A Tizenhatodik Magyar Jogászgyűlésen tartott előadást a Kúria elnöke

Dátum

Dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke június 15-én részt vett a Magyar Jogász Egylet kétévente, idén 16. alkalommal megrendezett országos találkozójának első napján, Balatonalmádiban.

A tanácskozáson Nagy Márton gazdaságfejlesztési és Varga Judit igazságügyi miniszter nyitó előadásai után - a hagyományoknak megfelelően - a jogi hivatásrendek vezetői osztották meg gondolataikat az előttük álló időszerű feladatokról, valamint a résztvevők aktuális szakmai kérdéseket vitatták meg az egyes jogi szakterületek elismert képviselőinek részvételével.

A Kúria elnöke előadásában megemlékezett a Kúria mint rögzített hatáskörű, állandóan működő felsőbíróság letelepítésének 300. évfordulójáról. Ennek kapcsán, a történelmi múlt a jelenkor kihívásait összevetve dr. Varga Zs. András beszélt a június 1-jén hatályba lépett, az egyes igazságügyi törvényeknek a magyar helyreállítási és ellenállóképességi tervhez kapcsolódó módosításáról szóló 2023. évi X. törvény a Kúria ítélkezési tevékenységét érintő, várható hatásairól is.

Budapest, 2023. június 16.

A Kúria Kommunikációs Osztálya