Tájékoztató a Pfv.21.060/2015. számú ügyben az árverési vevő tulajdonszerzésének időpontjáról
A felperes az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés törlése iránt indított perben arra figyelemmel kérte a tulajdonjoga megállapítására, valamint az I.
Polgári ügyek
A felperes az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés törlése iránt indított perben arra figyelemmel kérte a tulajdonjoga megállapítására, valamint az I.
A tulajdonostársak eladták a közös tulajdonukban álló ingatlan tulajdoni hányadát. Szerződésük természetben határozta meg a vétel tárgyát, azonban az eladott tulajdoni hányadot nem tartalmazta ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas módon, a földhivatali hiánypótlás során tett nyilatkozat pedig az adásvételi szerződésben kifejezett akarattól eltérő tulajdoni hányad bejegyzésére vezetett.
A felek életközössége 2002-ben megszűnt, a per azonban csak 2011-ben indult. Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította, a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A felülvizsgálati eljárás alapkérdése – és a teljes eljárásé – az egyéni vállalkozó élettárs (alperes) egyéni vállalkozói vagyonának köre és értéke volt. A felperes a vállalkozói vagyont globálisan – egy összegben - határozta meg, vagyonleltárt, ennek megfelelő vagyonmérleget nem terjesztett elő.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes azzal, hogy a felperes által rendezett „Berzsián és Dideki” című zenés színpadi előadást a felperes engedélye nélkül megváltoztatta és azt bemutatta, megsértette a felperes szerzői jogát, ezért az alperest az átrendezett mű bemutatásától eltiltotta, az alperest elégtétel adására és a felperes részére nem vagyoni kártérítés címén 1.000.000 forint megfizetésére kötelezte.
A jogerős ítélet az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) alapján kötelezte az alperest, hogy elektronikus formában adja ki a felperes részére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mint megrendelő, másrészről a Századvég Politikai Iskola Alapítvány, a Stategopolis Kft., valamint a Századvég Gazdaságkutató Zrt., mint vállalkozók között 2012. február 23-án létrejött szerződés alapján a vállalkozó által elkészített tanulmányok, elemzések, szakértői anyagok másolatát.
A nemzetközi árufuvarozási tevékenységgel foglalkozó felperes egy 8 raklap szállítására alkalmas tehergépjárművet vásárolt az alperestől. A gépjármű a forgalomba helyezését követően több alkalommal meghibásodott, összesen 93 napot állt az alperes szervizében javítás alatt. A hibákra tekintettel az alperes végül visszavásárolta a gépjárművet a felperestől.
A felperes hulladékgazdálkodási rendszer kiépítésére és üzemeltetésére vonatkozó szerződést kötött a 80 települési önkormányzat által létrehozott alperessel. A keletkező hulladék minimális várható mennyiségét évi 68.000 tonnában határozták meg, az alperes a beszállított hulladék mennyisége után hulladékártalmatlanítási díj, a felperes pedig koncessziós díj megfizetését vállalta.
A per 2012. november 23-án indult. Az elsőfokú bíróság részítélettel döntött a házasság felbontásáról és a járulékos kérdésekről – többek között - az ingatlan-nyilvántartás szerint a felek azonos arányú közös tulajdonában álló ingatlan használatának rendezéséről. A jogerős részítélet a használat rendezésének módját megváltoztatta.
A Kúria egy társasház által indított szavatossági perben mutatott rá arra, hogy a bírói gyakorlat elismeri a társasház perbeli jogképességét azokban a perekben, amelyeket új épület közös tulajdonban álló részeinek jótállási kötelezettség alá eső, illetőleg szavatossági igénnyel orvosolható hibái miatt indít (EBH 2008.1783. BH 2008.272.). A szerződés hibás teljesítéséből eredő szavatossági, jótállási és kártérítési igények érvényesítésére az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 305. § (1) bekezdése értelmében a jogviszony alanyai jogosultak, ezt az alaptételt társasházak esetében azonban az 1997.
A Kúria egy több mint 18 éve indult pert – amelyben a Kúria (Legfelsőbb Bíróság) még másodfokon eljárva hozott jogerős közbenső ítéletet – zárt le határozatával és a meghozott jogerős ítéletet eltérő indokolással bár, de hatályában fenntartotta.