Sajtóközlemény a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának 2018. március 5-én megtartott kollégiumi üléséről. Két joggyakorlat-elemző csoport véleményét is elfogadta a Kollégium.
Egyhangú szavazással fogadta el a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma a választási és népszavazási eljárásokkal kapcsolatos jogorvoslatokat vizsgáló joggyakorlat-elemző csoport összefoglaló véleményét. A dokumentumot dr. Balogh Zsolt megbízott tanácselnök, a joggyakorlat-elemző csoport vezetője ismertette, bemutatva azt a munkát, amelyet a joggyakorlat-elemző csoport mintegy 700 választási és népszavazási ügy áttanulmányozása után végzett. A kollégium az összefoglaló véleményt nagy érdeklődéssel fogadta, tekintettel a 2018. április 8-án lefolytatandó országgyűlési választásokkal kapcsolatos kúriai feladatokra.
A Munkaügyi Szakág jogterületén végzett joggyakorlat-elemzés eredményeként a kollégiumi ülés elé terjesztette dr. Tallián Blanka tanácselnök a munkáltató kártérítési felelősségének bírói gyakorlatát vizsgáló joggyakorlat-elemző csoport összefoglaló véleményét. A joggyakorlat-elemző csoport megállapította, hogy a munkáltató kárfelelősségével kapcsolatos munkaügyi bírósági gyakorlat számára jelentős értelmezési feladatokat adott az új Ptk. kárfelelősségi szabályozása, majd annak módosítása. Az összefoglaló vélemény egyhangúan történő elfogadásával a kollégium álláspontja szerint a vélemény egyértelmű segítséget nyújt az alsóbb fokú bíróságok esetleges eltérő gyakorlatának megszüntetéséhez.
A vélemény kapcsán felmerültek kérdések a közigazgatási perrendtartás hatályba lépését követően, a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos jogviták jogági minősítésével. A kollégiumi ülés egyhangúan állást foglalt a tekintetben, hogy a 2018. január 1-jét megelőzően indult és a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos perek a jogorvoslati eljárások során is mindvégig munkaügyi pernek minősülnek, és közigazgatási perként történő elbírálásra közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos jogvita csak a 2018. után előterjesztett keresetlevelek esetében lehetséges.
A tanácskozáson a kollégium vezetője, dr. Kalas Tibor beszámolt a kollégium 2017. évi működéséről, megállapítva, hogy a Munkaügyi Szakág egyenletes ügyérkezés mellett folyamatosan jó teljesítményt nyújtva a törvényes határidőket 2017. évben is betartotta.
A Közigazgatási Szakág a folyamatosan növekvő ügyintézés és a tervezhetetlen közjogi ügyek érkezése mellett feladatait csak rendszeres többletmunkával teljesíthette, amelyhez 2018. évtől szintén bizonytalanul növekvő munkaterhet jelenthet az elsőfokú bíróságok jelentős létszámnövekedése. Az odaadó és felelősségteljes munka mellett a kollégium feladatainak teljesítéséhez át kell gondolni, hogy szükségesek-e létszámfejlesztések is.
A kollégiumi ülésen a Kúria bírái határozatképes létszámban megjelentek, az ülésen részt vettek a regionális kollégiumok vezetői és a kollégium főtanácsadói.
Budapest, 2018. március 7.
A Kúria Sajtótitkársága