I. A törvényszék ítéletében a II. rendű terheltet bűnösnek mondta ki folytatólagosan, társtettesként elkövetett sikkasztás bűntettében és 3 rendbeli bűnsegédként elkövetett csalás bűntettében. Ezért őt – végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett – 2 év börtönbüntetésre, 1.000.000 forint pénzmellékbüntetésre és 4 év gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltásra ítélte.
A kétoldalú fellebbezések alapján eljárt ítélőtábla mint másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet a II. rendű terhelt tekintetében megváltoztatta:
a 3 rendbeli csalás bűntetteként értékelt cselekményeket társtettesként elkövetettnek minősítette; a szabadságvesztés tartamát 3 évre súlyosította, a szabadságvesztés próbaidőre történő felfüggesztését, valamint a kiszabott pénzmellékbüntetést mellőzte és a terheltet 2 év közügyektől eltiltásra is ítélte.
A jogerős ítéletben megállapított tényállás lényege szerint a terheltek 2007. február 19. napjával alapították a korlátolt felelősségű társaságot (kft.), amelynek I. rendű terhelt az alapításától kezdve ügyvezetője volt, míg a rendű terhelt 2008. február 6. napjától töltötte be ugyanezt a tisztséget. Mindketten önálló cégbejegyzési joggal rendelkeztek.
A kft. és a francia cég között vállalkozási szerződéssel vegyes eladási, bizományosi szerződés jött létre. Aszerint a francia cég által leszállított alkatrészegységekből a kft. összeszerelte a kész félpótkocsikat, azonban mind az alkatrészek, mind az elkészült járművek az értékesítésükig a francia cég tulajdonában maradtak. Az alkatrészek áraként meghatározott limitárat a kft.-nek csak az értékesítés után kellett kifizetni, ily módon az alkatrészek szállítása, majd a félpótkocsik értékesítése „bizományosi kapcsolatban történt”.
A tényállásban részletezett okokból a kft. 2008. év végére eladósodott. A hiányt a terheltek banki hitelekkel, magánszemélyektől felvett kölcsönökkel próbálták ellensúlyozni. Emellett az általuk összeszerelt és értékesített félpótkocsik eladását a francia céggel nem közölték, így nem is fizették ki az eladásuk után a tulajdonost illető limitárat, hanem azt a kft. működésével kapcsolatban felmerült más kiadásokra fordították. A társaság nevében a terheltek olyan kölcsönügyleteket is kötöttek, ahol a kölcsön fedezetét az általuk összeszerelt és továbbra is a francia cég tulajdonában álló félpótkocsik képezték.
Az eladatlan készletek felhalmozódása és az eredménytelen értékesítési tevékenység miatt 2008 novemberében a francia cég felfüggesztette a kft. felé az alkatrészegységek szállítását. Ekkor már a cég kilátástalan pénzügyi helyzetével mindkét terhelt tisztában volt.
Ebben a már eladósodott, és további tartozásokat felhalmozó helyzetben lízingcégek elől a valós gazdasági, vagyoni és pénzügyi helyzetüket elhallgatták. Így kötötte meg az I. rendű terhelt a tényállásban nevesített pénzügyi intézményekkel a 3 lízingszerződést, amelyekhez kapcsolódóan a II. rendű terhelt garanciaszerződéseket, így készfizetői kezességvállalási szerződést, illetve készfizetői kezességi megállapodásokat kötött. Ennek során valótlanul azt ígérték, hogy a futamidő végéig megfizetik és képesek megfizetni az esedékes lízingdíjakat.
Ezzel szemben erre valódi és reális kilátásuk nem volt, és alappal nem is remélhették, hogy szerződéses kötelezettségeiket teljesíteni tudják, hiszen ekkor a kft.-nek teljesítőképessége már nem volt.
II. A jogerős ügydöntő határozat ellen a II. rendű terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt, amelyben egyrészt sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok a II. rendű terhelt bűnösségét a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével állapították meg, a 3 rendbeli társtettesként elkövetett csalás bűntetteként értékelt cselekmény tekintetében pedig törvényes vád hiányában jártak el. Az elsőfokú eljárásban az ügyész írásban benyújtott vádkiterjesztése ugyanis csupán annyit tartalmazott, hogy „a csalást tartalmazó vádpontokat azzal egészítem ki, hogy minden ügylet a II. rendű terhelt tudtával zajlott”.
A másodfokú bíróságnak az a megállapítása, miszerint a II. rendű terhelt által kötött szerződések feltételét képezték az I. rendű terhelt által megvalósított bűncselekménynek, pusztán tényekkel alá nem támasztott feltételezés, ezért csalás nem valósult meg. Emellett semmi nem bizonyította az eljárás során, hogy a II. rendű terhelt tudomással bírt volna a francia cég esetleges tulajdonjogáról.
A sikkasztás jogszabálysértő megállapítása tekintetében a védő arra hivatkozott, hogy a francia cég és a kft. között tulajdonátszállást eredményező adás-vételi szerződés jött létre. Az I. rendű terhelt által a kft. képviseletében értékesített félpótkocsik értékesítése során pedig a II. rendű terhelt tevőleges magatartást nem valósított meg, a pótkocsik tulajdonjogának átruházásáról nem rendelkezett.
III. A Kúria azt állapította meg, hogy a védő által a II. rendű terhelt javára bejelentett felülvizsgálati indítvány nem alapos.
A törvényes vád hiányát a Kúria azért nem állapította meg, mert Be. 310. § (1) bekezdése szerint, ha az ügyész a vád tárgyává tett és azokkal összefüggő tények tekintetében úgy látja, hogy a terhelt az eredetileg vád tárgyává tett bűncselekmény helyett más bűncselekmény miatt bűnös, akkor a vádat megváltoztatja, ha pedig úgy látja, hogy a terhelt az eredetileg vád tárgyává tett bűncselekmény mellett más bűncselekményben is bűnös, akkor a vádat kiterjeszti. Ekként a törvényes vád – mint a bíróság eljárásának az alapja – követelménye értelemszerűen nem önmagában a vádmódosításon, hanem a módosított vádon kérhető számon. A vádirat bevezető része és a kiegészített vád alapján egyértelművé vált, hogy az I. rendű és a II. rendű terheltek nem egymástól elszigetelten, hanem ellenkezőleg, a francia cég tulajdonjogának, a cégeik között létrejött szerződések valós tartalmának, ugyanakkor a kft. mindenkori valós anyagi helyzetének ismeretében, egymás tevékenységéről tudva, azt kölcsönösen kiegészítve hajtották végre a vádbeli cselekményeket.
A Kúria megállapította továbbá, hogy a felek között vállalkozási szerződéssel vegyes eladási bizományosi szerződés és nem tulajdonátszállást eredményező adás-vételi szerződés jött létre. Ezért azzal, hogy a II. rendű terhelt a bizományosi szerződésből fakadóan számára idegen dolgot (alkatrészek és az azokból összeszerelt félpótkocsik) eladta, zálogfedezetül felajánlotta, illetve lekötötte, a számára idegen vagyont eltulajdonította, illetve azzal a sajátjaként rendelkezett és ezzel a sikkasztás bűncselekményét elkövette.
A tényállás szerint a kft. kilátástalan gazdasági helyzetbe került. Ezzel a II. rendű terhelt is tisztában volt. Ennek ellenére és mindezt a sértetti lízingcégek elől elhallgatva az I. rendű terhelt által kötött több lízingszerződéshez kapcsolódóan a II. rendű terhelt garanciaszerződéseket, készfizetői kezességvállalási szerződést, illetve készfizetői kezességi megállapodásokat kötött. Enélkül ugyanis a lízingcégek a lízingszerződéseket nem is kötötték volna meg. Erre figyelemmel a társtettesként elkövetett csalás bűntettének megállapítására is törvényesen került sor. A Kúria szerint a csalás bűncselekményét társtettesként a II. rendű terhelt is megvalósította.
A Kúria tehát azt állapította meg, hogy az eljárt bíróságok a eljárásukban abszolút eljárási szabálysértést nem vétettek és a II. rendű terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése nélkül került sor. Ezért a tanácsülésen meghozott végzésében a II. rendű terhelt meghatalmazott védője által benyújtott felülvizsgálati indítványt elbírálva az elsőfokú és a másodfokú bíróság ítéletét a II. rendű terhelt tekintetében hatályában fenntartotta.
Budapest, 2016. november 23.
A Kúria Sajtótitkársága