(Kúria, 2013. április 5.)
2013. április 5-én délelőtt Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke fogadta a Jezsuita Roma Szakkollégium szakmai vezetőjét és joghallgatóit a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal által kezdeményezett együttműködési program első elemeként.
A tanácskozáson meghívottként részt vett dr. Kovács Mária, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese, dr. Varga Zs. András közjogi legfőbb ügyész helyettes, valamint Csóti András bv. vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka.
A találkozón jelen volt kilenc kúriai bíró is, akik vállalták az együttműködési programban való aktív közreműködést.
Dr. Darák Péter előadásában rámutatott, hogy a roma joghallgatók részére történő szakmai segítségnyújtást az teszi indokolttá, hogy – a tapasztalatok szerint – napjainkban a roma értelmiség nehezen találja meg a helyét a többségi társadalomban, s különösen kevés azoknak a száma, akik jogász-értelmiségiként képzelik el a jövőjüket. Örömmel vette fel a Kúria a kapcsolatot a Jezsuita Roma Szakkollégiummal (JRSZ), hiszen egy olyan intézményről van szó, amelyet a magyarországi jezsuita szerzetesrend kifejezetten a felnövekvő cigány értelmiség szakmai és lelki támogatására hozott létre.
A kúriai bírák többsége rendszeresen oktat valamelyik egyetem jogi karán, s éppen ezért kiemelkedően fontosnak tartják a joghallgatók megfelelő motiválását, a tanulást komolyan vevő, a szakmai fejlődési lehetőségeket megragadó hallgatói mentalitás kialakítását.
A Kúria elnökének javaslata alapján a joghallgatóknak lehetőségük lesz írásbeli és szóbeli konzultációra a Kúria „tutor” bíráival, és a legfelső bírói fórum joghallgatókat fogad szakmai gyakorlatra.
Budapest, 2013. április 8.
A Kúria Sajtótitkársága