Sajtó

Tájékoztató a Pfv.I.21.669/2014. számú ügyben, az egymással összefüggő szóbeli és írásbeli megállapodások tartalmának együttes értelmezéséről

Tájékoztató a Pfv.I.21.669/2014. számú ügyben, az egymással összefüggő szóbeli és írásbeli megállapodások tartalmának együttes értelmezéséről

Az adott ügyben a Kúria kifejtette: ha az írásbeli (ajándékozási) szerződés szorosan összefügg a felek szóbeli megállapodásával, nincsen akadálya annak, hogy a szóbeli megállapodást és az azzal egyidejűleg írásban rögzített megállapodást a bíróság együttesen értelmezze.

Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson kívül elbírált ügyről – munkavállalói azonnali hatályú felmondás jogkövetkezményei tárgyában

A felperes 2010. évtől állt az alperes alkalmazásában hivatásos labdarúgóként. A 2013. július 1-jétől 2014. június 30-áig szóló munkaszerződése szerint a munkabére bruttó 1.197.400 forint volt havonta, melyet minden hónapot követő hónap 15-éig kellett a munkáltatónak kifizetnie. 2013. novemberétől az esedékes munkabért az alperes késve, a felperes által közölt azonnali hatályú felmondást követően 2014. január 23-án részben, a mindenkori minimálbérnek megfelelő összegeben fizette meg.

Tájékoztató a Pfv.II.20.461/2015. számú fedezetelvonó szerződéssel kapcsolatos ügyről

A per tárgya adásvételi szerződést felbontó szerződés fedezetelvonó jellegének megállapítása volt. A felperes 2 jogerős ítélet által megállapított követelésének fedezetét az ingatlannyilvántartási bejegyzés szerint a II. r. alperes tulajdonában álló ingatlan képezte.