Pfv.III.21.593/2014/4.szám
A veszélyes üzemi felelősséget megalapozó környezetveszélyeztető tevékenységgel okozott kárnak minősül a környezet igénybevételével, illetőleg terhelésével járó tevékenységgel vagy mulasztással okozott kár. A felperesek keresete ezen a jogellenes magatartáson alapult, az alperesnek ennek ismeretében kellett volna magát a felelősség alól kimentenie. Az alperes nem bizonyította, hogy tevékenysége a környezetet nem terhelte, környezetveszélyeztető tevékenységet nem folytatott. A környezetveszélyeztetés nem azért volt megállapítható, mert a katasztrófa bekövetkezett, hanem az folyamatosan fennállt és a szigetelés nélkül tárolt veszélyes anyag folyamatosan magában hordozta annak veszélyét, amelynek következményeként a károsodás bekövetkezett. A Kúria az azonos tényeken alapuló más keresetet elbíráló közbenső ítélet indokolásában megállapította, hogy a környezetveszélyeztetés lényege abban áll, hogy a szigetelés nélkül talajra tett építményben, a talajjal közvetlenül érintkezve tárolt az alperes egyértelműen veszélyes anyagot, ami végső soron a terhet hordó talajba szivárgott. Ezzel a talajban szerkezeti változások következtek be, szilárdsága, teherbíró tulajdonsága csökkent, az altalaj agyagos része ellágyult, hátrányára változott, a kémiai változás hatására az altalajban hátrányos folyamat indult, amelyhez képest nem lényeges, hogy a megromlott állagú gátfalban milyen típusú törés következett be. A kártérítési felelősség szempontjából az a döntő, hogy a tevékenységi körhöz tartozó belső ok váltotta ki a károsodást. Az alperes környezetet veszélyeztető tevékenysége közvetlenül kapcsolódott a károkozáshoz, mert a kár bekövetkezése éppen az alperes tevékenységének azzal a mozzanatával állt okozati összefüggésben, amely miatt a tevékenység környezetet veszélyeztetőnek minősül, ennélfogva eleve nem tekinthető tevékenységi körön kívüli oknak. A kártérítési felelősség jogalapját mindezek folytán a jogerős ítélet helyesen állapította meg.
Budapest, 2015. május 13.
A Kúria Sajtótitkársága