A felperes védjegyjogok forgalmazásával foglalkozik. A védjegyjogok használati jogát kapcsolt vállalkozásaitól kapta, és ugyancsak kapcsolt vállalkozásának szolgáltatta tovább. Az ellenértékek meghatározására csak az egyik vállalkozás esetében készítettek transzferár nyilvántartást. Eszerint a ténylegesen elért árbevétel képezte annak alapját. Ezzel szemben a felperes által fizetendő használati díjak értéke, kiadása fix volt, mert az üzleti év elején rögzítették annak értékét, mely azt követően nem volt módosítható.
Az adóhatóság vizsgálta a felek között alkalmazott árak természetét és azt állapította meg, hogy az nem a szokásos piaci ár, erre figyelemmel a fizetendő védjegyhasználati jogok ellenértékét az ügyleti nettó nyereségen alapuló módszer elfogadásával tőkeköltség súlyozott átlagának alkalmazásával állapította meg. Ezt a mértéket 2006 üzleti érvben a cégcsoport szinten alkalmazott 12%-os tőkeköltség kamatlábban megegyezően állapította meg. Ennek alapján csökkentette a védjegybeszerzés összegét, ezáltal a társasági adóalapot 209.357.000 millió Ft-tal emelte meg 2005. április 8. és 2006. február 28-ai időszakra, ezért a felperes terhére 33.497.000 Ft társasági adóhiányt állapított meg. Kifejtette, hogy a felperes licenc vásárlói pozícióiból és licenc fixdíjából adódóan saját piaci kockázatán túlmenően átvállalta a védjegyhasználati jogot biztosító társaságok piaci kockázatát is.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperesi határozatot a mulasztási bírság kiszabását meghaladó részben az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte. A bíróság eljárásban beszerzett igazságügyi szakértői, és a felperes által benyújtott szakértői vélemények alapján rögzítette, hogy a WACC mutató a haszonkulcs mértékének meghatározására nem alkalmas. Abban egyetértett az alperessel, hogy a szokásos piaci ár körében választott ún. ügylet nettó nyereségén alapuló módszer (TNMM) megfelelő volt, ugyanakkor a WACC mutató alkalmazása nem. Hangsúlyozta, hogy a WACC mutató nem alkalmas a társaság piaci profitjának megállapításához, rövidtávú, egy éves hozam mérésére.
Rögzítette azt is a magánszakértői vélemény alapján, hogy a piaci ár egy ártartomány, nem egy konkrét absztrakt ár, ily módon nincs egy konkrét ár, melytől eltéréseket lehetne megállapítani. Véleménye szerint egy ártartományt kell bemutatni, amelyhez képest kell vizsgálni a felperesi számítás megfelelőségét és ennek következményeképpen az adóbevallási adatok helytállóságát.
Kitért arra is, hogy miután a felperes a védjegyhasználat jogának egy részét tőke hozzájárulásként nem pénzbeli befizetésként kapta, ezért a Tao.tv. 18. § (6) bekezdése alapján kapcsolt vállalkozások között alkalmazott árak módosítására irányuló előírásokat nem kell alkalmazni.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével és új határozat meghozatala iránt azzal, hogy az új eljárásban a perbeli igazságügyi szakértő szakvéleményének alapulvételével kelljen az alperesnek eljárnia, és az ott kimunkált haszonkulcs alkalmazásával számolnia. Vitatta a védjegyhasználati jogok tőketartalékként történő átadásának minősítését is.
A Kúria döntése értelmében annak kidolgozása, hogy a Tao.tv. 18. § (2) bekezdés d) pontjában említett ügyleti nettó nyereségen alapuló módszer alkalmazásával a hozam értékének meghatározására vonatkozóan milyen számítást alkalmaz, az alperes feladatát képezi. Ez nem hárítható át a bíróságra oly módon, hogy az általa beszerzett igazságügyi szakértői vélemény alapján az új eljárásra rendelje el annak követését, alkalmazását. Ez következik a Pp. XX. fejezetében előírt bírósági hatáskörből, mely szerint közigazgatási perben a bíróság a keresettel támadott határozat jogszerűségéről dönt.
Budapest, 2015. május 20.
A Kúria Sajtótitkársága