Sajtó

Bíróságok Napja

 A Kúria elnökének ünnepi beszéde.

Ünnepi beszéd a 2015. évi Bíróságok Napja alkalmából

Tisztelt Handó Elnök Asszony!
Tisztelt Hámori Elnök Úr!
Tisztelt Kollégák!

Ma három dologról szeretnék szót ejteni. A bennünket terhelő feladatról, a nyugodt öntudatról és az általunk örökölt és teremtett, generációkon átívelő értékekről.

Tisztelt Ünneplők!

Összefoglaló a szolgálati járandóság folyósításának szüneteltetése tárgyában hozott – az Alkotmánybíróság (AB) eljárásának kezdeményezése során hozott AB határozattal érintett – Mfv.III.10.254/2015. számú határozatról

A munkaügyi bíróság elutasította a felperes keresetét, amelyben a szolgálati járandósága folyósításának 2012. december 1-jei hatállyal történő szüneteltetését elrendelő társadalombiztosítási határozat felülvizsgálatát az alapul szolgáló jogszabályok alaptörvény-ellenessége miatt kérte. A bíróság az AB eljárásának kezdeményezését a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény (Knymt.) egyes rendelkezései vizsgálata tárgyában hozott 23/2013. (IX. 25.) AB határozat alapján, valamint azért mellőzte, mert a felperes által megjelölt, Knymt. 3.

Összefoglaló a szolgálati járandóság folyósításának szüneteltetése tárgyában hozott – az Alkotmánybíróság eljárásának kezdeményezése során hozott Alkotmánybírósági határozattal érintett – Mfv.III.10.255/2015. számú határozatról

A munkaügyi bíróság elutasította a felperes keresetét, amelyben a szolgálati járandósága folyósításának 2013. június 1-jei hatállyal történő szüneteltetését elrendelő társadalombiztosítási határozat felülvizsgálatát az alapul szolgáló jogszabályok alaptörvény-ellenessége miatt kérte. A bíróság a határozatok meghozatala során alkalmazott jogszabályokat – a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény (Knymt.) vizsgálata során hozott 23/2013.

Tájékoztató a Kúria Mfv.II.10.183/2015. számú ügyben hozott elvi határozatáról, mely szerint a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén a kárt okozó munkáltatót terheli a bizonyítás a munkavállaló kárenyhítési kötelezettsége körében

A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes 2009. augusztus 1-jétől állt az alperes alkalmazásában üzletkötő munkakörben. A munkáltató 2012. október 26-án felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát.

A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a  felmondás jogellenességére tekintettel kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek kártérítésként 4.755.136 forintot és késedelmi kamatát.