Sajtó

Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson elbírált ügyről- baleseti kártérítés tárgyában

Mfv.I.10.630/2013.

A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes balesete akként következett be, hogy az általa használt gép mosójából az elhasználódott hűtővizet szivattyúzta le egy erre rendszeresített kocsira szerelt 200 literes hordóba. A megtelt hordó szerszámmosóhoz kiürítés céljából történő tolatása közben egy vízvető emelkedőn a kocsi megbillent, a hordó felborult, a felperes egyensúlyát vesztve hanyatt esett. A baleset következtében három hátcsigolya és bal csukló orsócsont törését szenvedett el.

Összefoglaló a Kúria döntéséről az Mfv.III.10.649/2013. számú, Khetv. 7. § (1) bekezdés f) pontja alapján történő korhatár előtti ellátás megállapítása tárgyában indult ügyben hozott határozatról

A másodfokú társadalombiztosítási szerv az alperes 2012. május 17-én kelt határozatát – amellyel a felperes korhatár előtti ellátás megállapítására irányuló kérelmét elutasította – helybenhagyta. A munkaügyi bíróság a másodfokú határozatot az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú szervet új eljárásra, az ellátás 2012. április 21. napjától való megállapításra kötelezte, mert a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény (Khetv.) 7.

Összefoglaló a Kúria döntéséről az Mfv.III.10.654/2013. számú, ápolási díj megállapítása tárgyában indult ügyben hozott határozatról

A másodfokú társadalombiztosítási szerv az elsőfokú, megváltozott munkaképességű személyek ellátása megállapítására irányuló igénybejelentést elutasító határozatot helybenhagyta azzal az indokolással, hogy a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról szóló 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) 5. §-a szerint az ápolási díj nem minősül biztosítási jogviszonynak.

Összefoglaló a Kúria Mfv.II.10.197/2014. számú ügyben hozott elvi jelentőségű határozatáról

A kérelmezett munkáltatónál 2011. január 28-án megszűnt az üzemi tanács, ezért a kérelmező szakszervezet 2011. február 2-án új üzemi tanács választás érdekében választási bizottságot hozott létre. A bíróság a kérelmező kérelmére 2012. június 19-én megállapította, hogy erre jogszerűen került sor. 2012. október 7-én a választási bizottság elnöke írásban kérte a munkáltatótól a választásra jogosult, illetve a választható munkavállalók névjegyzékének kiadását, mely teljesítését arra figyelemmel tagadta meg a kérelmezett, hogy azt már 2011.