Budapest, 2013. március 8., péntek (MTI) - A közigazgatási és munkaügyi regionális kollégiumok feladata annak a jogegységnek a biztosítása, amelyet az állampolgárok várnak a bíróságoktól - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke pénteken Budapesten, a Közép-magyarországi Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium ünnepi alakuló ülésén.
Handó Tünde a Kúrián tartott rendezvényen hangsúlyozta: a kollégiumoknak kell megtalálniuk azokat az elvi jelentőségű döntéseket, amelyeket aztán közvetíthetnek a bírói kar felé. A szervezetek feladatait taglalva hozzátette: véleményt nyilvánítanak a vezetői pályázatokról, bírói előmenetelekről, garanciát nyújtva arra, hogy az előmenetel kizárólag szakmai alapon dőljön el.
Az OBH elnöke szerint a közigazgatási és a munkaügyi bírák fordítottak legnagyobb figyelmet ügyszakuk egységére, a bírói kar egyben tartására, és egyesületeiket is elsőként hozták létre. Reményét fejezte ki, hogy az az összetartás és a szakmai igényesség, amely a többi között a kommentárok írásában vagy segédanyagok készítésében is megjelent, példát szolgáltat a többi bírói szakág számára.
Darák Péter, a Kúria elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a közigazgatási bíróságok egyre nagyobb szerepet játszanak minden államban. Ennek fő okát a jogállamiság eszméjének térhódításában, a hatalmi ágak megosztásában látta az elnök, valamint abban, hogy a közigazgatás is egyre sokrétűbb feladatokat lát el, és az állampolgárok jogérvényesítési lehetősége is folyamatosan bővül.
A Kúria elnöke szerint a két jogág számára új fejlődési utat nyithat a sajátosságaikból adódó eltérő szemléletmód egy szervezetbe építése.
A közigazgatási és munkaügyi különbíróságok 2013. január 1-jén jöttek létre Budapesten és az ország 19 megyéjében. A különbíróságok szakmai testületeiként jönnek létre a közigazgatási és munkaügyi regionális kollégiumok. A Fővárosi Törvényszék önálló regionális kollégiumot alkot, a 19 megyében pedig további öt kollégium jön létre.
Országszerte az utóbbi években átlagosan 25 ezer munkaügyi és mintegy 13 ezer közigazgatási eljárás indult. A mintegy háromezres létszámú bírói karból 195-en tartoznak a közigazgatási és munkaügyi bíróságokhoz.
bet \ bcl \ blz
MTI 2013. március 8., péntek 13:54
Megjelent tudósítás: