Az alperes jogelődje a 2011. április 18-án kelt a 2010. évi LVIII. törvény (Ktjv.) 8. § (1) bekezdés b) pontjára alapított indokolás nélküli felmentéssel megszüntette a felperes kormánytisztviselői jogviszonyát.
A felperes a keresetében a felmentés jogellenességének megállapítását, eredeti munkakörbe történő visszahelyezése mellőzésével elmaradt illetménye és cafeteria juttatása, valamint 9 havi átlagkeresetnek megfelelő kárátalány megfizetésére kérte az alperes kötelezését.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes a 2011. április 18-án kelt felmentéssel jogellenesen szüntette meg a felperes jogviszonyát, és ez az ítélet jogerőre emelkedése napján szűnik meg. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes eljárása a felmentéskor a hatályos jogszabályoknak megfelelt, azonban az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 4. § (1) bekezdésben foglaltaknak nem, mivel alkalmas volt arra, hogy a felperes jogos érdekét csorbítsa, érdekérvényesítési lehetőségét korlátozza.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A törvényszék nem osztotta az elsőfokú bíróság rendeltetésellenes joggyakorlásra vonatkozó indokolását. Az önmagában nem rendeltetésellenes, ha a munkáltató intézkedése az alkotmánybírósági határozat közzétételét követően történt. A 8/2011. (II.18.) AB határozat indokolása értelmében a Ktjv. alkotmányellenes 8. § (1) bekezdésének jövőre nézve történő megsemmisítése folytán a jogszabály alkalmazhatóságának idejét az Alkotmányban foglalt elveknek megfelelő rendelkezések megalkotásáig az Alkotmánybíróság terjesztette ki.
Vizsgálta azonban a rendeltetésellenesség körében a felperes csatlakozó fellebbezésében előadottakat, vagyis hogy az alperes öncélú módon, az ártás szándékával a felperes munkájának ismerete és értékelése nélkül szüntette meg a jogviszonyt.
A másodfokú bíróság bizonyítottnak tartotta a felperes azon állítását, miszerint az alperes rendeltetésellenes joggyakorlást alkalmazott vele szemben, mivel kizárólag azért szüntette meg a kormánytisztviselői jogviszonyát, mert őt egy hivatali „klikkhez” tartozónak gondolta. A hivatalba lépését követő eltelt egy hónap alatt a felperest megismerni, munkával ellátni nem kívánta, a felperest kezdettől mellőzve más személyeket vont be a titkárság tevékenységébe. Ezért felhasználva a Ktjv. 8. § (1) bekezdés b) pontját indokolás nélküli felmentéssel megszüntette a jogviszonyát.
A munkáltatói jogkört gyakorló elnök mindenképpen meg kívánta szüntetni a felperesi jogviszonyt, és ebben a döntésében nem a szakmai teljesítményt vette alapul.
Az alperes felülvizsgálati kérelme alaptalan.
A Kúria csak a határidőben és a Pp. 272. § (2) bekezdésének megfelelően előterjesztett felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatta felül a jogerős határozatot, tehát csak azt vizsgálhatta, hogy a törvényszék a munkáltató rendeltetésellenes joggyakorlására vonatkozóan érdemben helyes döntést hozott-e.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között változtathatja meg (247. §). E korlátok között azonban a perben érvényesített jog, illetőleg az ezzel szemben felhozott védekezés alapjául szolgáló olyan kérdésekben is határozhat, amelyben az elsőfokú bíróság nem tárgyalt, illetőleg nem határozott [Pp. 253. § (3) bekezdés].
A jelen perben érvényesített jog a felperesi jogviszony megszüntetés jogellenességének a jogkövetkezményei iránti igény volt. A keresetet az elsőfokú bíróság uniós jogba ütközés és rendeltetésellenes joggyakorlás miatt találta alaposnak. Az alperes fellebbezéssel támadta a rendeltetésellenesség vonatkozásában tett megállapításokat. E körben a felperes is csatlakozó fellebbezéssel élt az indokolás megváltoztatását kérve. Olyan tényelőadást is tett, amelyekre az elsőfokú eljárásban is hivatkozott.
A bíróság a kereseti kérelem jogcíméhez nincs kötve, a keresettel perbe hozott jogviszonyt a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően minősítheti, így a felperes nem volt elzárva attól, hogy a másodfokú eljárásban az első fokon is előadott tényállításai alapján hivatkozzon a rendeltetésellenességre.
A törvényszék azonos tényállás mellett az elsőfokú bíróság érdemben téves döntését is megváltoztathatja akár a bizonyítás kiegészítése nélkül is a Pp. 253. § (2) bekezdés alapján (BH2001.323.).
Nem sértett tehát jogszabályt (a Pp. 253. § (2) bekezdés, 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés) a törvényszék, amikor a fellebbezés és a csatlakozó fellebbezés elbírálása során az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást felülbírálta, azt kiegészítette, és a munkáltatói rendeltetésellenes joggyakorlásról az elsőfokú bíróságtól eltérő jogi indokok alapján hozott helybenhagyó döntést (Mt. 4. §).
A rendeltetésellenes joggyakorlás eseteit az Mt. 4. § (2) bekezdése csak példálózó jelleggel sorolja fel. A bírói gyakorlat szerint minden olyan magatartás, amely túllép a jogalany részére biztosított jogszabályi kereteken, nem felel meg a törvényalkotó céljainak, rendeltetésellenes. Jelen perben arról kellett dönteni, hogy a felmentés jogával rendeltetésének megfelelően élt-e az alperes, vagy valamely más, a felek között fennállt jogviszonnyal össze nem függő okból került-e arra sor. Ezen utóbbi ok vizsgálatánál annak nincs jelentősége, hogy az vélt vagy valós volt-e. Az elnök által feltételezett csoportosulás vonatkozásában ezért a törvényszék érvelése jogszerű.
A törvényszék a döntését a felek előadásának, a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetésével, azok egyenkénti és összességükben történő értékelésével hozta meg, mérlegeléséről indokolási kötelezettségének eleget téve számot adott, az általa helyesen megállapított tényállásból levont jogkövetkeztetés jogszerű, az Mt. 4. § rendelkezéseinek megfelel. Ezért azt a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.
Budapest, 2015. október 9.
A Kúria Sajtótitkársága