A felperes jogelődje akkreditívek kiállítását vállalta harmadik személyek felé a II.r. alperes osztrák társaság megbízása alapján. A felperes állítása szerint a II. r. alperes 2003. július 9-én a tulajdonában álló Postabank részvényeket (az azok helyébe lépő értéket) biztosítékul adta részére arra az esetre, ha a Postabanknak az akkreditívek alapján fizetést kellene teljesítenie.
A Legfelsőbb Bíróság 2005. december 6-án kelt Gfv.IX.30.214/2005/7. számú részítéletében kötelezte az I.r. alperes Magyar Államot a Postabank részvények, illetve a helyükbe lépett ERSTE Bank – dematerializált formában előállított – részvények megvásárlására. Az I.r. alperes a fizetési kötelezettségét a megítélt pénzösszegnek bírósági letétbe helyezésével teljesítette.
A II.r. alperes ellen Ausztriában 2003. december 5-én fizetésképtelenségi eljárás indult, annak közzétételére 2004. február 4-én került sor.
A felperes keresetében előadta, hogy a II.r. alperes 2003. július 9-én a tulajdonában álló Postabank részvényeket, illetve az azok helyébe lépő értéket biztosítékul adta arra az esetre, ha a felperesnek az akkreditívek alapján fizetési kötelezettsége támadna. Kérte annak megállapítását, hogy az I.r. alperes által letétbe helyezett összeg egy meghatározott részén óvadéki joga áll fenn.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság a pert a Pp.157.§ a) pontja alapján megszüntette. Határozatát azzal indokolta, hogy az osztrák jogról történt tájékoztatás szerint az osztrák csődtörvény kizárja a csődvagyonnal szembeni perindítás lehetőségét – függetlenül attól, hogy a kereset megállapításra vagy teljesítésre irányul -, és ezt perzárlatnak nevezik. Jóllehet léteznek perzárlat alóli kivételek, de ezek közé nem tartozik az óvadéki jog megállapítása iránt indított per.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta, kifejtette, hogy az Európai Unióban kötelező érvénnyel rendelkező határokon átnyúló fizetésképtelenségi eljárásokról szóló 1346/2000/EK rendelet (a továbbiakban: Rendelet) (23) Preambulum pontjában és a 4. cikk (1) bekezdésében írtakból az a következtetés vonható le, hogy annak a kérdésnek az elbírálására, miszerint az Ausztriában fizetésképtelenségi eljárás hatálya alatt álló II.r. alperes ellen megállapítási per indításának van-e helye, az eljárás megindításának helye szerinti állam jogát, azaz az osztrák jogot kell alkalmazni, figyelemmel a 4. cikk (2) bekezdés f) pontjára.
A Legfelsőbb Bíróság kezdeményezésére eljárt Európai Unió Bírósága 2012. július 5-én hozta meg a C-527/10. számú ügyben az ítéletét, mely szerint „a fizetésképtelenségi eljárásról szóló 2000. május 29-i 1346/2000/EK tanácsi rendelet 5. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy az alapügyhöz hasonló körülmények között e rendelkezés a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozását megelőzően indított fizetésképtelenségi eljárásokra is alkalmazandó olyan esetben, amikor 2004. május 1-jén az adósnak a szóban forgó dologi joggal érintett vagyontárgyai ezen állam területén voltak, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata”.
A Kúria a Bíróság ítéletét követően hozott határozatában a jogerős végzést hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Megállapította, hogy az Európai Unió Bírósága egyértelműen állást foglalt abban a kérdésben, hogy a Rendelet rendelkezéseit ebben az ügyben alkalmazni kell. Az ott kifejtettekre tekintettel kellett a Kúriának megítélnie, hogy a főeljárást megindító tagállam nemzeti jogát kell alkalmazni az eljárásban (Rendelet 4. cikk), vagy pedig a Rendelet 5. cikke alapján kell megítélni a felek helyzetét.
A Kúria – együtt értelmezve a Rendelet 5. cikkét, a (25) Preambulum bekezdést és a Virgós-Schmit Jelentés magyarázatát – a következő álláspontra helyezkedett:
A Rendelet 5. cikke szerint a fizetésképtelenségi főeljárás megindítása nincs hatással a hitelezőknek és harmadik személyeknek az adós másik tagállamban levő vagyontárgyán fennálló dologi jogaira, azaz nem érinti azok létrehozását, érvényességét és hatályát. Ez a főeljárás szabályai alóli kivétel azonban magában hordozza azt is, hogy a dologi jog érvényesítésére vonatkozó eljárást az általános polgári jogi szabályok szerint lehet megindítani és kell lefolytatni. Az 5. cikk (1) bekezdésének az a rendelkezése, hogy a főeljárás megindítása „nincs hatással” a dologi jogosultak jogaira, ha a vagyontárgy, amelyen a dologi jog fennáll, a fizetésképtelenség megindításának időpontjában a főeljárást megindító tagállamtól eltérő tagállamban található, úgy értelmezendő, hogy a dologi jog jogosultja az igényét olyan módon érvényesítheti, mintha a főeljárást meg sem indították volna, mintha az adós nem lenne fizetésképtelenségi eljárás hatálya alatt. Ebből következően e rendelkezés alapján a dologi jog jogosultja jogának érvényesítését nem befolyásolja a főeljárásban alkalmazandó nemzeti fizetésképtelenségi jogszabály, az hogy abban esetleg milyen korlátok találhatók a perek megindíthatósága, a külön kielégítési jog tekintetében.
Miután az állított óvadék tárgya a főeljárást megindító tagállamtól eltérő tagállamban, az Európai Unióhoz való csatlakozás időpontjában Magyarországon volt, a II.r. alperes fizetésképtelenségi főeljárásának Ausztriában történt megindítása nincs hatással a dologi jog fennállását állító hitelező igényének az érvényesítésére.
Az anyagi jogi szabályokat – hogyan jön létre a dologi jog a vagyontárgyon, milyen tartalommal, az miként érvényesíthető – általában annak az államnak a joga határozza meg, ahol a dolog fekszik [(25) Preambulum bekezdés]. Annak a kérdésnek az eldöntéséhez jelen esetben, hogy létrejött-e az óvadék vagy sem, a magyar polgári jog szabályait kell alkalmazni. A polgári jogi igényt érvényesítő kereset elbírálására a magyar bíróságok joghatósága a Tanács 44/2001/EK rendelete (Brüsszel I. rendelet) 5. cikkének 1/a pontja alapján a II.r. alperes tekintetében is fennáll. Az Nmjtvr.63.§-a szerint pedig a magyar eljárási jog alapján kell az eljárást lefolytatni.
A Kúria kifejtette, hogy ha a nemzeti jog tartalmaz rendelkezéseket az adós rendelkezési jogával, képviseletével kapcsolatban, azt a perben figyelembe kell venni (Nmjtvr.64.§ (1) bekezdés). Az alperes perbenállására a Nmjtvr.18.§-a irányadó, mely szerint a jogi személy jogképességét, gazdasági minőségét, személyhez fűződő jogait, továbbá tagjainak egymás közötti jogviszonyait személyes joga szerint kell elbírálni. A jogi személy személyes joga annak az államnak a joga, amelynek területén a jogi személyt nyilvántartásba vették.
Az osztrák nemzeti jog szerint az adósnak már nincs rendelkező képessége a fizetésképtelenségi eljárás tartama alatt, a per csak a fizetésképtelenségi szakértő (csődgondnok) ellen indítható meg. A felperes keresetében II.r. alperesként nem a csődgondnokot, hanem a fizetésképtelenségi eljárás hatálya alatt álló társaságot jelölte meg.
A Pp. 130.§ (1) bekezdés g) pontjára hivatkozással a 157.§ a) pontja szerint az eljárás megszüntetésének akkor van helye, ha a felperes e személyt – felhívás ellenére – nem vonta perbe. E rendelkezés értelmében a keresetlevél idézés kibocsátása nélkül csak akkor utasítható el, ha a felperes a jogszabályban meghatározott személyt, aki ellen a per indítható, a bíróság felhívására sem vonja perbe. Ezért a per megszüntetésének a Pp. 157. § a) pont alapján is csak ebben az esetben van helye.
A Kúria az eljárás irataiból megállapította, hogy az elsőfokú bíróság – eltérő jogi álláspontja miatt - nem tájékoztatta a felperest, hogy a per csak a jogszabályban meghatározott személy ellen folyhat és nem hívta fel az ő perbevonására. Tájékoztatás hiányában azonban nem szüntethető meg a per hivatalból arra hivatkozással, hogy a meghatározott személyt a felperes nem vonta perbe.
Budapest, 2012. november 21.
A Kúria Sajtótitkársága