Tájékoztató a Pfv.IV.21.277/2015. számú ügyben, a színpadi rendezői teljesítmény szerzői jogi és szomszédos jogi megítélése tárgyában

Dátum

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes azzal, hogy a felperes által rendezett „Berzsián és Dideki” című zenés színpadi előadást a felperes engedélye nélkül megváltoztatta és azt bemutatta, megsértette a felperes szerzői jogát, ezért az alperest az átrendezett mű bemutatásától eltiltotta, az alperest elégtétel adására és a felperes részére nem vagyoni kártérítés címén 1.000.000 forint megfizetésére kötelezte. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését megváltoztatta és a teljes keresetet elutasította.
A perbeli jogvita lényegét az képezte, hogy hogyan minősül szerzői jogi szempontból a színházi rendező tevékenysége. A Kúria – azonosan a másodfokú bírósággal – elfogadta ítélkezése alapjául a perben kirendelt Szerzői Jogi Szakértő Testület véleményében kifejtett álláspontot. Eszerint a rendezés és a színészi játék a mű közönség felé való tolmácsolásának az eszközei. A színpadi rendezés funkciójából adódóan a szerzői joggal szomszédos jogok védelme alatt álló előadóművészi teljesítményhez áll közel, mint a szerzői műhöz. Amennyiben a színpadi előadás rendezőjének tevékenysége eredményeként az eredeti mű - szerzői jogi védelem szintjét elérő - átdolgozása nem állapítható meg, a színházi rendező a szerzői jogi jogainak megsértésére eredményesen nem hivatkozhat.

Budapest, 2015. december 2.

Kúria Sajtótitkársága