Polgári ügyek

Polgári ügyek

A Legfelsőbb Bíróság tájékoztatója a Hejőcsabai Cement és Mészművek Rt. privatizációja ügyében hozott döntésről

A per a Hejőcsabai Cement és Mészművek Rt. (továbbiakban HCM, jelenlegi elnevezése Holcim Zrt.) privatizációja miatt indult. Előzményei 1988-ra nyúlnak vissza, amikor a még állami vállalat Cement-és Mészművek megalapította vagyona egy részének az Rt-be való apportálásával a HCM Rt-t. Az alapítással egy időben bérleti szerződést is kötöttek, amellyel a HCM bérbe vette a vállalat különböző eszközeit valamint annak ingatlanait is.

Tájékoztató a Legfelsőbb Bíróság BVM Épelem - Global Center ügyben hozott döntéséről

A Legfelsőbb Bíróság a BVM Épelem Előregyártó és Szolgáltató Kft. felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem alapján indult eljárásban hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság korábbi határozatát, és érvénytelenítette a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Választottbíróság azon ítéletét, amelyben a Global Center Ingatlanbefektetési Kft. javára kártérítésként megítélt 4,9 milliárd forintot és kamatait.