Sajtó

Dr. Darák Péter részvétele az európai uniós főbírák Hálózatának római ülésén

Ország: Olaszország
Város: Róma

Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke 2014. június 12-13. között Rómában részt vett az Európai Unió Legfelsőbb Bírósági Elnökei Hálózatának rendes évi konferenciáján, amelynek fő témája a legfelsőbb bíróságok és az alsóbb fokú bíróságok kapcsolatrendszere volt.

Budapest, 2014. július 4.

A Kúria Sajtótitkársága

Tájékoztató a Bhar.I.282/2014. számú ügyhöz

A terheltet a Miskolci Törvényszék a 2013. június 21-én meghozott 12.B.610/2012/79. számú ítéletében bűnösnek mondta ki bűnpártolás bűntettében és végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. Emberölés bűntettének kísérlete és engedély nélküli tartással elkövetett lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntettének vádja alól felmentette.

A Debreceni Ítélőtábla a 2013. december 2. napján kelt Bf.I.671/2013/3. számú ítéletével az első fokú ítéletet megváltoztatta, és a vádlott bűnösségét lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében is megállapította.

Tájékoztató a Bfv.I.534/2014. számú ügyhöz

A terheltet az eljárt bíróságok lopás bűntette [Btk. 370. §-a (1) bekezdés, (2) bekezdés bc) pontja, (4) bekezdés b) pontja] miatt egy év tíz hónap szabadságvesztés büntetésre és két év közügyektől eltiltásra ítélték. Megállapították, hogy szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön, és a terhelt legkorábban a büntetés háromnegyed részének eltöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Tájékoztató a Kúria által elbírált ügyről fegyelmi határozat hatályon kívül helyezése tárgyában

Mfv.II.10.123/2014.

A felperes a keresetében a hivatalvesztés fegyelmi büntetés hatályon kívül helyezését és eredeti munkakörében történő továbbfoglalkoztatását kérte. Álláspontja szerint a fegyelmi eljárás késedelmesen került megindításra, az eljárást szabálytalanul folytatták le, és a terhére rótt fegyelmi vétséget nem követte el.