Sajtó

Sajtóközlemény a Gfv.VII.30.112/2015. számú elvi jelentőségű ügyben hozott határozatról

A közérdekű perben a felperes a pénzügyi intézmény  alperes által kölcsönszerződésekben és lízingszerződésekben alkalmazott üzletszabályzatok egyes rendelkezései tisztességtelenségének megállapítását kérte.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetének túlnyomórész helytadott. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és több üzletszabályzati rendelkezés tekintetében a keresetet elutasította.

Sajtóközlemény a Gfv.VII.30.122/2015. számú egyedi ügyben hozott határozatról

A Magyar Állam a K. Kft. és társa alperesek ellen indított perben egyebek mellett kötbér megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket arra hivatkozással, hogy a korábban a peres felek között játékkaszinó üzemeltetésére létrejött koncessziós szerződésben vállalt kötelezettségeiket az alperesek nem, illetve késedelmesen teljesítették.

Tájékoztató a Kúria által Mfv.II.10.121/2015. szám alatti ügyben hozott határozatról, amely szerint a közalkalmazotti jogviszony utólagos helyreállítása nem érinti a jogellenes felmentés miatt járó átalány-kártérítésre jogosultságot

A felperes közalkalmazotti jogviszonyban állt az alperessel, ahol 1997. október 1-jétől magasabb vezetői megbízást is ellátott. A képviselő-testület visszavonta vezetői megbízását, az intézkedés azonban közalkalmazotti jogviszonyát nem érintette. Ezt követően 2011. június 21-én a munkáltató létszámleépítésre hivatkozva felmentéssel megszüntette közalkalmazotti jogviszonyt. A felperes ezt sérelmezve keresetet nyújtott be és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 34. § (2) és (3) bekezdésében foglalt jogkövetkezmények alkalmazását kérte.

Tájékoztató az Mfv.II.10.101/2015. szám alatt folyamatban volt, a vezető állású munkavállaló munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntető intézkedés jogellenességének jogkövetkezményei iránti perben hozott határozatról

A felperesnek, mint az alperesi zrt. vezérigazgatójának a munkáltató a 2010. augusztus 16-án kelt intézkedésével rendkívüli felmondással megszüntette a munkaviszonyát. Ezt  többek között azzal indokolta, hogy a vezérigazgató teljesítés nélkül írt alá teljesítési igazolást, és ez alapján az alperes könyveibe bevezette és aktiválta a nem létező, át nem vett fiktív szoftvereket, továbbá 38 szakértő nap teljesítményét anélkül igazolta, hogy annak teljesítésére bármilyen dokumentáció állt volna a rendelkezésére.

Sajtóközlemény a Gfv.VII.30.087/2015/4 számú ügyben hozott elvi jelentőségű határozatról

A felperes mint az alperes részvényese az alperes igazgatósága által hozott határozat hatályon kívül helyezése iránt nyújtott be keresetet a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. tv. (Gt.) 45. § (1) bekezdése alapján.

Az elsőfokú bíróság keresetet elutasító ítéletét a másodfokú bíróság helybenhagyta.