Varga Zs. András: az igazságszolgáltatásnak minden külső hatalmi befolyástól függetlenül kell működnie

Dátum

A Kúria a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében végzett 2019. évi tevékenységét ismertette Dr. Varga Zs. András az Országgyűlés plenáris ülésén. A Kúria elnöke expozéjában megemlékezett arról, hogy 2019-ben Magyarország és a magyar igazságszolgáltatás jubileumot ünnepelt, a bírói hatalomgyakorlásról szóló törvény elfogadásának 150 éves évfordulóját. Kiemelte: a jogszabályban foglaltak a bírói függetlenséget jelentik. A bírói függetlenség ma sem jelent kevesebbet, mint 152 éve, azaz az igazságszolgálatásnak mindenkor külső hatalmi befolyástól függetlenül kell működnie, nemcsak általában az állami végrehajtó hatalomtól, hanem mindenfajta hazai és külföldi külső hatalomgyakorlástól, sőt a saját igazgatási szervezetétől is - jelentette ki. A legfőbb bírói fórum vezetője a képviselői felszólalásokat követően zárszavában rögzítette, a testület minden bírája, beleértve az elnököt is, független.

Budapest, 2021. február 17.

A Kúria Kommunikációs Osztálya