Egyedi ügyek

Az elsőfokú építésügyi hatóság a felperes kérelmére a meglévő üzemanyagtöltő állomás „shop és gasztro” épületének építésére az építési engedélyt a csatolt tervdokumentáció alapján megadta. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Hangsúlyozta, a perbeli ingatlannak egy közterülettel határos határvonala van annak teljes szélességében, és erről a közterületről az ingatlan gépjárművel közvetlenül megközelíthető.

Az ÁFA levonás feltétele, hogy a beszerzés adóköteles termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás érdekében történjen. Ezen feltétel megvalósulását egyedileg kell vizsgálni.

Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett, melynek eredményeként meghozott határozatában kötelezte a felperest adókülönbözet, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére. Az indokolás szerint a felperes részéről befogadott számlák nem tekinthetők hiteles bizonylatnak, ezért az azokban szereplő általános forgalmi adó nem vonható le.

A perek egyesítése esetén az ítélet rendelkezései, akkor terjednek ki valamennyi kereseti kérelemre, amennyiben az az ítélet indokolásából megállapítható. Ebből a szempontból nem irányadó az, hogy az ítélet rendelkező része a keresetre egyes, vagy többes számban utal.

A társadalombiztosítási szervek arra tekintettel, hogy a felperes 57%-os egészségi állapot mellett rehabilitálható, B1 minősítési kategóriába tartozik, a rehabilitációs ellátásra jogosultságát állapították meg. A bíróság a 2.M.858/2012/31. számú jogerős ítéletével megállapította, hogy a felperes B2 minősítési csoportba tartozó és az alperesnek a rokkantsági ellátás összegéről kellett döntenie az új eljárásban. A 2.M.858/2012. szám alatt folyamatban volt peres eljárásnak a felperes „állapotjavulása” nem volt a tárgya tekintettel arra, hogy az Mmtv. 33/A.

A közigazgatási és munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1997. szeptember 1-jén létesített általános sebész szakorvosként közalkalmazotti jogviszonyt a d-i Sz.P. Kórházban, ahol osztályvezetői feladatokat látott el. A közalkalmazotti jogviszonya 2005. december 31-éig állt fenn ezen intézménynél, 2006. január 1-jétől a szakfeladatot átvevő Sz.P. Kórház Közhasznú Társaság - jelen per I. rendű alperesének jogelődje - foglalkoztatta a Kjt. 25/A. § rendelkezései alapján.

A felperes 2003. április 14-étől határozatlan idejű munkaviszonyban területi kereskedelmi képviselő munkakörben állt az alperes alkalmazásában. A munkaszerződése 3. pontja szerint a munkavégzés helye változó, a munkakör jellegéhez, a munkáltató utasításához igazodó. A munkavégzés a munkavállalók által 12 hétre előre készített túraterv alapján történt. A munkavégzés napi munkaidő-keretben 8.00 és 17.00 óra között történt. A 8.00 órai munkakezdés a túraterv szerinti első üzletbe való megérkezéssel kezdődött. Az utolsó üzletet leghamarabb 17.00 órakor lehetett elhagyni.

A kiemelt jelentőségű ügyben a külföldi társaság felperes az ugyancsak külföldi alperesekkel 2006-ban megkötött üzletrész adásvételi szerződés érvénytelenségének a megállapítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a szerződés megkötésekor az alperesekkel abban a közös téves feltevésben volt, hogy az alperesek tulajdonában álló társaság a tulajdonosa egy értékes ingatlannak.

A kiemelt ügyben irányadó tényállás szerint az I. rendű alperes 1989-ben vásárolta meg a felperestől a perbeli ingatlant, majd annak egy tulajdoni illetőségét 1999-ben továbbértékesítette a III. rendű alperesnek. A III. rendű alperes tulajdonjoga bejegyzése iránti kérelmének az ingatlan-nyilvántartásba történt benyújtását és széljegyzését követően a felperes pert indított egyebek mellett az I. rendű alperessel kötött szerződése, valamint az I. és III.

A peres felek 1994. március 9-én együttműködési megállapodást kötöttek. A szerződéskötést követően a felperes az erőforrásait az alperes által folyamatosan kilátásba helyezett kutatásfejlesztési, gyártási és gyártásfejlesztési feladatokra koncentrálta, utóbb azonban az alperesi érdekmúlás miatt az együttműködés okafogyottá vált. A felek a kialakult helyzet, az együttműködés meghiúsulásából eredő felperesi kárigény rendezése érdekében 1999. november 23-án egyezséget kötöttek egymással, amelyben megállapították, hogy az 1994.