Polgári ügyek

Polgári ügyek

Tájékoztató a Pfv.VI.22.317/2016. számú, az abszolút hatályú dologi jogok és a relatív szerkezetű kötelmi jogok közötti különbségtétel elvi kérdését felvető jelentős egyedi ügyben

A jogvita elvi kérdés szempontjából irányadó tényállása szerint a felperes eladó és az I. rendű alperes vevő felbontották a korábban megkötött ingatlan adásvételi szerződésüket. Az I. rendű alperes azonban megtagadta a hozzájárulását a felperes tulajdonjoga visszajegyzéséhez, sőt jelzálogjogot alapított az ingatlanon a II. rendű alperes javára. Egy előzményi perben a bíróság pótolta a felperes tulajdonjoga bejegyzéséhez szükséges jognyilatkozatot.

Tájékoztató a Pfv.I.20.316/2016. számú egyedi ügyben, végrehajtási igényperben a foglalás alóli feloldásra alapot adó kötelmi igény keletkezéséről, üzletrészre vonatkozó vételi jog gyakorlása esetén

 A felperes kft. – szindikátusi szerződés kikötéseinek megfelelően – megküldte az üzletrész vételi jogának gyakorlására vonatkozó nyilatkozatát az üzletrész tulajdonosának, az opciós vételárat azonban nem közölte. A felperes kft. és az üzletrész tulajdonosa a szindikátusi szerződésben részletesen szabályozták az opciós vételár megállapításának módját és kötelezettséget vállaltak arra, hogy a vételár közlését követően adásvételi szerződést fognak aláírni.

Tájékoztató a Pfv.V.20.555/2016/10. sz. egyedi ügyben, vállalkozási szerződésből eredő díjkövetelés egyes elemeinek bizonyítása tárgyában

A felperes mint vállalkozó és az alperes mint megrendelő között vállalkozási szerződés jött létre az alperes által az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott támogatással megvalósítandó projekt (tehenészeti telep korszerűsítése és bővítése) tárgyában. A felek a szerződést több alkalommal módosították, és pótmunkák megrendelésére is sor került. Az alperes vállalta a technológiai eszközök beszerzésének elhúzódása miatti árfolyamváltozásból eredő felperesi többletköltségek megfizetését.

Tájékoztató a Pfv.VI.22.123/2015. számú, szerződések jogszabályba ütközés miatti semmisségéről szóló egyedi ügyben

Az I-II. rendű alpereseket a III-XLI. rendű alperesekkel kötött szerződések alapján, az ellenük jogosulatlan pénzintézeti tevékenység bűntettének az elkövetése miatt folyamatban volt büntetőügyben a bíróság jogerősen elítélte. A Kúria előtti perben az Ügyész – egyebek mellett azok jogszabályba ütközése folytán (a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 3. § (3) és (4) bekezdés) – kérte az alperesek által e tevékenység körében kötött szerződések semmisségének a megállapítását.

Tájékoztató a Kúria döntéséről a Pfv.IV.20.963/2016. számú közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított ügyben

A jogerős ítélet elutasította a felperes keresetét amelyben kérte, hogy a bíróság a Ptk. 349. és 339. §-a alapján kötelezze az alperest 2.798.156.000 forint kártérítés és járulékai megfizetésére, mert álláspontja szerint az alperes a pénzügyi tevékenység végzésére vonatkozó engedélyét jogszabálysértő határozatával vonta vissza és ezzel a működését lehetetlenné tette.

Tájékoztató a Kúria döntéséről a Pfv.V.21.600/2016/6. számú egyedi ügyben, atipikus szerződés értelmezésének kérdéseiről

A peres felek között atipikus szerződés jött létre a nyomtatott telefonkönyv üzletág alperesi tevékenységből való kiszervezése érdekében. A szerződés sajátosan 10 éves periódusokban határozta meg az együttműködés, illetve annak meghosszabbítása kereteit, felmondás esetén történő megszűnés esetére végkielégítés fizetési jogkövetkezmény előírásával, és versenytilalmi megállapodást is tartalmazott.

A szerződés 2012-es megszűnésével összefüggésben a felperes által érvényesített 25 millió euro kártérítési és kártalanítási igényt a bíróság jogerős ítéletével elutasította.

Tájékoztató a Pfv.I.20.196/2016. számú egyedi ügyben, társasháztulajdon esetében a közös tulajdon természetbeni megosztására vonatkozó szabályok alkalmazásának lehetőségéről

A felperesek a kilenc lakásos, három különálló épületből álló társasháztulajdon olyan módon történő megszüntetését kérték a Ptk. közös tulajdon megszüntetésére vonatkozó szabályai alapján, hogy a C épületben lévő, osztatlan közös tulajdonukban álló három albetét a hozzá tartozó telekhányaddal együtt az építésügyi hatóság engedélye alapján átcsatolásra kerüljön az I. rendű felperes résztulajdonát képező szomszédos ingatlanhoz.

Tájékoztató a Pfv.IV.20.515/2016. számú bírósági jogkörben okozott kár megtérítésével kapcsolatos ügyben

A jogerős közbenső ítélet megállapította az alperes kártérítési felelősségét a kirívóan súlyos jogalkalmazási tévedés miatt, egyúttal az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította, mert nem állt rendelkezésre elegendő peradat a kár mibenlétének, összegének és az alperes magatartásával való okozati összefüggésének megállapításához.

Tájékoztató a Pfv.V.21.348/2016/6. sz. egyedi ügyben, a szerződéstől való jogszerű elállás objektív jogkövetkezményének a szerződés megszegésével okozott károkért való felelősségtől való elhatárolása

A peres felek között adásvételi szerződés jött létre 4 gépjármű tulajdonjogának átruházására. Az alperes a tulajdonjogot azért nem tudta a felperesre átruházni, mert egy sajátos szerződéses láncolatban kívánták az ügyletet lebonyolítani, azonban egy korábbi jogszerző társaság egyik ügyvezetője bűncselekmény elkövetésével a vételárat nem az eredeti eladó tulajdonosnak fizette meg, hanem saját céljaira használta fel.

Tájékoztató a Pfv.I.21.109/2016. számú egyedi ügyben külföldi választottbírósági határozat végrehajtási tanúsítvánnyal való ellátása tárgyában

 A szerződő felek a szerződésükből eredő vitás kérdések rendezésére bahreini választottbíróság eljárását kötötték ki. A bahreini választottbíróság marasztalta a magyarországi székhelyű adóst, a választottbírósági ítélet érvénytelenítésére irányuló kereset nem vezetett eredményre. A magyarországi elsőfokú bíróság végrehajtási tanúsítvánnyal látta el a külföldi választottbírósági határozatot, az adós fellebbezését elbíráló másodfokú bíróság a végzést helybenhagyta.