Sajtó

A jogszerű gazdasági tevékenység folytatása érdekében adózó részéről minimálisan elvárható követelmény, hogy ellenőrizze annak a személynek az eljárási jogosultságát, akivel üzleti kapcsolatba lép Kfv.V.35.338/2014., Kfv.35.340/2014

A Kúria álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helytálló döntéssel értett egyet az e részében jogszerű adóhatározatoknak azzal a felperes részéről sem a közigazgatási eljárásban, sem a perben meg nem cáfolt, az adóhatóság bizonyított tényeken alapuló megállapításával, hogy nem valósult meg a számlákon feltüntetett felek között a megjelölt gazdasági esemény. 

A továbbiakban a Kúria vizsgálta azt, hogy a felperes mit tett meg az általa folytatott adóköteles tényállás jogszerűsége érdekében, és tevékenységét miként minősítette az adóhatóság illetve az elsőfokú bíróság. 

Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson kívül elbírált Mfv.I.10.472/2014. számú ügyről - rendkívüli felmondás tárgyában

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1980. július 1-jétől állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél, 2004. szeptember 17-e óta az I.Sz.K. Informatikai Infrastruktúra Iroda vezetője volt.

Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson kívül elbírált Mfv.I.10.422/2014. számú ügyről - szabadság idejére járó távolléti díj- különbözet és késedelmi kamata tárgyában

A felperes 2003. október 20-ától ingatlankezelési és üzemeltetési igazgató munkakörben állt az alperes alkalmazásában havi 500.000 forint személyi alapbérrel. Az alperes 2006. szeptember 7-én felmondással 2007. január 13-ával megszüntette a munkaviszonyát. A megismételt eljárásban a felperes 2006. május 3-a és július 10-e közötti szabadság idejére 126.678 forint távolléti díj- különbözet és késedelmi kamata, 2006. július 11. és augusztus 9. között munkabaleset miatti betegállományban töltött időszakra 433.271 forint munkabér-különbözet és késedelmi kamata, 2006. augusztus 10.