Sajtó

Ünnepi ülés a Fővárosi Ítélőtábla fennállásának 10. évfordulója alkalmából

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2013. szeptember 16-án , hétfőn  10.30 órakor ünnepi ülést tartunk a  Kúria Dísztermében a Fővárosi Ítélőtábla fennállásának 10. évfordulója alkalmából.

Az ülésen a Fővárosi Ítélőtábla elnökének megnyitója után köszöntőt mond Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke és Dr. Kovács Mária, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese.

Tájékoztató a Kúria Pfv.IV.20.546/2013. számú ügyben hozott határozatáról

A szélesebb közérdeklődésre számot tartó ügyben a jogerős ítélet elutasította a felperes keresetét, amelyben sajtó-helyreigazítás közzétételére kérte kötelezni az alperest az általa sugárzott televíziós műsorban keltett hamis látszat miatt.
 
A felperes felülvizsgálati kérelmében azzal támadta a jogerős ítéletet, hogy az a Pp.206.§ (1) bekezdésébe ütköző módon értékelte a per tárgyát képező műsor anyagát, illetve hogy a határozat nem felel meg a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (Smtv.) rendelkezéseinek.

Tájékoztató a Kúria dohánytermékek árusításával kapcsolatos országos népszavazási kezdeményezések tárgyában meghozott döntéseiről

(Knk.37.521/2013., Knk.37.522/2013., Knk.37.484/2013., Knk.37.485/2013.)

Az Országos Választási Bizottság (a továbbiakban: OVB) határozataiban hitelesítette azokat az  országos népszavazási kezdeményezésre irányuló aláírásgyűjtő ívek mintapéldányait, amelyen a következő kérdések szerepeltek:

Tájékoztató a Kúria Knk.37.504/2013/2. számú ügyben hozott határozatáról (aktív eutanázia megengedhetőségére vonatkozó országos népi kezdeményezés)

Az Országos Választási Bizottság a 79/2013. (VII.9.) számú határozatával hitelesítette azt az aláírás gyűjtő ív mintapéldányát, amely népi kezdeményezésre az alábbi kérdést kívánta bocsátani:
„„Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedő felnőtt korúak orvosi segítséggel vethessenek véget az életüknek?”

A Kúria megállapította, hogy a fenti kérdést hitelesítő OVB határozat törvénysértő, ezért az OVB határozatot megsemmisítette és az OVB.-t új eljárásra utasította.

Tájékoztató a Kúria által elbírált ügyről: rendkívüli felmondást megalapozza az a munkavállalói magatartás, ha a mulasztásával lehetővé teszi az üzemanyag eltulajdonítását

Mfv.I.10.726/2012.

Különösen munkaigényes, a Kúria M.I. tanácsa által 2013. szeptember 4-én megtartott tárgyaláson kívül elbírált ügy.

A felperes keresete a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására, ennek jogkövetkezményei alkalmazására és a kártérítési határozat hatályon kívül helyezésére, elmaradt üzemanyag-megtakarítás kifizetésére irányult.