Közigazgatási ügyek

Közigazgatási ügyek

Tájékoztató a Kfv.VI.37.435/2016.; Kfv.VI.37.438/2016. és Kfv.VI.37.439/2016. számú rendészettel kapcsolatos jelentős ügyben

A bilincs alkalmazása jogszerűségének megítélése során az ahhoz vezető folyamat egészét kell értékelni, figyelembe véve az intézkedés alá vont személy veszélyességét, a biztonsági kockázatot és a közelben lakó, tartózkodó civilek, valamint a rendőrök védelmét is.

Tájékoztató a Kúria Kfv.V.35.073/2016. számú, a fordított adózású ügylet során megfizetett előleg körében meghozott döntéséről

Felperes az adóhatóság által vizsgált időszakban (2010. május – szeptember) a számlakibocsátó építési munkákról kiállított, áfa-t tartalmazó előlegszámláit befogadta, és az adót bevallásában levonásba helyezte. Az adóhatóság azt állapította meg, hogy adózó a számlakibocsátó (határozatokban megjelölt) számlái alapján az adólevonás jogát nem gyakorolhatja.

Felperes közigazgatási pert kezdeményezett az adóhatározatok bíróság általi felülvizsgálata iránt.

Tájékoztató a Kúria Kfv.III.37.582/2016. számú jelentős döntéséről

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2013 év végén összesen körülbelül 10 milliárd forint bírságot szabott ki 11 pénzügyi intézménnyel szemben, egy további bank kartellezését pedig bírság kiszabása nélkül állapította meg. A hatóság megállapította, hogy a bankok a 2011 őszétől 2012 január végéig tartó, deviza jelzáloghitelek piacitól eltérő alacsonyabb, fix áron történő végtörlesztési időszak tekintetében a deviza jelzáloghitelek kiváltására alkalmas forinthitelek lakosság részére való értékesített mennyiségének csökkentése érdekében stratégiáikat összehangolták.

Tájékoztató az illetékmentes vagyonszerzéskor kötelező hatósági eljárás tárgykörű Kfv.V.35.169/2016/9. számú eseti döntésről

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvényben (a továbbiakban: Itv.) az „Első rész Általános rendelkezések I. fejezet”-ben meghatározott, hogy öröklés esetén (1.§ (1) bekezdés) vagyonszerzési illetéket kell fizetni, és a „Második rész Vagyonszerzési illetékek II. fejezet”-ben szabályozott az öröklési illetékezés.  Az öröklési illetékfizetés általános előírása alól az Itv. 16.§-a tartalmazza a kivételi szabályokat, az öröklési illeték alóli mentesség rendelkezéseit. 

A pénzügyi rendezettségi feltétel miatt vissza nem térített áfára jutó kamattal összefüggésben kialakult jogvita részletkérdései (Kfv.I.35.472/2016/5.)

[1]   A negyedéves bevalló felperes részére az adóhatóság 2012. július 9-én 420.000.000 Ft visszatartott általános forgalmi adót (a továbbiakban: áfa) utalt ki pénzügyi ellenőrzéseket követően.

[2]      Felperes 2015. április 13-án terjesztette elő az áfa késedelmes kiutalása miatt késedelmi kamat megállapítására irányuló kérelmét az elsőfokú adóhatóságnál 2006. január 1. és 2010. december 31. közti időszakra vonatkozóan 260.178.500 Ft összegben.

Tájékoztató a Kúria Kfv.III.37.655/2016. számú ügyében

Termőföld elbirtoklásának kérdésében polgári per bírósága dönt. Az ezen perben beszerzett, szerzőképességet igazoló hatósági bizonyítvány kiállítása csak akkor lehetséges, ha annak törvényi feltételei fennállnak. Olyan jogi személy részére, aki nem tartozik a földforgalmi törvény által meghatározott kivételi körbe, hatósági bizonyítvány kiállítása megtagadásának van helye.