Összefoglaló a Pkf.I.24.874/2014. számú elvi jelentőségű ügyben

Dátum

A felperes keresetét látszólagos tárgyi keresethalmazatként terjesztette elő: a vételárnak és kamatának a megfizetését harmadlagosan abban az esetben igényelte az I. rendű alperestől, ha bíróság nem találja alaposnak sem az elsődleges, sem a másodlagos (az eredeti állapot teljes körű, illetve részleges helyreállítására vonatkozó, az I. rendű alperesen kívül a további alperesekkel szemben is előterjesztett) követelését. A törvényszék ítéletével a keresetet elutasította és a felperest az I. rendű alperes javára perköltség megfizetésére kötelezte. A felperes fellebbezését elbíráló ítélőtábla részítéletével - az I. rendű alperes javára megítélt perköltségre is kiterjedően - hatályon kívül helyezte a harmadlagos keresetet elutasító rendelkezését, ebben a keretben a törvényszéket új eljárásra, új határozat hozatalára utasította, egyebekben az ítéletet helybenhagyta, a felperes és az I. rendű alperes fellebbezési költségét csupán megállapította.

Az I. rendű alperes az ítélőtábla részítéletének kiegészítését kérte arra hivatkozással, hogy az elsődleges és a másodlagos keresetben pernyertessé vált, azonban az ítélőtábla elmulasztott rendelkezni költségének megtérítéséről.

Az ítélőtábla elutasította a részítélet kiegészítése iránti kérelmet és rámutatott: a harmadlagos kereseti kérelem elbírálásától függ annak a kérdésnek az eldöntése, hogy a felperes vagy az I. rendű alperes lesz-e a pernyertes.

Az I. rendű alperes végzés elleni fellebbezését elbíráló Kúria helybenhagyta az ítélőtábla határozatát és kifejtette, hogy a felperes keresetei látszólagos, ezen belül: eshetőleges tárgyi keresethalmazatot alkottak, amely nem jelent keresettöbbséget, nem valódi keresethalmazat. Mivel a keresetek sorrendje is köti a bíróságot, csak a sorrendben megelőző igény elutasítása esetén válik elbírálhatóvá a sorrendben hátrább álló igény, azonban ekkor is egyetlen igény érvényesítése történik. Az I. rendű alperes akkor válik teljes egészében pernyertessé, ha a bíróság az eshetőlegesen előterjesztett keresetek mindegyikét elutasítja, a perköltség viseléséről a harmadlagos kereset eldöntését követően lehet határozni.

Utalt rá a Kúria: eshetőleges keresetek esetén nem hozható részítélet, mert valójában csak egyetlen igény érvényesítése történik. Az adott körülmények között a látszólagos tárgyi keresethalmazat ellenére amiatt kerülhetett sor részítélet meghozatalára, mert a felperes elsődleges keresete a II-XVI. rendű alperesekkel szemben „végleges” elbírálást nyert.

Budapest, 2014. november 4.

A Kúria Sajtótitkársága