Sajtó

Nyitott bíróság - Előadás-sorozat középiskolásoknak - Dr. Darák Péter nyitó előadása

Az Országos Bírósági Hivatal kezdeményezésére és szervezésében előadás -sorozat indult 2012. november 12-én, az átlátható, nyitott igazságszolgáltatás jegyében.

A sorozatot Dr. Darák Péter, a Kúria elnökének “hogyan válhatunk jogtudatos állampolgárrá” című előadása nyitotta meg a Lauder gimnáziumban. Őt követően bírósági vezetők középiskolákban - közülük többen a saját volt középiskolájukban - tartanak előadást.

Tájékoztató Kúria a Pfv.I.22.323/2011. számú ügyében hozott határozatáról

A Kúriának az érvénytelenség jogkövetkezményeiről szóló 1/2010. (VI.28.) PK vélemény, valamint az érvénytelenségi perekben felmerülő egyes eljárásjogi kérdésekről szóló 2/2010. (VI.28.) PK vélemény tükrében kellett állást foglalni abban a kérdésben, hogy az öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítását követően az érvénytelenség jogkövetkezményeként alkalmazható-e az eredeti állapot visszaállítása avagy a szerződés határozathozatalig hatályossá nyilvánítása mellett kell a tartozatlanul maradt szolgáltatást elszámolni.

Sajtóbeszélgetés Dr. Patassyné Dr. Dualszky Katalin kúriai bíróval - Közigazgatási-Munkaügyi Kollégium - a joggyakorlat-elemző csoport tevékenységéről

MEGHÍVÓ


Sajtóbeszélgetés
a Kúria Közigazgatási- Munkaügyi Kollégiuma joggyakorlat-elemző csoportjának tevékenységéről

2012. november 8-án, csütörtökön 11.00 órai kezdettel sajtóbeszélgetést tartunk a Kúrián.

Téma: „A rokkantsági nyugellátással kapcsolatos polgári és közigazgatási ügyek joggyakorlata”