A Kínai Népköztársaság Legfelsőbb Népi Bírósága delegációjának hivatalos látogatása a Kúrián

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2015. július 9.

Ország: Magyarország
Város: Budapest

Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke meghívására a Kínai Népköztársaság Legfelsőbb Népi Bíróságának elnökhelyettese, Li Shaoping úr vezetésével öttagú kínai bírósági delegáció tett hivatalos látogatást a Kúrián 2015. július 8 12. között. A delegáció tárgyalásokat folytatott a Kúria vezetésével, ellátogatott az Országos Bírósági Hivatalba, valamint találkozott a Budapest Környéki Törvényszék és a Szentendrei Járásbíróság vezetőivel. A megbeszélések során a kínai delegáció külön hangsúlyt fektetett a gazdasági, társadalmi átalakulással összefüggő, a bírók és a bíróságok függetlenségét érintő kérdésekre, valamint az azokhoz kapcsolódó igazságügyi szervezeti reformokra. A kínai küldöttség tagjai kiemelkedően fontosnak ítélték meg államszervezetük továbbfejlesztéséhez kapcsolódóan a hasznosítható külföldi tapasztalatok megismerhetőségének lehetőségét és a szakmai párbeszédet a két ország legfelsőbb bírói fóruma között.

Budapest, 2015. július 17.

A Kúria Sajtótitkársága