Munkaügyek

Munkaügyek

Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson kívül elbírált Mfv.I.10.101/2016. számú ügyről felmondás jogellenessége tárgyában

A felperes 2003. október 10-étől állt az alperes alkalmazásában, 2014. január 1-jétől falugazdász munkakört töltött be. 2015. január 27-én H.S. főfalugazdász V.T.G. jelenlétében közölte a munkáltató felmondását a felperessel. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban Mt.) 66. §-ának (9) bekezdése alapján az intézkedés indokolást nem tartalmazott, mivel a felperes nyugdíjasnak minősült. A felperes keresetében a munkáltatói intézkedés jogellenességének megállapítását kérte. Arra hivatkozott, hogy K.Gy.Á. és Sz.S. a 2015.

Tájékoztató a Kúria jelentős határozatáról közalkalmazott garantált illetménye és a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész tárgyában, a Mfv.II.10.080/2016. számú ügyben

Az alperes 2013. január 11-én kelt intézkedésével rendelkezett a felperes következő fizetési fokozatba (E fizetési osztály 6. fizetési fokozatba) sorolásáról, és a felperes havi illetményét 2013. január 1-jétől a következők szerint állapította meg: a garantált illetmény összesen 103.240 forint (kerekítve 103.200 forint), a garantált összegen felüli, a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész 66.700 forint, így az összilletmény 169.900 forint.

Tájékoztató a Kúria közigazgatási határozat felülvizsgálatáról szóló Mfv.II.10.048/2016/4. számú ügyről az egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazott munkavállalók munkaideje tárgyában

A felperesi munkáltató 2014. július 7. és 2014. szeptember 30-a között 14 alkalommal egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazott munkavállalókat, s velük olyan tartalmú munkaszerződést kötött, amely rögzítette a napi tíz órás munkaidőt, illetve az adott napra fizetendő munkabért.

Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson elbírált Mfv.I.10.046/2016. számú ügyről munkaviszony megszüntetése tárgyában

A felperes 2013. augusztus 1-jétől állt az alperes alkalmazásában műszaki és létesítményigazgató munkakörben. A felperes munkaköréhez tartozott egyebek mellett az alperes által biztosított helyszínen a rendezvények műszaki feltételeinek megteremtése, ezen belül az áramvételezési helyek kialakítása. Az alperes tulajdonában lévő úgynevezett Kalocsa-szekrények (áramvételezési helyek) műszaki állapota nem volt megfelelő, ezért a felperes 2014 tavaszán javaslatot tett új szekrények beszerzésére, amelyről az intézkedés 2014 június közepén megtörtént.

Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson elbírált Mfv.I.10.668/2015. számú ügyről munkaviszony megszüntetése tárgyában

A felperes az alperesnél heti 10 órában sperma-laboratórium vezető és minőségügyi vezető munkakörbe tartozó feladatokat látott el, további heti 30 órában pedig kutató-fejlesztő biológusként végezte a munkáját. Az alperes a felperes jogviszonyát 2013. november 5-én kelt felmondásával szüntette meg. Ennek indokolása szerint „Munkaköre a gazdasági társaságunknál történő átszervezések folytán 2013. december 31. napjával megszűnik.

Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson kívül elbírált Mfv.I.10.011/2016. számú ügyről munkaviszony megszüntetése tárgyában

A felperes 2009. december 1-jén létesített munkaviszonyt az alperes jogelődjével. A munkáltatói jogutódlást követően a munkáltatói jogkör gyakorlója elhatározta bizonyos munkavállalók munkaviszonyának megszüntetését. A munkáltató a felperessel abban állapodott meg, hogy munkaviszonya 2012. augusztus 31-én közös megegyezéssel fog megszűnni. 2012. augusztus 27-én a közös megegyezéses megszűnés időpontját a felek 2012. december 31-ére változtatták. 2012.

Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson kívül elbírált Mfv.I.10.019/2016. számú ügyről szolgálati jogviszony megszüntetésének jogkövetkezményei tárgyában

A felperesek bírói szolgálati jogviszonyban álltak, míg Magyarország Köztársasági Elnöke a felső korhatár elérésére tekintettel 2012. június 30-ával felmentette őket. Az I. rendű felperes 2012. június 1-jétől 2014. március 18-áig, a II. rendű felperes 2012. július 1-jétől 2013. április 30-áig igazságügyi alkalmazottként dolgozott. A felperesek 2013 áprilisában úgy nyilatkoztak, hogy bírói szolgálati jogviszonyuk helyreállítását nem kérik. Az alperes a felpereseknek 12 havi bírói illetményüknek megfelelő átalánykártérítést megfizetett.

Tájékoztató a Kúria M.II. tanácsa által elbírált Mfv.II.10.086/2016. számú jelentős ügyről a kötetlen munkarend és a munkaidő-nyilvántartásra vonatkozó kötelezettség tárgyában

A peres eljárásban érintett három munkavállaló áruházvezető-helyettesként állt a felperes alkalmazásában. A munkáltató elvárta, hogy az áruház nyitva tartási idejében hétfőtől szombatig 6 órától 22 óráig, vasárnap 8 órától 19 óráig egy-egy ügyeletes vezető tartózkodjon az áruház területén és végezzen munkát. Ennek a helyettes vezetők az általuk elkészített beosztás szerint tettek eleget. A Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve 2013.

Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson elbírált Mfv.I.10.700/2015. számú ügyről felmentés jogellenességének megállapítása tárgyában

A felperes kormánytisztviselői jogviszonyban állt alperesnél. Az alperes képviseletében S.E. a felperes tanulmányi szabadsága alatt 2011. január 17-én postai úton a 2010. évi LVIII. törvény (Ktjv.) 8. § (1) bekezdés b) pontjára alapított felmentést közölt 2011. január 1-jével kezdődő felmentési idővel. A felperes kezdeményezésére az alperes a jognyilatkozatot visszavonta, majd U. Gy. aláírásával a felmentést ismételten kiadták 2011. február 10-én, melyben a felmentési idő kezdetét 2011. február 8-ában jelölték meg.

Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson kívül elbírált Mfv.I.10.179/2016. számú ügyről kártérítés tárgyában

A felperes 1997. január 31-étől állt az I. rendű alperes alkalmazásában gazdasági igazgató munkakörben. Az I. rendű alperes 2000. szeptember 4-én kelt rendes felmondással a felperes munkaviszonyát megszüntette bizalomvesztésre hivatkozással. Az I. rendű alperes a 2000. szeptember 5-én kelt intézkedésével rendkívüli felmondást adott ki a munkáltató érdekeinek veszélyeztetése, vezetőhöz méltatlan magatartás miatt. Az I. rendű alperes 2003. január 1-jétől végelszámolás alatt állt. 2007. november 15-étől felszámolási eljárás van vele szemben folyamatban. Az I. és a II.