Sajtó

Összefoglaló a Pfv.I.20.190/2013. számú elvi (egyedi) jelentőségű ügyben

1. A társasház relatív jogképessége a közös tulajdonú területek utáni használati díj követelés tekintetében fennáll.
2. Amennyiben a jogi képviselő nélkül eljáró felperes a terhére használati díjfizetési kötelezettséget megállapító közgyűlési határozat érvénytelensége iránti perben önálló használati jogcímre – tulajdonjogra – utaló nyilatkozatot tesz, a tájékoztatási kötelezettség kiterjed az igényérvényesítés lehetőségére, annak mikéntjére is.

Tájékoztató a Bfv.III.228/2013. számú ügyhöz

A két terhelt a vádbeli időben úgy jutott be a sértett lakásában, hogy rendőr láthatósági mellényben, rendőrsapkában és rendőrjelvénnyel rendőröknek kiadva magukat arra hivatkoztak, hogy bűncselekményből származó értékek után kutatnak, ezért szeretnék a sértett érem- és egyéb régiséggyűjteményét átnézni.
Miután a sértett a terhelteket beengedte a lakásba, erőszak alkalmazása nélkül rendőri intézkedés gyanánt a sértettet megbilincselték, majd kérték, hogy a gyűjteményt mutassa meg.

Tájékoztató a Kúria Pfv.V.21.748/2012. számú ügyben hozott határozatáról

A peres felek között 2007. június 22-én vállalkozási szerződés jött létre. A felperes, mint vállalkozó egy ipari park területén létesülő autószalon útépítési és közműépítési munkáinak elvégzését vállalta el bruttó 117.599.276 forint átalánydíj ellenében. A szerződésben a felperes késedelme esetére napi 1.000.000 forint, maximálisan azonban a nettó vállalkozói díj 30 %-ának megfelelő mértékű késedelmi kötbért kötöttek ki.

A felperes javításokat is végzett, azonban ennek ellenére a teljesítése nem felelt meg az I. osztályú minőségi követelményeknek.