Sajtó

Sajtóközlemény a Gfv.VII.30.385/2014. számú, az UniCredit Leasing Immo Truck Pénzügyi Szolgáltató Zrt. felperesnek Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételekhez kapcsolódó törvényi vélelem megdöntése iránti perben a Kúria ítéletéről

A felperes a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Törvény) 6. §-a alapján a keresetében megjelölt szerződéses kikötések tisztességtelensége vélelmének megdöntése érdekében indította meg a peres eljárást. A perben az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította, az ítéletet a másodfokú bíróság helybenhagyta.

Összefoglaló az Mfv.III.10.710/2013/6. számú, ápolási díj tárgyában hozott elvi határozatról

A másodfokú közigazgatási szerv az elsőfokú határozatot helybenhagyta, arra figyelemmel, hogy a felperes az igénybejelentést megelőző öt évben nem szerezte meg az 1095 nap biztosítási időt. A felperes kereseti kérelmében a közigazgatási határozatok megváltoztatását kérte arra tekintettel, hogy a szükséges biztosítotti idővel rendelkezik. Az alperes a kereset elutasítását kérte. A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az első- és másodfokú határozatokat hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte.

Összefoglaló az Mfv.III.10.002/2014. számú, Khetv. 7. § (1) bekezdés f) pontja alapján történő korhatár előtti ellátás megállapítása tárgyában indult ügyben hozott elvi határozatról

A másodfokú hatóság az elsőfokú döntést helybenhagyta, hivatkozva a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény (a továbbiakban: Khetv.) 7. § (1) bekezdés a) és f) pontjára. A felperes a kereseti kérelmében elsődlegesen a határozatok megváltoztatását, másodlagosan azok hatályon kívül helyezését kérte arra hivatkozva, hogy a Khetv. 7. § (1) bekezdés f) pontja nem teszi a munkaviszony 2012.