Polgári ügyek

Polgári ügyek

Tájékoztató az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. felperesnek Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételekhez kapcsolódó törvényi vélelem megdöntése iránti perben a Kúria ítéletéről Pfv.V.20.680/2015/5

A felperes keresetében a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény 4. § (1) bekezdése szerinti törvényi vélelemre tekintettel annak megállapítását kérte, hogy a keresetlevélben tételesen megjelölt, a felperes által alkalmazott fogyasztói hitel- vagy kölcsönszerződés részévé váló, az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződéses kikötése tisztességes, és ezért érvényes.

Tájékoztató a Kúria Pfv.IV.21.976/2014/9 számú elvi jelentőségű ügyben, közérdekű adat kiadása tárgyában meghozott ítéletéről

A felperes közérdekű adatként kérte az alperesi bíróságtól az előtte legalább négy éve folyamatban levő peres eljárásokban a jogi személy felperes és alperes nevének, az ügyszámoknak és a keresetlevél megérkezése időpontjának közlését. Az alperes az ügyszámokat és a keresetlevél benyújtásának időpontját közölte, azonban a jogi személy felek nevének kiadását megtagadta.
A felperes keresetében a jogi személyek nevének kiadására kérte kötelezni az alperest azzal, hogy a nevek mellett szerepeltesse az ügyszámokat és a keresetlevél beadása időpontját.

Tájékoztató a Pfv.VI.20.619/2015/4. számú CIB Ingatlanlízing Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránti perben a Kúria ítéletéről

A 2014. évi XXXVIII. törvény (Tv.) alapján indult perben az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította és azt a másodfokú bíróság helybenhagyta. A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

A Kúria az Alkotmánybíróság 34/2014. (XI.14.) számú ügyben hozott határozatában írtakra is tekintettel a Tv. alkalmazhatóságát nem találta kétségesnek. A hivatkozott  jogszabályi rendelkezések megvizsgálása alapján arra a következtetésre jutott, hogy azoknak a Tv. megfelel.

A 20/1999. (II.5.) Korm. rendelet 11. § (2) bekezdése szerinti rendelkezés a Ptk. 200. § (2) bekezdése értelmében olyan más jogkövetkezménynek minősül, amely mellett a timesharing szerződés semmissége nem állapítható meg

Pfv.V.21.571/2014/6.

A peres felek között 2010. június 05-én ingatlan időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló üdülőhasználati (timesharing) szerződés jött létre.

A felperes kereseti kérelmében annak megállapítását kérte, hogy a szerződés érvénytelen, mert az a szerződéskötéskor hatályos 20/1999. (II.5.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdésébe és 11. § (1) és (2) bekezdésébe ütközik.

Tájékoztató a Pfv.II.21.526/2014. számú elvi jelentőségű ügyről

Az apaság vélelmének megdöntése iránti perben a bíróságnak az alábbi elvi jelentőségű kérdést kellett eldöntenie:

A Csjt. 43. § (1) bekezdése alapján az apaság vélelmét meg lehet támadni, ha a származás reprodukciós eljárás következménye és az anya férje, illetve élettársa az eljáráshoz nem járult hozzá.