Tájékoztató a Kúria Gfv.VII.30.320/2012. számú ügyében hozott határozatáról
A 2000-ben megindított perben hat felperes érvényesített különböző tartalmú keresetet tizenkét alperessel szemben.
A 2000-ben megindított perben hat felperes érvényesített különböző tartalmú keresetet tizenkét alperessel szemben.
Sajtóközlemény
A Magyar Közigazgatási Bírák Egyesülete az Adótanácsadók Egyesületével közösen – a – a Nemzeti Adó és Vámhivatal, a Budapesti Ügyvédi Kamara, a Magyar Okleveles Adószakértők, és az ELTE Pénzügyi-Jogi Tanszék részvételével adójogi konferenciát rendezett a Kúrián 2013. március 4-én.
Jog-Kúria
A Kúria vizsgálata szerint szükség van a büntetőeljárási törvény módosítása
Budapest, 2013. március 2., szombat (MTI) - Szükséges a büntetőeljárási törvény módosítása a hatályon kívül helyezett büntetőügyek vizsgálatának eredményei szerint - mondta Márki Zoltán kúriai tanácselnök, a legfelsőbb bírói fórum joggyakorlat-elemző csoportjának vezetője az MTI-nek.
(Kfv.II.39.055/2012/9. számú ítélet)
Tájékoztató a Kúria közigazgatási perben meghozott ítéltéről, amelybe foglalt elvi jelentőségű döntés értelmében a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (Kt.) által hatósági döntés megváltoztatására adott jogkör a vizsga eredményének megváltoztatására, mint a vizsgáztató mérlegelési jogkörben hozott döntésére nem terjed ki.
A Magyar Közigazgatási Bírák Egyesülete az Adótanácsadók Egyesületével közösen – a „fegyverek egyenlősége” alapelvét tiszteletben tartva – a Nemzeti Adó és Vámhivatal, a Budapesti Ügyvédi Kamara, a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete, valamint az ELTE Pénzügyi Jogi tanszék képviselőinek részvételével adójogi konferenciát rendez a Kúrián 2013. március 4-én. A konferencia résztvevőit Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke köszönti