Tájékoztató a Pfv.VI.22.123/2015. számú, szerződések jogszabályba ütközés miatti semmisségéről szóló egyedi ügyben

Dátum

Az I-II. rendű alpereseket a III-XLI. rendű alperesekkel kötött szerződések alapján, az ellenük jogosulatlan pénzintézeti tevékenység bűntettének az elkövetése miatt folyamatban volt büntetőügyben a bíróság jogerősen elítélte. A Kúria előtti perben az Ügyész – egyebek mellett azok jogszabályba ütközése folytán (a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 3. § (3) és (4) bekezdés) – kérte az alperesek által e tevékenység körében kötött szerződések semmisségének a megállapítását.

A Kúria az ügyben a jogerős ítéletben leírtakkal szemben kifejtette, hogy ha a szerződés a polgári jogi jogviszonyokat szabályozó jogszabály olyan kötelező rendelkezésébe ütközik, amely lényegi módon szabályozza a jogviszony létrejöttével kapcsolatos eljárást, a képviseleti jogosultságot, a szerződés tartalmát, tárgyát, vagy egyéb más lényeges körülményt, akkor a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 200. § (2) bekezdése alapján a szerződés semmissége állapítható meg még akkor is, ha a jogszabály ezt a szankciót kifejezetten nem fűzte a megsértéséhez. Az ilyen jellegű ügyekben ennek megfelelően vizsgálni kell, hogy az irányadó jogszabály célja a más jogági szankció mellett a megsértésével kötött szerződések érvényességének a fenntartása, vagy annak tiltása volt.

A Kúria mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a jogosulatlan pénzügyi tevékenységet folytató személyek által kötött szerződések a jogszabályba ütközésük folytán semmisek, azokhoz polgári jogi jogkövetkezmények nem fűződhetnek, mert a tiltó jogszabályi rendelkezés célja miatt nem engedhető meg, hogy az ilyen jellegű, üzletszerűen kötött szerződések polgári jogi jogkövetkezmények levonása nélkül maradjanak.

Budapest, 2016. november 16.

A Kúria Sajtótitkársága