Tájékoztató jogalkotással okozott kár megtérítésére irányuló kereset tárgyában
A Kúria Pfv.III.20.308/2018. számú felülvizsgálati eljárásában hozott ítéletet.
A Kúria Pfv.III.20.308/2018. számú felülvizsgálati eljárásában hozott ítéletet.
A Kúria a Kfv.II.37.887/2017/10. számú ítéletében kimondta, hogy a kereskedelmi kommunikáció üzenetét a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Fttv.) 4.§ (2) bekezdésében foglaltak alapján, a célzott korosztályra tekintettel kell megítélni és a teljes kommunikáció tükrében kell vizsgálni azt, hogy az üzenet megtévesztő volt-e az áru lényeges jellemzője tekintetében.
Tájékoztató a Kúria Pfv.V.21.235/2018/12. számú egyedi ügyben hozott határozatról:
A peres felek között 1994-ben és 1999-ben kötött szerződésekből eredően korábban többféle kártérítési és kártalanítási igény tárgyában születtek jogerős határozatok.
Tájékoztató az Mfv.II.10.092/2018. szám alatt folyamatban volt perről:
A felperesek egyetemi docens, egyetemi adjunktus, egyetemi tanár, illetve tudományos főmunkatárs munkakörben álltak közalkalmazotti jogviszonyban az alperessel. Munkavégzési helyük az egyetem klinika szervezeti egységében volt. A kutatással és oktatással kapcsolatos munkaköri feladataik mellett munkaidejükben egészségügyi szolgáltatást, betegellátással kapcsolatos feladatokat is végeztek.
Tájékoztató az Mfv.II.10.086/2018. szám alatt folyamatban volt perről:
Közlemény a Kúria Bfv.III.796/2018. számú ügyben kihirdetett ítéletéről: A Kúria 2018. október 30-i nyilvános ülésen meghozott ítéletével a védő felülvizsgálati indítványát elbírálva bűncselekmény hiányában felmentette a garázdaság vétsége miatt ellene emelt vád alól azt az operatőrt, aki 2015. szeptember 8-án Röszke külterületén a szerb-magyar határszakasz közelében a tömeges bevándorlásról tudósításakor a rendőri intézkedés elől elfutó több száz migráns rohama közben – miután egyikük őt megtaszította – két főt lábon rúgott, egyet pedig megkísérelt.
Tájékoztató a Kúria Pfv.IV.21.608/2017.
A Kúria Gfv.VII.30.360/2018/8. számú ítéletében foglalt döntés rövid ismertetése: A felperesek a felszámolás alá került Malév Magyar Légiközlekedési Zrt. hitelezőiként keresetükben a Magyar Állam alperes korlátlan és teljes tagi felelősségét kívánták érvényesíteni, mivel álláspontjuk szerint az alperes minősített többséget biztosító tagi befolyása révén tartósan hátrányos üzletpolitikát érvényesített az adóssal szemben és ez vezetett a társaság felszámolásához.
Tájékoztató a Kúria Pfv.IV.21.981/2017. számú döntéséről: A kérelmező jogosultja a „Folyadékfázisú gáz, különösen PB-gáz töltőállomás” című szabadalomnak, amelyet az ellenérdekű fél kérelmére a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (a továbbiakban: SZTNH) határozatával megsemmisített. A Hivatal megállapította, hogy a találmány nem alapul feltalálói tevékenységen. A kérelmező megváltoztatási kérelme alapján eljárt elsőfokú bíróság végzésével a kérelmet elutasította. A kérelmező fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
A Kúria Kfv. 35.004/2018. számon hozott döntésének elvi tartalma: az adóhatóság a költségvetési támogatás jogosulatlan igénybe vétele körében kötelezően végez hatósági ellenőrzést, és végső soron intézkedik a visszatérítés iránt, amire ugyanakkor az adózás rendjéről szóló törvény elévülési szabályai kiterjednek.