Egyedi ügyek

Tájékoztató a Bkk.I.591/2014. számú ügyhöz

H. M. és 14 társa ellen a Központi Nyomozó Főügyészség hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszék előtt emelt vádat a 2012. január 11-én érkezett vádiratában.

A Fővárosi Törvényszék elnöke az ügyben az Országos Bírósági Hivatal elnökénél más, azonos hatáskörű bíróság kijelölését kezdeményezte.

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Bszi. 62. § (1) bekezdése alapján az eljárás lefolytatására a 21/2012. (II. 16.) OBHE határozatával a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki.

Tájékoztató a Bkk.I.522/2014. számú ügyhöz

A Vásárosnaményi Járási Ügyészség a 2013. május 22-én érkezett vádiratában az I. rendű vádlott és 24 társa ellen 5 rendbeli, az 1978. évi IV. törvény 318. § (1) bekezdésébe ütköző, és a (2) bekezdés c) pontjára tekintettel az (5) bekezdés b) pontja szerint minősülő csalás  bűntette és további bűncselekmények elkövetése miatt emelt vádat a Vásárosnaményi Járásbíróság előtt. A vád tárgyává tett bűncselekmények elbírálására e járásbíróság illetékességét a Be. 17. § (1) bekezdésére alapította.

Tájékoztató a Kúria döntéséről a foglalkozási megbetegedéssel összefüggő vagyoni és nem vagyoni kártérítés tárgyában

Mfv.I.10.645/2013/7

A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1983. október 1-jétől 1997. december 31-éig a G.Gy.O.K. Intézetnél, majd 1999. február 1-jétől 2006. június 12-éig az alperesnél állt alkalmazásban sterilizáló laborasszisztens munkakörben. A felperes gőz-formaldehides zárt rendszerű sterilizáló berendezést üzemeltetett.

Tájékoztató a Kúria döntéséről a Pfv.I.21.578/2013. számú ügyben

A társasházi közgyűlés határozat érvénytelenségének megállapítására indított perben megállapított tényállás szerint a hatlakásos társasház tulajdonostársainak egyike látja el a közös képviselői feladatot. A jelen per felperesei (akik mindhárman szintén a társasház tulajdonostársai) a 2011. május 11-i közgyűlés valamennyi – összesen 21 darab, közöttük az 5. számú, a könyvvizsgálói jelentés alapján a felpereseket fizetésre kötelező – határozatának érvénytelenségét kérték megállapítani.

Tájékoztató a Kúria döntéséről a Gfv.VII.30.232/2013/5. számú ügyben

A felszámolás alatt álló informatikai szolgáltatási tevékenységet végző felperes korlátolt felelősségű társaság 2005 februárjában benyújtott, többször módosított keresetével 31.627.190 Ft és 2005. március 1-jétől  a kifizetésig járó késedelmi kamat megfizetésére kérte kötelezni az egykori, vele tagsági jogviszonyban is álló ügyvezetőjét, kártérítés címén.

Tájékoztató a Kúria döntéséről a Pfv.I.20.423/2014. számú ügyben

A 2008. augusztus 11-én megkötött kölcsönszerződés alapján az alperes svájci frank alapú kölcsönt nyújtott az I. rendű felperesnek, a kölcsön visszafizetésével kapcsolatban a II. rendű felperes egyetemleges adóstársi kötelezettséget és zálogkötelezettséget vállalt. Az alperes a deviza alapú kölcsön folyósításakor - a szerződésnek megfelelően - deviza vételi árfolyamot alkalmazott, ugyanakkor a törlesztőrészleteket deviza eladási árfolyamon számolta el.

Tájékoztató a Bfv.I.234/2014. számú ügyhöz

A Kúria a 2014. április 22. napján tartott nyilvános ülésen meghozott végzésével a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság végzését és a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság végzését hatályában fenntartotta.

A terhelttel szemben korábbi házastársa által tett feljelentés alapján az 1978. évi IV. törvény 179. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett rágalmazás vétsége miatt indult büntetőlejárás, melyet a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság bűncselekmény hiányában megszüntette.