Sajtó

A Kúria Kfv.V.35.307/2015/5.számú döntése a Pp. 335/A.§ értelmezéséről

A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény /a továbbiakban: Pp./ 121.§ /1/ bekezdése szerint a pert keresetlevéllel kell megindítani, abban fel kell tüntetni többek között: [c) pont] az érvényesíteni kívánt jogot, az annak alapjául szolgáló tényeknek és azok bizonyítékainak előadásával; [e) pont] a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet (kereseti kérelem).

Tájékoztató a Kúria Kfv. V. 35.053/2015/8. számú ítéletéről, mely szerint a közösségi adószám nem tartalmi, hanem alaki követelménye a Közösségen belüli adómentes termékértékesítésnek

A Kúria hatályon kívül helyezte az adózó (felperes) adóhatósági határozatok ellen előterjesztett keresetét elutasító jogerős ítéletet, végzésében az ügyben eljárt elsőfokú bíróságot új eljárásra, új határozat hozatalára utasította, és a következőkre mutatott rá:

A „Nyitott bíróság” program kapcsolattartóinak tanácskozása a Magyar Igazságügyi Akadémián

A „Nyitott bíróság” elnevezésű program keretében a bírósági szervezet kapcsolattartói tanácskoztak 2016. február 25-én a MIA-n.

A Kúria 2012-ben, a „Nyitott bíróság” program elindításakor az elsők között csatlakozott a kezdeményezéshez, olyannyira, hogy a program első előadását "Hogyan válhatunk jogtudatos állampolgárrá?" címmel a Kúria elnöke, dr. Darák Péter tartotta a Lauder Javne gimnáziumban.

Tájékoztató a Kúria a Pfv.V. tanácsa által elbírált Pfv.V.21.986/2015/10. számú elvi jelentőségű ügyről - A jogszerű elállás esetén viszontkereset hiányában is a már nyújtott szolgáltatásokat kölcsönösen vissza kell téríteni

A Kúria a kiemelt jelentőségű ügyben a felek közötti jogvitában jogerős közbenső ítélettel megállapított szerződéstől való jogszerű elállás jogkövetkezményeinek levonásáról döntött. A felperesek kereseti kérelmükben az általuk nyújtott szolgáltatások visszatérítése iránti kérelmet terjesztettek elő, az alperes beszámítási kifogással élt különböző jogcímeken.

Tájékoztató a Kúria döntéséről a Pfv.IV.21.237/2015.számú ügyben a szabadalombitorlás megítélésénél vizsgálandó szempontok tárgyában

A Kúria hatályában fenntartotta a jogerős ítéletet, amely elutasította a szabadalombitorlás megállapítása és jogkövetkezményei alkalmazása iránt indított keresetet. A Kúria egyetértett az eljárt bíróságok azon álláspontjával, mely szerint a perbeli szabadalom valamennyi igényponti jellemzője nem olvasható rá a kifogásolt termékre, ezért a szabadalombitorlás nem állapítható meg.