Sajtó

Debrecenbe látogatott dr. Darák Péter a Kúria elnöke

A Debreceni Ítélőtábla és a Debreceni Törvényszék elnökének meghívására Debrecenbe látogatott a Kúria elnöke.

Dr. Darák Péter a két napos látogatás során kötetlen beszélgetéseken vett részt debreceni, illetve hajdúböszörményi büntető és polgári ügyszakos bírákkal. Dr. Kahler Ilona törvényszéki elnök illetve Dr. Balla Lajos ítélőtáblai elnök vezetésével megtekintette az épülő Debreceni Járásbíróság épületét. A Kúria elnöke ellátogatott a Debreceni Református Nagytemplomba, valamint a Református Kollégium Múzeumába is.

Tájékoztató a Pfv.I.20.621/2014. számú elvi jelentőségű ügyről

Az alperesek közös tulajdonában álló ingatlant a helyi önkormányzat kezdeményezésére a kisajátítási hatóság – a tulajdonjog elvonása mellett –  kisajátította. A jogorvoslat folytán eljárt bíróság a határozatot hatályon kívül helyezte, és kötelezte a hatóságot új eljárás lefolytatására. A megismételt eljárásban a kisajátítási hatóság a kártalanítás összegét felemelte, de nem rendelkezett az eredeti kisajátítási határozat jogerőre emelkedésétől a különbözet után fizetendő törvényes mértékű késedelmi kamatról az iránt az alperesek újabb eljárást indítottak.

Tájékoztató a Pfv.IV.21.341/2014. sz. ügyben

A bíróság felróható módon, tévesen állapította meg, hogy  Kft. az üzletrészének árverésen történt értékesítésével a tag személyében történt változás bejelentésére az elővásárlási jog gyakorlása miatt fennálló függő jogi helyzet miatt nem köteles, ezért a változásbejelentés elmulasztása miatt a törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatása szükségtelen. A téves döntés és a felperes perben érvényesített kára között azonban az okozati összefüggés nem állapítható meg.

Budapest, 2014. február 27.

Előzetes sajtóközlemény az OTP Ingatlanlízing Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes elleni perről

Az OTP Ingatlanlízing Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételekhez kapcsolódó törvényi vélelem megdöntése iránti perben a Kúria Gfv.VII.30.038/2015/5. számon 2015. február 26. napján meghozta érdemi döntését, amelynek írásba foglalása a 2014. évi XXXVIII. törvény 15. § (6) bekezdése alapján legkésőbb 8 napon belül, kézbesítése pedig további 3 napon belül történik meg. A döntés tartalmáról a kézbesítést követően jelenik meg sajtóközlemény a Kúria honlapján.

Budapest, 2015. február 26.

Tájékoztató a Pfv.II.20.732/2014. számú egyedi ügyről

A volt házastársak (majd élettársak) közös vagyonának megosztására irányuló peres eljárás öt éves időtartama alatt az első-, illetve másodfokú bíróságnak elsődlegesen egy négy évig tartó (2003-2007) családi házas építkezést kellett elszámolnia a felek között. Az ügy specialitása, hogy a folyamatos építkezés alatt a felek meghatározott időszakokban házastársakként, majd a válást követő évben a különélésük alatt, végezetül pedig élettársakként folytatták a beruházást.