Tudományos eszmecserével folytatódott az Alkotmánybíróság (AB) és a Kúria szakmai műhelybeszélgetés sorozata a taláros testület székházában, 2019. november 27-én. Az eseményen részt vett dr. Sulyok Tamás az Alkotmánybíróság elnöke, dr. Darák Péter a Kúria elnöke, kúriai bírák, valamint tanácsadók mindkét bírói fórumról.
A résztvevők három előadást hallgathattak meg. Dr. Fazekas Flóra a Debreceni Egyetem jogi kar alkotmányjogi tanszékének oktatója az uniós jog szerepéről referált a hazai alkotmánybíróság előtti panaszeljárásokban. Szintén az uniós jog érvényesüléséről beszéltek dr. Bartha Ildikó, a Kúria és dr. Orbán Endre, az AB főtanácsadója prezentációjuk során. Az előadásokat ezúttal is élénk szakmai diskurzus követte.
A jogi műhelybeszélgetések első rendezvényét a Kúrián tartották 2019. október 7-én. Az eseménysorozat része annak az alkotmányos együttműködésnek, amelynek keretében a két szervezet 2016-ban indított közös kutatási programot az Alaptörvény érvényesülésének vizsgálatára. A projekt eredményeként idén májusban négy kötetes könyvsorozat jelent meg.
A műhelybeszélgetések a két bírói fórum között a jövőre is folytatódnak.
Budapest, 2019. november 28.
A Kúria Sajtótitkársága