp. 31. §-ában is írtakra figyelemmel – a 30/A. § olyan általános illetékességi szabálynak minősül-e, amitől a felperes a Pp. 36. § (2) bekezdésére hivatkozva választása szerint eltérhet (31. §), vagy olyan speciális illetékességi szabály, amitől nem megengedett az eltérés.
A szakmai konzultáció álláspontja szerint a Pp. 30/A. §-a szerinti perben nem lehetséges a Pp. 36. § (2) bekezdésében írt illetékességi ok választása. Ez egyrészt következik abból, hogy a Pp. 31. §-a csak az alperesre általánosan illetékes bíróság helyett teszi lehetővé a 32-41. §-okban meghatározott bíróság előtti perlést, a 30/A. § azonban – szemben a 29-30. §-okban szabályozott általános illetékességi szabályokkal – a felperes személye vonatkozásában szabályozza az általános illetékességet, melytől így a 31. § alapján nem lehetséges az eltérés. Másrészt ezt az értelmezést támasztja alá a Pp. 30/A. §-át beiktató törvényi rendelkezés indokolása is, mely alapján a jogalkotó olyan speciális illetékességi szabályt kívánt megalkotni, amelytől nem megengedett az eltérés.
[1952-es Pp. 30/A. §, 31. §, 36. § (2) bekezdés]

CKOT2015.09.28:12. Vitatható-e a perben az elszámolás?

1. Ha a pénzügyi intézmény elszámolt
A DH1 tv. 3-4. §-aiban meghatározott semmisségi okok (árfolyamrés, egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó szerződéses kikötések) jogkövetkezményei a DH2 tv. általi elszámolással rendezésre kerültek. Az Emlékeztető IV/14. pontja a 25. oldalon is tartalmazza, hogy ha a pénzügyi intézmény az elszámolást elvégezte, és az felülvizsgált elszámolásnak minősül, úgy a bíróságnak az elszámolási törvény hatálya alá eső kérdések vitathatatlanságát hivatalból is figyelembe kell vennie [DH2 tv. 18. § (5) bekezdés, 29. §, 38. §, Pp. 229. § (1) bekezdés]. Ennek értelmében a bíróság csak a tisztességtelen árfolyamrésen, illetve a tisztességtelen egyoldalú szerződésmódosításon – vagy a DH2 tv. 4. § (6) bekezdése alapján a más okból érvénytelen egyoldalú szerződésmódosításon – alapuló érvénytelenségen túlmutató esetben hozhat marasztaló ítéletet, amennyiben a fél által állított, illetve hivatalból észlelt addicionális érvénytelenségi ok a szerződés olyan részleges vagy teljes érvénytelenségéhez vezet, amely fizetési kötelezettséget eredményez, és amelyet a DH2 tv. szerinti banki elszámolás nem érintett.
Ha tehát rendelkezésre áll felülvizsgált elszámolás, úgy az a törvényben megjelölt speciális részleges érvénytelenségi okok jogkövetkezményeit véglegesen rendezte, ezen érvénytelenségi okok jogkövetkezményeit a perben hozott ítélet már nem érintheti. A perben csak az elszámolással nem érintett érvénytelenségi körben bekövetkezett vagyonmozgások rendezhetőek. A DH2 tv.-be a 2015. évi CXLV. tv. által beiktatott 37/A. § kifejezetten a felülvizsgált elszámolás adatainak alapulvételét írja elő.

2. Ha a pénzügyi intézmény elszámolt, de nem kellett volna
A DH2 tv. 18. § (5) bekezdése szerint, ha a panasz előterjesztésére nem került sor, úgy kell tekinteni, hogy az elszámolásban foglaltakat a fogyasztó elfogadja, és ezt követően az elszámolás nem vitatható. Ha a fogyasztóval a pénzügyi intézmény elszámolt, de a fogyasztó szerint elszámolásnak nincs helye, úgy ezzel az indokkal nem terjeszthet elő panaszt a pénzügyi intézménynél a DH2 tv. 19. § (1) bekezdése alapján, mert erre csak akkor van lehetősége, ha az elszámolási kötelezettség ellenére nem számoltak el vele. Ezzel az indokkal a fogyasztó a Pénzügyi Békéltető Testülethez sem fordulhat a DH2 tv. 21. § (3) bekezdése alapján, és nemperes eljárást sem kezdeményezhet a DH2 tv. 25. § (2) bekezdése alapján.
Mindezekből az következik, hogy ha az elszámolás megtörtént, de a fogyasztó a perben vitatja, hogy elszámolásnak lett volna helye, úgy a perben ezt a kérdést érdemben vizsgálni, szükség esetén bizonyítani kell, hiszen ez a kérdés érdemben korábban, a DH2 tv. szerinti eljárás keretében nem volt vitatható. A fogyasztó azonban a perben az elszámolás szükségtelenségére jóhiszeműen csak abban az esetben hivatkozhat, ha ezt az álláspontját korábban már jelezte a pénzügyi intézmény felé. Ha ennek eredményeként a bíróság arra az álláspontra jut, hogy elszámolásnak nem lett volna helye, úgy az elszámolástól függetlenül rendezheti az esetlegesen fennálló érvénytelenség jogkövetkezményeit.

3. Ha elszámolásra nem került sor, de kellett volna
Más a helyzet, ha a fogyasztó a perben arra hivatkozik, hogy a pénzügyi intézmény nem számolt el vele, pedig ez kötelezettsége lett volna. A fogyasztó erre hivatkozással a DH2 tv. 19. § (1) bekezdése alapján, az ott írt határidőben terjeszthet elő panaszt, melynek elutasítása esetén a DH2 tv. 21. § (3) bekezdés c) pontja alapján a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulhat, majd a DH2 tv. 25. § (2) bekezdés c) pontja alapján nemperes eljárást kezdeményezhet. Ha a fogyasztó a speciális törvényben előírt határidőben és módon nem érvényesítette az elszámolással kapcsolatos igényét, vagyis nem kérte a törvényben megjelölt speciális részleges érvénytelenségi okok jogkövetkezményeinek speciális eljárásban történő rendezését, úgy ezt már a perben nem érvényesítheti, hiszen e speciális érvénytelenségi okok jogkövetkezményeit a DH2 tv. rendezte, figyelemmel a DH1 tv. 3. § (5) bekezdésére és a 4. § (3) bekezdésére.

4. A perbeli elszámolásnál lehetséges-e szakértő igénybevétele?
A Pp. 177. § (1) bekezdése alapján a bíróság akkor rendelhet ki szakértőt, ha a perben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik. A törvényi rendelkezést a bírósági gyakorlat kiterjesztően értelmezi, és a szakértő kirendelése körében elfogadhatónak tartja azokat az esetköröket is, amelyek nem feltétlenül igényelnének a bíróság szakismereteitől eltérő különleges szaktudást (pl. könyvszakértő), de a perhatékonyság érdekében a bíróságok mégis élnek ezzel a lehetőséggel.
A DH2 tv. 28. § (1) bekezdése csak a nemperes eljárásban tiltja meg a szakértői bizonyítást, így az érvénytelenségi perben a Pp. főszabálya érvényesül. Lehetséges, hogy az érvénytelenség jogkövetkezményének alkalmazásához szükséges elszámolás olyan magas szintű matematikai ismereteket igényel, amellyel ha a bíróság nem rendelkezik, úgy szakértő kirendelése lehet indokolt.
A III. 1-4. alatt kifejtettekkel a kollégiumvezetők többsége egyetértett.
[2014. évi XL. törvény 28. § (1) bekezdés, 21. § (3) bekezdés, 25. § (2) bekezdés, 37/A. §, 1952-es Pp. 177. §, 229. §]

CKOT2015.09.28:11. A lehetséges kereseti kérelmek a DH2. tv alapján

1. A szerződés létre nem jöttének megállapítása
Kérdésként merült fel, hogy elő kell-e terjeszteni a jogkövetkezmények iránti kérelmet akkor, amikor a felperes csak annak megállapítását kéri, hogy a kölcsönszerződés nem jött létre.
A szakmai konzultáción elfogadott álláspont szerint a DH2 tv. 37. §-a csak az érvénytelenség megállapítása iránti kereseti kérelem előterjesztését nem teszi lehetővé, de a szerződés létre nem jöttének megállapítása iránti kereseti kérelem előterjesztését nem zárja ki. Ezért a felperes ilyen kereseti kérelmet az általános szabályok szerint előterjeszthet, annak nem képezi akadályát a DH2 tv. 37. § (1)-(2) bekezdéseinek speciális rendelkezése. Erre figyelemmel a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának vagy az eljárás megszüntetésének nincs helye. Ettől eltérő, a per érdemére tartozó kérdés, hogy a megállapítási kereset Pp. 123. §-a szerinti feltételei fennállnak-e, de erről a bíróságnak ítéletében kell döntenie. Ha a létre nem jött szerződés alapján vagyonmozgás is történt, azt – erre irányuló kérelem esetén – a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint kell elszámolni.

2. A DH törvények hatálya alá tartozás és a kereseti kérelem
Kérdésként vetődött fel, hogy mi a helyes eljárás akkor, ha a felperes állítja, hogy az egyedi megtárgyaltság miatt a per tárgyát képező szerződés nem tartozik a törvény hatálya alá, és ezért nem is kell jogkövetkezményi keresetet előterjesztenie. Ki kell-e tűzni az ügyet tárgyalásra, és csak ha a bizonyítás eredményeként kiderül, hogy nem tárgyalták meg egyedileg, akkor lehet-e felhívni a jogkövetkezményi kereseti kérelem előterjesztésére, és alkalmazni az eljárás megszüntetését, amennyiben a felperes a felhívásnak nem tesz eleget?
A többségi álláspont szerint ebben az esetben bizonyítási eljárást kell lefolytatni arra vonatkozóan, hogy a szerződés a DH1 és 2. törvények hatálya alá tartozik-e, mely bizonyítási eljárás lehet a tárgyalás kitűzése nélkül az, hogy a feleket meg kell nyilatkoztatni arra vonatkozóan, hogy történt-e a felek között banki elszámolás, a banki elszámolást a fogyasztó befogadta-e, mert amennyiben igen, úgy a fogyasztó ezzel a DH1 és 2. törvények hatálya alá vonta magát, így utóbb nem hivatkozhat arra, hogy az egyedi megtárgyaltság miatt a per tárgyát képező szerződés nem tartozik a DH1 és 2. törvények hatálya alá.
Ebben a körben fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ha a fogyasztó az elszámolás szükségességét korábban is vitatta, úgy ez a kérdés a perben érdemben vizsgálandó a III/2. pontban írtak szerint. Ha a bizonyítás eredményeként a bíróság arra a meggyőződésre jut, hogy a szerződés a törvény hatálya alá tartozik, akkor a DH2 tv. 37. § (1)-(2) bekezdése alapján kell eljárni.

3. Egyéb kereseti kérelmek megengedettsége
Kérdésként merült fel az is, hogy a folytatódó perekben a DH2 tv. 37. § (1) bekezdésében meghatározottakból következően csak a szerződés érvénytelenségéhez, illetve részleges érvénytelenségéhez kapcsolódó igény és ehhez kapcsolódó jogkövetkezmények alkalmazására irányuló kereseti kérelem terjeszthető-e elő, avagy lehetséges az is, hogy a fogyasztó a szerződés kieső részei kellékhiányából származó, szerződésszegéssel okozott kártérítési igényt terjesszen elő, mint marasztalási kereseti igényt. A folytatódó devizahiteles perekben a DH2 tv. 37. § (1) bekezdése szerinti, az érvénytelenség meghatározott körű jogkövetkezményének alkalmazására irányuló marasztalási kereseti kérelem terjeszthető-e csak elő? Amennyiben a DH2 törvény 37. § (1) bekezdése lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy kártérítés jogcímére (is) alapított marasztalási kereseti igényt terjesszen elő, úgy ezzel együtt a Ptk.-nak a szerződésszegéssel okozott károk megtérítésére vonatkozó felelősségi szabályai szerint a fogyasztóra hárul-e a kártérítési igény körében az érvénytelen (jogellenes) szerződéses kikötés, a fogyasztót ebből eredően ért kár és a kettő közötti okozati összefüggés bizonyítási kötelezettsége?
Az elfogadott álláspont szerint, mivel a DH2 tv. speciális rendelkezésként csak a szerződés érvénytelenségének megállapításával kapcsolatos kereseti kérelmek körében tartalmaz tiltó rendelkezést, ezért ennek érvényesülése mellett nincs akadálya - az általános szabályok szerint - egyéb kereseti kérelem előterjesztésének. E kereseti kérelmek körében a bizonyítási teher az általános szabályoknak megfelelően alakul.

4. Az elszámolást követően a törvény hatálya alá tartozás
Kérdésként merült fel, hogy az elszámolást és annak lezárását követően az újonnan indított fogyasztóikölcsön-szerződés érvénytelenségére alapított keresetek nyomán indult devizás perek a DH törvények hatálya alá tartoznak-e.
A DH1 tv. és a DH2 tv. 1. §-ai alapján mindkét törvény hatálya azonos szerződésekre terjed ki. A DH1 tv. 1. § (1) bekezdése alapján a törvény hatálya azokra a meghatározott időtartamban megkötött fogyasztóikölcsön-szerződésekre terjed ki, amelyek részévé vált a 3. § (1) bekezdése vagy a 4. § (1) bekezdése szerinti kikötés. Ezek a kikötések a 3. § (1) bekezdése és a 4. § (2) bekezdése alapján semmisek, melynek következménye a 3. § (5) bekezdése és a 4. § (3) bekezdése alapján az, hogy a pénzügyi intézménynek a fogyasztóval a DH2 tv. alapján el kell számolnia. Ha az elszámolás megtörtént, attól még a szerződés a törvény hatálya alá tartozik, hiszen megfelel a DH1 tv. 1. § (1) bekezdésében írt feltételeknek.
[2014. évi XL. törvény 1. §, 3. § (1) bekezdés, 4. § (2) bekezdés, 37. §, 2014. évi XXXVIII. törvény 1. §.]

CKOT2015.09.28:10. Hiánypótlás a felfüggesztett ügyek folytatásával kapcsolatban

1. A másolatra és az elszámolás vitatására jogosult személy jelentősége
A Kúria Emlékeztetőjének II/1. pontja az 1-2. kérdésekre adott válaszában tartalmazza, hogy a DH2 tv. 16. § (1) bekezdése, valamint módosítással érintett (4)-(6) bekezdései alapján el kell határolni egymástól
a) az elszámolás közvetlen megküldésére jogosult személy (aki az elszámoláson címzettként szereplő fogyasztó vagy az elszámolás időpontjában a fogyasztó helyébe lépett jogutódnak minősül),
b) a másolatra jogosult személy, valamint
c) a másolatra és az elszámolás vitatására jogosult személy
fogalmait.
a) Az elszámolás közvetlen megküldésére és annak a törvényben meghatározott eljárási rend szerinti vitatására az a szerződésben félként szereplő természetes személy jogosult, aki az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljárva (tehát mint fogyasztó) kötött a pénzügyi intézménnyel olyan kölcsön- (hitel-, illetve pénzügyilízing-) szerződést, amelynek vonatkozásában a pénzügyi intézmény a törvény alapján, illetve a fogyasztó kérésére elszámolásra köteles [DH2 tv. 1. §, 2. §, 3. § (1) bek., 4. § (1) bek., 5. §, 6. § (1)-(4) bek., 7. § (2) bek., 10. § (1) és (3) bek., 16. § (1) bek.] .
b) A DH2 tv. 16. § (4) bekezdése értelmében csak másolatra jogosult:
- bármely adós(társ), aki az elszámolás közvetlen megküldésére nem jogosult, így a házastárs, bejegyzett élettárs vagy élettárs, ha a hitelfelvétel a közös vagyon terhére történt, ám e személyek a szerződésben hitelfelvevőként nem szerepelnek, illetve a szerződés fogyasztói alanyi pozíciójába jogutódként sem kerülnek bele, valamint
- a kezes és a zálogkötelezett, szintén akkor, ha sem közvetlen elszámolásra kötelezett fogyasztóként, sem annak jogutódjaként nem minősül az elszámolás időpontjában.
Aki csak másolatra jogosult, a DH2 tv. 16. § (3) és (6) bekezdései szerint kérheti, hogy részére az elszámolás másolatát a pénzügyi intézmény tájékoztatásul küldje meg, de nem jogosult arra, hogy vele a bank közvetlenül számoljon el, sem arra, hogy az elszámolásra közvetlen jogosulttal szembeni banki elszámolást vitassa.
c) A DH2 tv. 16. § (4) bekezdése szerinti másolatra és elszámolás vitatására jogosult személy az, aki az elszámoláson címzettként nem szerepelt, de a szerződésben hitelfelvevőként vagy lízingbevevőként (kötelezettként) szerződő fél. Vagyis a másolatra jogosult személyek közül csak a hitelfelvevőként vagy lízingbevevőként (kötelezettként) szerződő fél jogosult egyúttal az elszámolás vitatására is, a többiek csak másolatra jogosultak. Azok a másolatra jogosult személyek jogosultak tehát az elszámolás vitatására, akiket a DH2 tv. 16. § (4) bekezdésének 3. mondata egyértelműen meghatároz, vagyis a kezes és a zálogkötelezett nem.
Csak a szerződésben kölcsönvevőként (hitelfelvevőként, illetve lízingbevevőként) szereplő fél - illetve jogutódlás esetén a jogutódja - számára kell az elszámolást közvetlenül megküldeni. Az elszámolással kapcsolatos jogorvoslatra is csak ez a fogyasztó, illetve jogutód válik jogosulttá.
Az Emlékeztető II/6. pontja a 2-3. kérdésekre adott válasza [11-12. oldal] szerint a DH2 tv. 38. § (6) bekezdése szabályozza, hogy az elszámolás mikor minősül felülvizsgált elszámolásnak.
A DH2 tv. 16. § (5) bekezdésének 2. mondata szerint, ha a másolatra jogosult az elszámolást vitatja, a pénzügyi intézmény, a Pénzügyi Békéltető Testület és a bíróság előtti eljárás során a másolatra jogosult esetében a fogyasztóra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Ebből következően a 38. § (6) bekezdésében a fogyasztóval kapcsolatban írtakat alkalmazni kell a másolatra és az elszámolás vitatására jogosult személy esetében is. Erre figyelemmel a felülvizsgált elszámolás megítélése szempontjából nemcsak az elszámoláson címzettként szerepelt fogyasztóra (vagy jogutódjára) kell figyelemmel lenni, hanem a másolatra és az elszámolás vitatására jogosult személyre is.

2. Kinek kell az adatokat bejelentenie a bírósághoz?
A DH2 tv. 38. § (1) és (4) bekezdései alapján a felülvizsgált elszámolást főszabályként a fogyasztó fél ellenfelének kell bejelentenie, míg a fogyasztónak csak akkor, ha a keresetlevél az ellenfélnek még nem került kézbesítésre. A bejelentés szempontjából az alábbi esetek lehetségesek.
(i) Ha a pénzügyi intézmény teljesíti bejelentési kötelezettségét, és abból megállapítható, hogy az elszámoláson címzettként szereplő fogyasztó, valamint a másolatra és az elszámolás vitatására jogosult személy vonatkozásában is megvalósultak a DH2 tv. 38. § (6) bekezdésében előírtak, vagyis az elszámolás felülvizsgált elszámolásnak minősül, akkor kell a bejelentést követő harmincadik napot követően [DH2 tv. 38. § (1) bekezdés] az iratok új számra lajstromozása iránt intézkedni, és az eljárást folytatni.
(ii) Ha a pénzügyi intézmény tesz bejelentést, és az nem tartalmazza a fenti adatokat, akkor - az eljárás folytatásának mellőzése terhe mellett - fel kell hívni a pénzügyi intézményt, hogy
- jelentse be az elszámoláson címzettként szereplő fogyasztó nevét, a részére megküldött elszámolás kézbesítésének napját, csatolja az ezzel kapcsolatos okiratokat,
- jelentse be, hogy az elszámoláson címzettként szereplő fogyasztó vonatkozásában a DH2 tv. 38. § (6) bekezdése szerinti felülvizsgált elszámolás rendelkezésre áll-e,
- ennek körében az elszámoláson címzettként szereplő fogyasztó vonatkozásában nyilatkozzon a DH2 tv. 38. § (6) bekezdésében írt körülményekről,
- jelentse be, hogy van-e a DH2 tv. 16. § (4) bekezdése szerinti a másolatra és az elszámolás vitatására jogosult személy, ha igen, úgy jelentse be az ő vonatkozásában is a fentiek szerinti adatokat és körülményeket, csatolja az ezekkel kapcsolatos okiratokat,
- jelentse be a DH2 tv. 16. § (3) bekezdése szerinti internetes honlapon történő közzététel időpontját.
A felülvizsgált elszámolás bejelentése önmagában nem minősül az eljárás folytatása iránti kérelemnek, ezért azt nem kell elutasítani, hanem a fentiek szerinti felhívást kell kibocsátani, jogkövetkezményként az eljárás folytatásának mellőzését megjelölve.
(iii) Ha a hiányos tartalmú bejelentést a fogyasztó teszi meg annak ellenére, hogy a DH2 tv. 38. § (1) bekezdése alapján ez a fogyasztó fél ellenfelének kötelezettsége lenne, úgy - az eljárás folytatásának mellőzése terhe mellett - szintén a pénzügyi intézményt kell felhívni a fenti adatok bejelentésére.
(iv) Ha a hiányos tartalmú bejelentést a fogyasztó teszi meg, és a DH2 tv. 38. § (1) és (4) bekezdései alapján ez a felperesi fogyasztó kötelezettsége, mert a keresetlevél az alperesnek még nem került kézbesítésre, úgy - az eljárás folytatásának mellőzése terhe mellett - a fogyasztó felperest kell felhívni a fenti adatok bejelentésére, hiszen a perindítás hatályai még nem álltak be, az eljárás még nem vált kétoldalúvá, így bármilyen kötelezettség csak az akkori pozícióban lévő felperest terhelheti.

3. Mikor kell az eljárást folytatni?
A DH2 tv. 38. § (4) bekezdése alapján az eljárást a pénzügyi intézmény és a fogyasztó közötti felülvizsgált elszámolás bejelentését követő harmincadik napot követően kell folytatni. A törvény így a folytatásra ténylegesen nem ír elő határidőt, hiszen határidőnek az az időtartam minősül, amely alatt az eljárási cselekményt el kell végezni. Jelen esetben viszont a törvény csak azt tartalmazza, hogy milyen időtartamot követően kell folytatni az eljárást, de azt nem, hogy milyen időtartamig kell a folytatás iránt intézkedni.
A DH2 tv. 38. § (6) bekezdés a) pontja szerint az elszámolás akkor minősül felülvizsgált elszámolásnak, ha a fogyasztó az e törvényben meghatározott időn belül nem élt panasszal a pénzügyi intézmény felé az elszámolással szemben. A DH2 tv. 18. § (1) bekezdése alapján a fogyasztó főszabályként az elszámolás kézbesítésétől számított 30 napon belül élhet panasszal a pénzügyi intézmény felé, de ha a fogyasztó a panasz benyújtásában akadályozva volt, úgy a panaszt az akadály megszűnésétől számított 30 napon belül, de legkésőbb a panasz benyújtására nyitva álló határidőt követő 90 napig is előterjesztheti.
Erre figyelemmel, ha a pénzügyi intézmény jelenti be a felülvizsgált elszámolást, akkor az eljárás folytatásához nem elegendő önmagában az a részben igazolt, részben állított körülmény, hogy a fogyasztó az elszámolás kézbesítésétől számított 30 napon belül nem élt panasszal, hiszen a fogyasztó legkésőbb a panasz benyújtására nyitva álló határidőt követő 90 napig is előterjesztheti még panaszát, amely a törvényben meghatározott határidőn belüli panasznak minősül, így kizárhatja, hogy az elszámolás a DH2 tv. 38. § (6) bekezdés a) pontja alapján felülvizsgált elszámolásnak minősüljön.
A pénzügyi intézmény bejelentése esetén ezért az eljárás folytatása iránti intézkedést megelőzően célszerű a fogyasztó nyilatkoztatása arról, hogy
- az elszámolással szemben élt-e panasszal, vagy
- akadályozva van-e a panasz benyújtásában, ha igen, az akadály mikor szűnik meg.
További nehézséget jelent, hogy a DH2 tv. 16. § (5) bekezdésének 2. mondata és a 38. § (6) bekezdése alapján a fogyasztóval kapcsolatban írtakat alkalmazni kell a másolatra és az elszámolás vitatására jogosult személy esetében is. Ha nincs másolatra és az elszámolás vitatására jogosult személy, úgy a probléma nem merül fel. Ha a másolatra és az elszámolás vitatására jogosult személy peres fél, úgy az ő fentiek szerinti nyilatkoztatásának nincs akadálya. Ha viszont a másolatra és az elszámolás vitatására jogosult személy nem áll perben, úgy a bíróságnak nincs más lehetősége, mint az iratokat nyilvántartásba helyezni a bejelentés adatai szerint alkalmazandó DH2 tv. 18. § (1)-(4) bekezdése (lásd következő bekezdés) szerinti objektív határidő leteltéig, majd ezt követően a pénzügyi intézményt vagy a fogyasztót ismételten felhívni arra, hogy ezen időtartam alatt sor került-e panasz előterjesztésére. Ez a megoldás összhangban áll azzal a fenti megállapítással is, hogy a DH2 tv. 38. § (4) bekezdése a folytatásra ténylegesen nem ír elő határidőt.
A fenti bekezdésben írtak magyarázataként kiemelendő, hogy a DH2 tv. 18. § (2) bekezdése szerint ha az elszámolás a fogyasztóikölcsön-szerződésben, illetve a fogyasztó által bejelentett lakóhelyről "cím nem azonosítható", "címzett ismeretlen", "nem kereste", "átvételt megtagadta", "elköltözött", "kézbesítés akadályozott" vagy "bejelentve: meghalt" jelzéssel érkezik vissza, a panasz az elszámolásról való tudomásszerzéstől számított 30 napon belül, ha a fogyasztó a panasz benyújtásában akadályozva van, az akadály megszűnésétől számított 30 napon belül, de - a (4) bekezdés és a 31. § (2) bekezdése esetét ide nem értve - legkésőbb 2015. december 31. napjáig terjeszthető elő. A 18. § (3) bekezdése szerint a tudomásszerzés időpontja
a) ha nem kereste jelzéssel érkezik vissza: a kézbesítés megkísérlését követő 10. munkanap,
b) ha "átvételt megtagadta" jelzéssel érkezik vissza: a kézbesítés megkísérlésének napja,
c) ha "cím nem azonosítható", "címzett ismeretlen", "elköltözött", "kézbesítés akadályozott" vagy "bejelentve: meghalt" jelzéssel érkezik vissza: a DH2 tv. 16. § (3) bekezdése szerinti honlapon történő közzétételt követő harmincadik nap.
A DH2 tv. 18. § (4) bekezdése szerint ha a 16. § (3) bekezdése szerinti honlapon történő közzétételre 2015. december 31. napját követő időpontban kerül sor, a (2) bekezdés szerinti panasz legkésőbb a honlapon történő közzétételt követő hatvan napon belül terjeszthető elő.
A fenti rendelkezésekre figyelemmel fontos a pénzügyi intézmény felhívása a tértivevény csatolására, mert a tudomásszerzés időpontja, és így a panasz előterjesztési határideje függ a kézbesítés módjától. A DH2 tv. 18. § (3)-(4) bekezdése indokolja a pénzügyi intézmény felhívását az internetes honlapon történő közzététel időpontjával kapcsolatban, hiszen ez is befolyásolja a panasz előterjeszthetőségének végső időpontját.
Az I/1-3. alatt kifejtettekkel a kollégiumvezetők többsége egyetértett.

[2014. évi XL. törvény. 1. §, 2. §, 3. § (1) bekezdés, 4. § (1) bekezdés, 5. §, 6. § (1)-(4) bekezdés, 7. § (2) bekezdés, 10. § (1) és (3) bekezdés, 16. § (1) bekezdés, 18. (2)-(4) bekezdés, 31. § (2) bekezdés, 38. § (3) bekezdés.]

CKOT2015.09.28:9. A peres eljárás Itv. 58. § f) pont szerinti mérsékelt illetékét ki viseli a keresetlevél DH2 tv. 39. §-a alapján történő idézés kibocsátása nélküli elutasítása, illetve a DH2 tv. 40. § (2) bekezdés szerinti megszüntetése esetén?
A DH2 tv. 40. § (3) bekezdése csak a per 39. § szerinti megszüntetése esetén rendelkezik az illeték állam általi viseléséről, nem szól azonban a 39. § szerinti idézés kibocsátása nélküli elutasítás esetéről. A konkrét törvényi rendelkezés hiányából a jogalkotó feltehetőleg egységes szándéka ellenére az következik, hogy ilyen esetben a mérsékelt eljárási illeték fogyasztó felperes általi viselésére kötelezésre kell hogy sor kerüljön. A kollégiumvezetők ettől eltérő többségi álláspontja szerint azonban a jogalkotó eredeti szándékából kell kiindulni, és idézés kibocsátása nélkül történő elutasítás esetében is az állam viseli a mérsékelt illetéket.
[2014. évi XL. törvény tv. 39. §, 40. § (2) bekezdés, Itv. 58. § (1) bekezdés f) pont]

CKOT2015.09.28:8. A hatáskör változhat-e a DH2 tv. 37. §-a szerinti felhívásnak eleget tevő fél esetében?
A Pp. 23. § (1) bekezdés k) pontja alapján a tisztességtelen szerződési feltételek érvénytelensége tárgyában indított perek értékhatártól függetlenül a törvényszék elsőfokú hatáskörébe tartoznak. Ha azonban a felperes a törvényszék előtt indult perben az érvénytelenségi okot megváltoztatja és a marasztalás összege a törvényszéki hatáskört megállapító pertárgy értéket nem éri el, áttételnek lehet helye.
A kollégiumvezetők és a Kúria a fenti állásponttal egyetértettek.
[2014. évi XL. törvény 37. §, 1952-es Pp. 23. § (1) bekezdés k) pont]