Az új Pp. jogértelmezési kérdései

A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 2018. január 1-jén lép hatályba. Az Országgyűlés által elfogadott törvény eddig is számos értelmezési kérdést vetett fel. A Kúria elnöke ezért, az új eljárási kódex értelmezési nehézségeket jelentő rendelkezéseinek megvitatása, a későbbiekben pedig a gyakorlat által felvetett kérdések megválaszolása érdekében egy konzultációs testület felállításáról rendelkezett.

A testületet dr. Orosz Árpád, a Polgári Kollégium kollégiumvezető-helyettese vezeti. Tagjai nagy gyakorlattal rendelkező és a polgári eljárásjogot kiválóan ismerő bírók, akik a testületben való részvételükkel a magyarországi bírósági szintek mindegyikét képviselik.

A konzultációs testület állásfoglalásai a bíróságokra nem kötelezőek, csupán iránymutatásokat fogalmaznak meg a felmerülő kérdések lehetséges értelmezésével kapcsolatban.

Bíró tagok:

Dr. Balogh Zoltán kollégiumvezető, Kecskeméti Törvényszék
Dr. Baloginé dr. Faiszt Judit kúriai bíró
Dr. Bartus Erika törvényszéki tanácselnök, Tatabányai Törvényszék
Dr. Bottka Erzsébet törvényszéki tanácselnök,  Budapest Környéki Törvényszék
Dr. Cseh Attila kúriai bíró
Dr. Drexlerné dr. Karcub Edit ítélőtáblai tanácselnök, Debreceni Ítélőtábla
Dr. Erőss Monika kúriai bíró
Dr. Farkas Attila kúriai bíró
Kostyákné dr. Vass Ágnes törvényszéki tanácselnök, Nyíregyházi Törvényszék
Dr. Kovács Helga Mariann törvényszéki tanácselnök, Fővárosi Törvényszék
Dr. Orosz Árpád kúriai tanácselnök, kollégiumvezető-helyettes
Dr. Puskás Péter kúriai bíró
Dr. Sifter Ágnes törvényszéki tanácselnök, Zalaegerszegi Törvényszék
Dr. Szabó Klára kollégiumvezető, Fővárosi Ítélőtábla
Dr. Szeghő Katalin ítélőtáblai tanácselnök, Szegedi Ítélőtábla
Dr. Tolnai Ildikó törvényszéki tanácselnök, Pécsi Törvényszék
Dr. Varga Edit Mária kúriai bíró
Vargáné dr. Gerényi Mónika kerületi bírósági bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság

A testület koordinátora:

Dr. Vasady Loránt Kúriára beosztott bíró

A testület segítői:

Dr. Gelencsér Dániel kúriai főtanácsadó
Kis Roxána bírósági tisztviselő

Budapest, 2017. január 17.

 

A Kúria elnöke által a konzultációs testületbe meghívott új bírók:

Dr. Dzsula Marianna ítélőtáblai bíró, Debreceni Ítélőtábla
Dr. Madarász Anna kúriai bíró

Budapest, 2018. február 28.

Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület ülésén elfogadott állásfoglalások (2018. november 30.)

64.
A Pp. 26. § (1) bekezdését a hatálybalépését követően indult ügyekben alkalmazni kell, függetlenül a felek által korábban kikötött illetékességtől.

A vállalkozás által fogyasztóval szemben, szerződéses jogviszonyból származó igény érvényesítése iránt indított perre az alperes belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes [Pp. 26. § (1) bek.]. A Pp. törvényjavaslatához fűzött indokolás szerint ez a speciális illetékességi szabály a gyengébb félnek tekintett fogyasztó érdekeit szolgálja azáltal, hogy a vele szemben indított per lefolytatására a lakóhelye szerint illetékes bíróságon kerüljön sor. A fogyasztó és vállalkozás között kötött szerződésekben korábban jellemző volt, hogy a szerződő felek a vállalkozás székhelye szerinti bíróság illetékességét kötötték ki a szerződéssel összefüggésben esetlegesen felmerülő jogviták elbírálására.

A Pp. felhívott – garanciális jellegű – rendelkezésével összefüggésben a gyakorlatban kérdésként merült fel, hogy a Pp. hatálybalépését megelőzően megkötött szerződésekben szereplő illetékességi kikötéseket miként kell megítélni, és azok alkalmazhatósága esetén melyik bíróság illetékes az ügy elbírálására.

E körben mindenekelőtt fontos utalni arra, hogy az illetékességi kikötés kettős természetű jogintézmény, mert egyfelől magánjogi megállapodás, másfelől a bíróság illetékességét megalapozó, a peres ügy és a bíróság közvetlen kapcsolatát megteremtő jogi tény, illetékességi ok. A régi Pp. a vállalkozás és a fogyasztó által kötött szerződésekben szereplő illetékességi kikötéseket kifejezetten nem tilalmazta, a vállalkozás által indított perekre kizárólagos illetékességi szabályt nem tartalmazott. Az anyagi jog szempontjából e kikötéseket az Európai Unió Bírósága több ítéletében is vizsgálta és rámutatott: az imperatív szabályként érvényesülő 93/13/EGK tanácsi irányelv értelmében vett fogyasztói szerződésben alkalmazott feltétel, amely szerint a szerződésből eredő valamennyi jogvita esetén a vállalkozás székhelye szerinti bíróság illetékes, megfelel mindazon szempontoknak, amelyek alapján az irányelv értelmében véve tisztességtelennek tekinthető. Ennek legfőbb indoka, hogy egy ilyen feltétel következtében az a kötelezettség hárul a fogyasztóra, hogy a lakóhelyéhez képest esetleg távoli bíróság kizárólagos illetékességének vesse alá magát, ami megnehezítheti megjelenését a bíróság előtt [a teljesség igénye nélkül: C-240/98. és C-244/98. sz., Océano Grupo Editorial és Salvat Editores egyesített ügyek, C-243/08. sz., Pannon GSM Zrt. kontra Sustikné Győrfi Erzsébet ügy]. Mind a régi Ptk, mind a Ptk. alapján a feltétel tisztességtelenségének jogkövetkezményeit a fogyasztó érdekében, a fogyasztó hivatkozása alapján lehet levonni.

A 2018. január 1-jét megelőzően indult ügyekben a 2/2011. (XII. 12.) PK vélemény 5. pontja tette lehetővé a fogyasztó jogainak fentiek szerinti védelmét. Az említett rendelkezések alapján a vállalkozás által indított perekben a vállalkozás székhelye szerinti bíróság illetékességének kikötése nem volt ugyan kizárt, de a fogyasztó hivatkozása alapján – a kikötést félretéve – rendelkezni kellett az ügy áttételéről a fogyasztó lakóhelye szerinti bírósághoz.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 15. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerint a jogszabályi rendelkezést – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a hatálybalépését követően keletkezett tényekre és jogviszonyokra, valamint megkezdett eljárási cselekményekre kell alkalmazni. Ebből a szabályból egyrészről az következik, hogy az illetékességi kikötés érvényességére a megkötés időpontja szerinti anyagi jogi szabályokat kell alkalmazni.

Másrészről viszont az alkalmazandó eljárásrendet a Pp. 630. § (1) bekezdése és a Konzultációs Testület 23. állásfoglalása értelmében a keresetlevél benyújtásának időpontja határozza meg. A 2018. január 1-jét követően benyújtott keresetlevelek esetén a Pp. szabályait kell alkalmazni.

A Pp. 30. § (1) bekezdése alapján annak vizsgálatára, hogy a megállapodás megkötésekor anyagi jogi és eljárásjogi szempontból is megfelelő kikötés a bíróság illetékességét megalapozhatja-e, a keresetlevél benyújtásának időpontjában kerülhet sor. Bár az illetékességi kikötés elvileg kizárólagos illetékességet alapoz meg, mivel az alkalmazandó Pp. szerint ugyanerre a tényállásra van más, törvényi szintű kizárólagos illetékességi szabály [Pp. 26. § (1) bek.], a felek kikötése nem érvényesülhet. Ennek indoka, hogy a Pp. 27. § (4) bekezdése szerint „[n]incs helye illetékességi kikötésnek olyan ügyekben, amelyekre törvény valamely bíróság kizárólagos illetékességét állapítja meg.”

Mindebből az következik, hogy a fogyasztó és a vállalkozás között megkötött szerződésben szereplő illetékességi kikötés a Jat. 15. § (1) bekezdése alapján, az 1952. évi Pp. és a megkötéskor hatályos anyagi jogszabályok szerint – a fogyasztó nyilatkozatától függően – a bíróság illetékességének megalapozására alkalmas lehet ugyan, de a Pp. 26. § (1) bekezdése szerinti törvényi szabály miatt a 27. § (4) bekezdése alapján a bíróság illetékességét nem alapítja meg. (Erre az álláspontra helyezkedett a Pkk.II.24.847/2018/2. számú kijelölési ügyben a Kúria, illetve a 9.Pkk.26.219/2018/2. számú kijelölési ügyben a Fővárosi Ítélőtábla ítélkező tanácsa is.)

Ez az értelmezés összhangban van a jogszabályok hatályára és alkalmazására vonatkozó szabályokkal, az Európai Unió hivatkozott imperatív szabályaival, az Európai Unió Bírósága és a Kúria korábbi iránymutatásaival is.

[Pp. 26. § (1) bek., 27. § (4) bek., 30. §, 630. § (1) bek.]

63.
A nem természetes személy alperes esetében az azonosító adatok közül a székhely vagy annak hiányában a székhelyként értelmezendő kézbesítési cím megadása a keresetlevél további intézéséhez szükséges és egyben elegendő is.

A Pp. 7. § (1) bekezdés 2. pontja alapján a nem természetes személy alperes ismert azonosító adatai körében a székhely, a kézbesítési cím (ha székhelytől eltér), a nyilvántartó hatóság és nyilvántartási szám, az adószám, valamint a fél perben eljáró törvényes vagy szervezeti képviselőjének neve és kézbesítési címe értékelhető.

A székhely a 170. § (1) bekezdés b) pont rendelkezése alapján a keresetlevél bevezető részének mellőzhetetlen kelléke, amelynek hiányában a bíróság a keresetlevelet a 176. § (1) bekezdés j) pontja szerint – hiánypótlási felhívás kiadása nélkül – visszautasítja.

A székhely és a további elemek a nem természetes személyek meghatározott körében közhiteles nyilvántartásból megállapíthatók. A Ptk. 8:1. § 4. pont szerinti vállalkozások közül a cégek tekintetében a cégjegyzék minősül közhiteles nyilvántartásnak. Így például a gazdasági társaság, szövetkezet, erdőbirtokossági társulat, vízgazdálkodási társulatok, egyéni cég keresetlevélnél felsorolt adatait a cégnyilvántartás mint közhiteles nyilvántartás tartalmazza.

A cégnek nem minősülő, más nem természetes személyek között is van olyan, amely székhellyel rendelkezik. Erre példa az egyház vagy a befektetési alap.

Egyéb, nem természetes személyek esetében a székhely fogalom sem mindig értelmezhető. Tipikusan ilyen jogalany a társasház, amelynek nincs székhelye. Mivel a székhely a törvény szerint elengedhetetlen feltétel, a félnek értelmeznie kell, hogy a társasház melyik nyilvántartási adata áll legközelebb a székhely fogalmához. Az értelmezés eredménye az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett cím lesz, ezért a felperesnek a keresetlevélben a székhely helyett ezt kell megadnia.

A székhelyen kívüli, egyéb azonosító adatok is értelmezésre szorulhatnak. A társasháznak például nincs a Pp. 7. § értelmező rendelkezésének megfeleltethető nyilvántartási száma, a pontos megjelöléshez ezért a helyrajzi szám keresetlevélben való feltüntetésére van szükség. A költségvetési szervekről és a költségvetési rend szerint gazdálkodó szervekről a Magyar Államkincstár vezet közhiteles nyilvántartást, amelyben az egyes költségvetési szervek nem nyilvántartási számmal, hanem törzskönyvi azonosító adattal rendelkeznek, és ezek az adatok a Magyar Államkincstár honlapján érhetők el.

Az említett, nem természetes személyeket azonosító adatok körében az „ismert” jelzőt nem „általánosságban ismert”-ként, hanem a felperes vonatkozásában kell érteni. A felektől nem feltétlenül várható el, hogy a nagyszámú közigazgatási szerv közül az alperes nyilvántartását vezető hatóságot ismerjék, mint ahogyan az sem, hogy a „nyilvántartó hatóság” vagy a „székhely” fogalmába nem tartozó, de jellegében hasonló megjelölések (törzskönyvi szám, az ingatlan címe) közötti különbségekkel tisztában legyenek, és minden esetben értelmezni tudják a 7. § (1) bekezdés 2. pontjában foglaltakat.

A jogalkotó által választott megoldással ezért a keresetlevélben elegendő az alperes kétséget kizáró azonosításához szükséges két adat (az elnevezés és a székhely vagy székhely hiányában a kézbesítési cím mint egyéb azonosítási cím) feltüntetése. A hiányzó adatok szolgáltatása a továbbiakban az alperes kötelezettsége lesz a Pp. 199. § (1) bekezdés b) pontja alapján.

[Pp. 7. § (1) bekezdés 2. pont, 170. § (1) bek. b) pont, 176. § (1) bek.  j) pont, 199. § (1) bek. b) pont]

62.
I. Ha a bizonyítási eszköz nyilvánvalóan jogsértő voltát a bíróság hivatalból figyelembe veszi, nem szükséges, hogy ezt megelőzően beszerezze a felek ezzel kapcsolatos nyilatkozatát.
II. Ha a bíróság a bizonyítási eszköz nyilvánvalóan jogsértő voltát megállapítja, a feleket erről tájékoztatja. Ezt követően lehetőséget kell biztosítania számukra, hogy bizonyítási indítványt terjesszenek elő annak igazolására, hogy a bizonyítási eszköz mégsem jogsértő, illetve nyilatkozzanak arra, hogy jogsértő volta ellenére milyen indokkal kérik annak figyelembevételét.

A bizonyítási eszközök jogsértő voltának észlelésével összefüggésben két álláspont ismert. Az egyik álláspont szerint a bizonyítási eszköz jogsértő voltának hivatalbóli megállapítása előtt a bíróságnak a feleket meg kell hallgatnia, vagy legalábbis célszerű a meghallgatásuk. A másik álláspont szerint a felek meghallgatására nincs szükség.

Mindenekelőtt fontos utalni arra: a Pp. különbséget tesz nyilvánvalóan jogsértő és nem nyilvánvalóan jogsértő bizonyítási eszközök között [269. § (3)-(4) bek.]. Hétköznapi értelemben (lásd: a Magyar Értelmező Kéziszótár szerinti jelentést): „nyilvánvaló”, ami köztudomású, nem titkolt, nem rejtett, kétségbe vonhatatlan, el nem tagadható. Ezzel összhangban a Pp. 269. § (3) bekezdése szerint a bizonyítási eszköz nyilvánvalóan jogsértő, ha ez a rendelkezésre álló bizonyítékok és adatok alapján tényként egyértelműen megállapítható.

Mind a hétköznapi, mind a Pp.-ben szereplő meghatározásból az következik, hogy a bizonyítási eszköz jogsértő voltának hivatalból történő megállapítására akkor kerülhet sor, ha a rendelkezésre álló bizonyítékok és adatok alapján a bíróságban kétely, kétség sem merül fel és egyértelmű, kétségbevonhatatlanul észlelhető a jogsértés.

A bizonyítási eszköz nyilvánvalóan jogsértő voltának észlelésére és annak megállapítására először a perfelvételi tárgyaláson van lehetőség, amikor már a Pp. 183. § (1) bekezdésében foglaltak szerint a perfelvételi nyilatkozat fogalmi körébe tartozó perfelvételi iratok, a felek nyilatkozatai, a bizonyítási indítványok és a bizonyítási eszközök rendelkezésre állnak. A nyilvánvalóan szó értelmezésére és a perfelvételi nyilatkozat tartalmára tekintettel sincs tehát szükség arra, hogy a bíróság beszerezze a felek nyilatkozatait, mielőtt hivatalból figyelembe venné a bizonyítási eszköz nyilvánvalóan jogsértő voltát.

Ha a bíróság a bizonyítási eszköz nyilvánvalóan jogsértő voltát a Pp. 269. § (2) bekezdése alapján tényként megállapítja, erről a feleket tájékoztatja. A bíróság ténymegállapításával szemben a Pp. 266. § (4) bekezdése megfelelő alkalmazásával ellenbizonyításnak van helye. E tájékoztatás nyitja meg az utat a felek előtt arra, hogy

‒    a perfelvételi tárgyaláson (illetve amennyiben a bizonyítási eszköz nyilvánvalóan jogsértő voltának hivatalból történő megállapítására a bizonyítási eljárás során kerül sor) vagy a per érdemi szakában arra a tényre, amelynek bizonyítására a felajánlott bizonyítási eszköz jogsértő volta miatt nem használható fel, újabb bizonyítási indítványt tegyenek vagy más bizonyítási eszközt jelentsenek be,
‒    a Pp. 269. § (4) bekezdésében foglalt lehetőség alapján kérelmezzék a jogsértő bizonyítási eszköz figyelembe vételét, illetve
‒    a Pp. 269. § (5) bekezdése szerint kérjék a bizonyítási szükséghelyzet szabályainak alkalmazását.

Mindezek mellett ugyanakkor a Konzultációs Testület álláspontja szerint a fél nincs elzárva attól, hogy bizonyítási indítványt terjesszen elő annak igazolására, hogy a bíróság megállapításával szemben a bizonyítási eszköz nem jogsértő. Ezt kizáró rendelkezést a Pp. nem tartalmaz, a Pp. 276. § (3) bekezdésének második fordulata szerint pedig a bíróság a bizonyítás felvétele tárgyában hozott határozatához nincs kötve, így eredményes bizonyítás esetén a korábban hivatalból jogsértőnek minősített bizonyítási eszköz a perben felhasználható lesz.

[Pp. 266. § (4) bek., 269. § (2)-(5) bek., 276. § (3) bek.]

61.
I. Amennyiben az ügy 2018. november 23-án vagy azt megelőzően indult, de a keresetlevél visszautasítására az Itv. 2018. november 24-én hatályba lépett módosítását követően kerül sor, úgy az eljárás a visszautasítás folytán illetékmentessé válik.
II. Ha az elsőfokú bíróság a visszautasító végzése meghozatalakor hatályos szabályok szerint mérsékelt illeték megfizetésére kötelezte a felperest, az elsőfokú bíróság végzésének fellebbezéssel támadott rendelkezését a másodfokú bíróság e körben nem változtathatja meg. Ha az elsőfokú bíróság a visszautasító végzésében nem rendelkezett az illeték megfizetéséről vagy mérsékléséről, a másodfokú bíróságnak az elsőfokú végzés meghozatalakor hatályos jogszabályok szerint kell rendelkeznie az illeték megfizetéséről.
III. Abban az esetben, ha a keresetlevél visszautasítása 2018. november 24. előtt történt, és utóbb a felperes a keresetlevél hatályainak fenntartását kéri a Pp. 178. § (1)-(2) bekezdései alapján, akkor még alkalmazandó az Itv. – 2018. november 23-ig hatályban volt – 58. § (2) bekezdése. Emiatt csak a megfizetett illeték mérsékelt összegén felüli része számít be az ismételten benyújtott keresetlevél folytán keletkező eljárás illetékébe.

Az egyes adótörvények uniós kötelezettségekhez kapcsolódó, valamint egyes törvények adóigazgatási tárgyú módosításáról szóló 2018. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Módtv.) 79. §-a a következők szerint módosította az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 57. § (1) bekezdés a) pontját:

(Illetékmentes a polgári és közigazgatási ügyekben:)

„a) az eljárás, ha a bíróság az eljárást (ide értve a fellebbezési és felülvizsgálati eljárást is) megindító beadványt – cégbírósági eljárás esetén hiánypótlási eljárás lefolytatása nélkül – visszautasítja, vagy az eljárást a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 259. §-ában foglalt okokból, illetve az elektronikus kapcsolattartásra vonatkozó szabályok megszegése miatt vagy azért szünteti meg, mert az eljárást megindító beadvány visszautasításának lett volna helye, továbbá az ezen eljárásban hozott döntés elleni fellebbezés és felülvizsgálat.”

A Módtv. 251. § (1) bekezdése kimondja, hogy a módosítás – a (2)-(11) bekezdésben meghatározott kivételekkel – a kihirdetését követő napon, azaz 2018. november 24-én lép hatályba. A megjelölt 79. §-ra vonatkozóan a (2)-(11) bekezdés nem tartalmaz külön rendelkezést.

Emiatt felvetődik a kérdés, hogy a folyamatban lévő ügyekben lehet-e alkalmazni az Itv. módosított 57. § (1) bekezdés a) pontját.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 15. § (1) bekezdése ad útmutatást a szabályozási átmenetek esetére, és előírja, hogy „a jogszabályi rendelkezést – ha a jogszabály eltérően nem rendelkezik – a hatályba lépését követően
a) keletkezett tényekre és jogviszonyokra, valamint
b) megkezdett eljárási cselekményekre kell alkalmazni.”

Megállapítható, hogy a jogszabály eltérően nem rendelkezett, a hatályba léptető rendelkezéseknél nem szerepel, hogy valamely módosított rendelkezést csak a Módtv. hatályba lépését követően indult ügyekben kell alkalmazni, ezért az – a Jat. idézett szabálya alapján – a hatályba lépését követően megkezdett eljárási cselekményekre is irányadó.

Az eljárási cselekmények különböznek aszerint, hogy kitől erednek: megkülönböztethetők a bíróság és a felek eljárási cselekményei. A jelen jogértelmezési kérdéssel összefüggésben annak van jelentősége, hogy a keresetlevél visszautasítása nem egy megkezdett eljárási cselekmény folytatásának, hanem a már folyamatban lévő eljárásban megtett önálló eljárási cselekménynek minősül (EBD2014.P.7.).

Az adott esetben a keresetlevél visszautasítása mint a bíróság eljárási cselekménye az, amely az eljárást – utólag – illetékmentessé teszi. Emiatt, ha a keresetlevél visszautasítása a Módtv. hatályba lépését követően történik, arra az illetékmentesség kedvezménye vonatkozik a mérsékelt illetékben való marasztalás helyett.

Ebből okszerűen következik egyrészről az, hogy ha a folyamatban lévő ügyben első fokon még nem került sor a Pp. 176. §-a alapján a keresetlevelet visszautasító végzés meghozatalára, akkor a Módtv. hatályba lépését követően meghozott végzés esetében az illetékmentesség nemcsak a keresetlevelet visszautasító végzés elleni fellebbezésre, hanem magára az eljárást indító beadványra is kiterjed. Azaz, meg kell állapítani, hogy illetékmentes az eljárás, és a lerótt teljes kereseti illeték (nem csak annak 90%-a) visszaigényelhető. Ha pedig a felperes költségkedvezményt kért, vagy tárgyi költségkedvezmény állt fenn, vagy egyáltalán nem rótt le illetéket és nem is kért költségkedvezményt, a felperest nem kell kötelezni a mérsékelt (10%-os) illeték megtérítésére.

Másrészről, ha az elsőfokú bíróság a keresetlevelet a Módtv. hatálybalépése előtt visszautasította, és rendelkezett az illeték mérsékléséről, annak megfizetéséről vagy visszaigényelhetőségéről, akkor – mivel az elsőfokú eljárásra még nem vonatkozott az illetékmentesség (csak a fellebbezés előterjesztésénél volt a kedvezmény) – utóbb a másodfokú bíróság a végzésnek az illetékkel kapcsolatos, felsorolt rendelkezéseit már nem változtathatja meg.

Harmadrészről, ha az elsőfokú bíróság a keresetlevelet visszautasító végzésében elmulasztott rendelkezni a le nem rótt, mérsékelt illeték megfizetéséről, és a másodfokú bíróság felülbírálja a határozatot, figyelembe kell venni, hogy a Pp. 383. § (6) bekezdése – hasonlóan az 1952. évi Pp. 253. § (3) bekezdéséhez – úgy rendelkezik, hogy a másodfokú bíróság a fellebbezési kérelem, csatlakozó fellebbezési kérelem és fellebbezési ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül, hivatalból határoz a le nem rótt illeték, valamint az állam által előlegezett és meg nem térült költség megfizetéséről. E rendelkezés alapján tehát az Itv. korábbi szabályainak megfelelően pótolnia kell az elsőfokú bíróság mulasztását (értelemszerűen az Itv.-nek az elsőfokú végzés meghozatala időpontjában hatályos rendelkezései figyelembe vételével).

Előfordulhat, hogy a keresetlevél visszautasítása még 2018. november 24. előtt történt, és utóbb a felperes a keresetlevél hatályainak fenntartását kéri a Pp. 178.§ (1)-(2) bekezdései alapján. Ilyenkor azonban nem hivatkozhat arra, hogy a megváltozott jogszabályi rendelkezésre tekintettel az eljárás illetékmentessé vált, így a megfizetett illeték teljes összegét be lehet számítani az ismételten benyújtott kérelem folytán keletkező eljárás illetékébe. A megkezdett eljárási cselekmény (az előbbiek szerint a bíróság visszautasító végzésének meghozatala) ugyanis a Módtv. hatályba lépése előtt történt.

[Pp. 176. §., 178. § (1)-(2) bek., 259. §, 383. § (6) bek., Itv. 57. § (1) bek. a) pont, 58. § (2) bek.]

Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület ülésén elfogadott állásfoglalások (2018. október 12.)

60.
A perújítás megengedhetősége tárgyában hozott – a perújítást megengedő vagy a perújítási kérelmet elutasító – végzés külön fellebbezéssel támadható.

A Pp. 401. § (1) bekezdésének második mondata szerint a bíróságnak a perújítás megengedhetősége tárgyában tárgyaláson kívül hozott végzése ellen külön fellebbezésnek van helye. Hasonló rendelkezést tartalmaz a Pp. 402. § (3) bekezdésének második mondata az ugyanilyen tárgyban tárgyaláson hozott végzés vonatkozásában is. A normaszöveg megfogalmazásából következően a bíróság akár megengedi a perújítást, akár elutasítja a perújítási kérelmet, végzése – a törvényjavaslat miniszteri indokolásában megfogalmazott eltérő álláspont ellenére – mindkét esetben külön fellebbezéssel támadható. Azt, hogy nemcsak a perújítási kérelmet elutasító, hanem a perújítást megengedő végzés ellen is külön fellebbezésnek van helye, alátámasztja az is, hogy az eljárás a perújítás megengedése esetén a Pp. 401. § (1) bekezdéséből, illetve 402. § (3) bekezdéséből kitűnően csak az erről rendelkező végzés jogerőre emelkedése után folytatható.

[Pp. 401. § (1) bekezdés, 402. § (3) bekezdés]

Oldalak