Sajtó

Tájékoztató a Kúria Pfv.V.20.020/2013. számú elvi jelentőségű ügyben hozott határozatáról

A megyei jogú város önkormányzata 2009. január 1-től attól függetlenül köteles az ellátás költségeinek viselésére, hogy a megyei jogú város területéről származó gyermekek 2009. január 1. napját megelőzően hozott határozat alapján részesültek-e már ellátásban, vagy arra csak 2009. január 1. napját követően került sor.
 

Tájékoztató a Kúria Pfv.II.21.768/2012. számú ügyben hozott határozatáról

A felperes és az I. r. alperes házassági életközössége 1997. június 30-án szűnt meg és az I. r. alperes 1998. január 21-én 9.000.000 forintért vásárolta meg azt az ingatlant, amelyet később eladott a IV. r. alperesnek, majd „visszabérelte” tőle. Az alapperben a felperes a keresetében – más igények mellett - annak megállapítását kérte, hogy az ingatlan vételárát az I. r. alperes házastársi közös vagyoni forrásból fizette ki. Erre tekintettel kérte az I. és a IV. r. alperesek közötti adásvételi, valamint bérleti szerződés érvénytelenségének, illetve hatálytalanságának megállapítását.